Késsel fenyegetve rabolt ki egy nőt Budapest VIII. kerületében egy pakisztáni férfi, vádat emeltek ellene - közölte a fővárosi főügyész pénteken.
Ibolya Tibor közleményében az áll: a vádirat szerint a 21 éves pakisztáni állampolgár június 16-án éjjel követni kezdett egy nőt a VIII. kerületi Magdolna utcában, majd elé ugrott, és egy késsel fenyegetve az értékeit követelte. Miután a 19 éves lány átadta a mobiltelefonját és pénztárcáját, a férfi további pénzt követelt, és csak akkor engedte el a nőt, amikor az zsebeit kiforgatva mutatta, hogy nem maradt nála semmi.
A rendőrség az utcai kamerafelvételek alapján 24 órán belül azonosította a bicskei nyílt "menekült"tábor fővárosba kirándult lakóját, majd elfogta.
A Budapesti VIII. Kerületi Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a Magyarországon már büntetett pakisztáni betolakodó ellen, aki előzetes letartóztatásban várja a bírósági tárgyalást.
(MTI nyomán)
Előzmények: