Meglehetősen kellemetlen munkára foghatja több tízezer felhasználóját egy brit kommunikációs szolgáltató egy ravasz jogi trükknek köszönhetően. A cég ugyanis ingyenes wifihálózatának használati szerződésében kikötötte, hogy akik igénybe veszik az ingyennetet, azokat akár vécépucolásra, kutyagumiszedésre és más, előre megjelölt közhasznú tevékenységek elvégzésére kötelezheti ezért cserébe.
Méghozzá nem is akármennyire: 1000 munkaórára, amire a szolgáltató saját kedve szerint oszthatja be az óvatlan felhasználókat, akik voltak olyan balgák, hogy nem olvasták el pontosan mibe is egyeznek bele. Utóbbiak egyetlen szerencséje, hogy a cégnek nem áll szándékában érvényesíteni így szerzett jogait, és az undorító munkákat bevasalni a netezőkön, miután a szóban forgó kitételeket csak egy úgymond kísérlet kedvéért tette bele a szerződésbe.
Zoom
Utóbbi célja nyilvánvalóan annak kiderítése volt, hogy mennyire felelőtlenül járnak el a felhasználók, amikor a használati szerződéseken olvasás és mérlegelés nélkül csak továbbkattintgatnak. A trükknek összesen több mint 22 ezren ültek fel, és csak egyetlen egy ember volt, aki a próbálkozást észrevette. Ezért cserébe egyébként az ő markát jutalom ütötte - és ez nem csak annyiban merült ki, hogy nem kellett mások piszkát eltakarítania.
A cég a kísérlettel arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy mennyire fontos lenne a használati szerződések elolvasása, különösen a nyilvános wifihálózatok esetében, amik ugyanis rendkívül egyszerűvé teszik a felhasználók minden adatának lefigyelését és legyűjtését a szolgáltatók számára.
(Harley Stephenson - purple.ai nyomán)