Mivel Árpád apánk nekünk, magyaroknak alapította Magyarországot, mely cselekedet során a zsidók véleménye ugyan nem volt szempont, nagy örömömre szolgált Dániel Péter nevű tarnopoli jöttment ama kijelentése, hogy lemond a magyar állampolgárságáról.

E nemes cselekedetében szeretném őt támogatásomról biztosítani és egyúttal ellátni a szükséges tudnivalókkal.
1. lépés: szükséges a befogadó országtól kapott állampolgárság.
Ezen lépés természetesen már megtörtént, ugyanis mindegyikük rendelkezik izraeli állampolgársággal, mellyel számunkra, és ezzel együtt az egész Európai Unióra is, nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.
2. lépés: le kell tölteni egy kérelem formanyomtatványt a konzuli honlapról, majd ki kell tölteni két példányban:
A kitöltés nem bonyolult, három oldal, csak a nevek és egyéb alapadatok szükségesek.
Fontos, hogy „A magyar állampolgárság visszaszerzésére irányuló nyilatkozatot” semmi esetben sem szabad megnyitni, a nyomtatványon ugyanis horogkeresztek találhatók!
3. lépés: el kell juttatni a helyi magyar követségre.
Az izraeli magyar nagykövetség címe:
Tel-Aviv 6266108, Pinkas St. 18. (PO Box 22197)
A posták nyitva tartása:
Vasárnap, kedd, csütörtök: 8:00-12:00 majd 15:30-18:30
Szerdán: 8:30-12:30
Pénteken: 8:00-12:00
Sabbatkor zárva!
A lemondás elfogadásáról a csornai Charles Bronson dönt, az eljárás hiánytalan kérelem esetén előreláthatólag 6-8 hónapot vesz igénybe, de megéri!
Mivel Árpád apánk hét törzsébe sosem tartozott Jákob tizenkét törzse, se vice versa, továbbá nem hogy a nemzetünkbe, de még a nyelvcsaládunkba se tartoznak, ezért biztatjuk valamennyiüket az egész magyar nemzet nevében, hogy mennél több kis zsidó barátja kövesse nagyszerű példáját, legyen az a magyarokat utáló, gyógytesis Wagner Péter magyar nemesasszonyt bátran megütő kis barátja, vagy nőket hátulról lökdöső Heuduska István-féle kopasz pávián, legyen az Schiff vagy Schiffer, vagy netán Kertész, vagy bármely Köves Slomó-féle kalapos-gyapjas zsidó.
A lemondás INGYENES, tehát nem kerül sékelbe!

Hív a sivatag, vár az otthon!
Aliázzatok bátran!
Baráti üdvözlettel,
az operettnyilasok és a zsebführer