Hidegvérű gyilkosság – ezt mondták az osztrák rendőrök a szerdai emberölésről. Egy 34 éves török férfi egy konyhakéssel szabályosan kivégzett egy hivatali dolgozót. Bosszúból tehette, hiszen évekkel ezelőtt ugyanez az ügyintéző utasította ki az országból. A török férfi azonban januárban illegális bevándorlóként visszatért, menedékkérelmet adott be, az osztrák hatóságok pedig szabadlábon hagyták. Brutális gyilkosság lett a vége – közölte az M1 Híradó.
Szerdán órákon át helyszínelt a rendőrség annál az osztrák tartományi hivatalnál, miután egy bevándorló leszúrt egy ügyintézőt. A 34 éves férfi a menedékkérelmével és a segélyekkel kapcsolatos ügyeit intézte.
A török férfi szerdán is több alkalommal járt a hivatalban, és valószínűleg ekkor jött rá, hogy a segélyért felelős osztály vezetője ugyanaz a férfi, aki a tíz évvel ezelőtti kiutasítási ügyében az ügyintéző volt. Hazament egy késért, majd hangos szóváltás után nyakon szúrta áldozatát. A támadó végül nem jutott messzire, csaknem fél órával a gyilkosság után, a hivatal közelében elfogták – derült ki az M1 Híradójából.
A helyi lapok szerint a gyanúsítottat a rendőrség már régóta ismerte. A Törökországból származó férfi Ausztriában született, de nem volt osztrák állampolgár, így számos bűncselekmény után 2009-ben kiutasították. 2010-ben el is hagyta az országot, de idén illegálisan visszatért, és menedékkérelmet nyújtott be.
Az osztrák sajtó egyelőre csak találgatja, hogy a férfit miért nem vették azonnal kiadatási őrizetbe, miközben ez lenne a szabályos ügymenet. A Kronen Zeitung úgy tudja, arra hivatkozott, hogy kurd milicistaként török katonákat ölt meg, és emiatt halálbüntetés fenyegeti Törökországban – pedig ott már 2004-ben eltörölték ezt a büntetést.
Nem ez az első gyilkosság idén Ausztriában
Csak januárban hat nőt öltek meg, többségüknél bevándorló a gyanúsított. Év elején elején egy 40 éves nőt gyilkolt meg brutálisan török férje Amstettenben. Ezután egy 50 éves nőt szúrtak halálra Bécsújhely közelében. Néhány nappal később ugyanitt egy 16 éves lányt gyilkolt meg barátja, egy szír bevándorló. Bécs főpályaudvarán pedig egy etióp származású férfi késelte halálra saját nővérét.
Az osztrák belügyminiszter a tragédiákra reagálva korábban azt mondta, rendkívüli helyzet van Ausztriában, ami azonnali szigorításokat igényel. A szabadságpárti politikus például azt szorgalmazza, hogy toloncolják ki az akár csak első fokon elítélt menedékkérőket is.
Herbert Kicklt korábban sokan támadták szigorú bevándorlásellenes politikája miatt. Most azonban egy csütörtöki interjúban, az osztrák Nemzeti Tanács elnöke is úgy fogalmazott: Herbert Kicklnek végül is igaza van abban, hogy változásokra van szükség. Wolfgang Sobotka egyetért azzal, hogy szigorúbban kell eljárni az elutasított és bűncselekményt elkövető menedékkérőkkel szemben – közölte az M1 Híradója.
Szombati frissítés: Nemhogy kiutasítani, de még őrizetbe venni sem lehetett a gyilkost
Ausztriában nemhogy kiutasítani, de még őrizetbe venni sem lehetett azt a török származású férfit, aki a héten meggyilkolt egy hivatali ügyintézőt. Ezt az osztrák belügyminisztérium közölte a felháborodáshullámra adott válaszában. A tárca szerint hiába volt többszörösen elítélt, erőszakos bűnöző a férfi, és hiába tiltották ki Ausztriából, a nemzetközi és az uniós szabályok értelmében, automatikusan védetté vált, miután beadta a menedékkérelmét.
A rendőrök pénteken is lezárták Dornbirn városában a hivatali épületet, megjelent ugyanis a szerdai gyilkosságot elkövető török férfi öccse.
A szerdai gyilkosság óta a régió minden középületébe csak szigorú átvizsgálás után lehet belépni, így látszott, hogy a szintén büntetett előéletű férfinél nincs fegyver, és békésen is viselkedett, a dolgozókat azonban felháborította a látogatás célja: a férfi ugyanis szociális segélyt akart kérni, mert nem volt pénze befizetni egy büntetést. Bátyját eközben vizsgálati fogságba helyezték.
Indítéka valószínűleg bosszú volt
A Soner Ö. néven emlegetett férfi szerdán szúrta le a tartományi hivatal egyik munkatársát. Az indítéka valószínűleg bosszú volt, hiszen az áldozat a segélyért felelős osztály vezetője volt, és Soner tíz évvel ezelőtti kiutasításakor éppen az ő ügyén dolgozott. A 34 éves török férfi ezért egy konyhakéssel szabályosan kivégezte a hivatali dolgozót.
A Törökországból származó férfi Ausztriában született, de nem volt osztrák állampolgár. Már említett kiutasítása számos bűncselekmény elkövetése után következett be tíz évvel ezelőtt. A férfinak már a kiutasítás előtti bűnlajstroma is tekintélyes: egyebek mellett lopás, betörés, autólopás, kábítószerrel visszaélés, súlyos fenyegetés, könnyű és súlyos testi sértés, valamint hivatalos személy elleni erőszak miatt összesen öt évet ült börtönben, mire 2009-ben határozatlan időre kitiltották Ausztriából, és egy évvel később el is hagyta az országot.
Januárban tért vissza egy embercsempész segítségével
Idén januárban tért vissza egy embercsempész segítségével: ha szabályosan próbálkozik, akkor be sem léphetett volna az országba, így viszont már nem lehetett mit tenni vele. Az osztrák Belügyminisztérium azt közölte, hogy a nemzetközi jog értelmében a menedékkérelem védelmet nyújt az állam kiutasítási határozatával szemben is.
Bár a belügyi tárca szerint a török férfi kérelmét minden bizonnyal elutasították volna, de csak emiatt nem lehetett volna kiadatási őrizetbe venni, ugyanis arra hivatkozott, hogy ő a kurd kisebbséghez tartozik, ezért az európai emberi jogi egyezmény védelme alá került. A gyilkosság előtt még csak sejthető közveszélyessége miatt sem lehetett volna őrizetben tartani, mert bejelentett lakóhelye volt és együttműködött a hatóságokkal.
Az osztrák belügyi államtitkár és Vorarlberg tartomány vezetője pénteken egyetértett abban, hogy az osztrák menedékjogi hézagokat amiket sürgősen kezelni kell. Markus Wallner tartományfőnök szerint a késelő kihasználta ezt a helyzetet, az emberek pedig nem értik, hogyan mozoghatnak a bűnözők szabadon a schengeni övezetben, és miért kötelező őket is úgy kezelni, mint bárki mást.
Nem is térhetett volna vissza Ausztriába
Úgy indult el a menedékkérelmi eljárás, hogy mindenki tudta: a gyilkos nem is térhetett volna vissza Ausztriába. Ebbe nem lehet belenyugodni, politikusként ez nagyon zavar engem, ez a helyzet nem maradhat így, és szerintem ebben mindenki egyetért velem – mondta Vorarlberg tartomány vezetője.
Ausztriában idén szinte minden héten történt gyilkosság. A legtöbb esetben bevándorló a gyanúsított.
(Híradó nyomán)