Miközben a világ egy jó nagy része még mindig Windows 7-et használ, a Microsoft úgy gondolja, ideje lassan felhívni a figyelmet arra, eljön a búcsú ideje.
A Windows 7 továbbra is a világ legszélesebb körben használt operációs rendszere, hiába is gondolják azt Redmondban, hogy már rég a Windows 10-nek kellene birtokolnia ezt a címet.
Mindenesetre a német Microsoft arról tájékoztatta a felhasználókat, hogy három év múlva, 2020. január 14-én megszűnik a Windows 7 támogatása. Ez azt jelenti, hogy nem kap többé biztonsági frissítést és technikai támogatást a rendszer. Mindez nem túl meglepő, köztudott, hogy a Windows-termékeknek életciklusuk van, és egyszer elérkezik a vég. A Windows 7 alapvető támogatása például már két évvel ezelőtt véget ért, azaz már nem érkeznek hozzá új funkciók, igaz, a felhasználók egyelőre megkapják még a biztonsági frissítéseket.
A Microsoft komor képet fest a Windows 7-ről, magas működési költségeket ír a rovására, és azt, hogy mivel érzékeny a rosszindulatú támadásokra, komoly kihívás elé állítja a technikai támogatást is. Ráadásul – állítja a Microsoft – a gyártók is lassan leállnak az illesztőprogramok készítésével a Windows 7-hez, de az igazság az, hogy inkább a Microsoft az, aki ezt erőlteti.
Akár így, akár úgy, tudomásul kell venni, hogy elindult a visszaszámlálás.
(HVG nyomán)