Szerencsétlenül végződött három indiai diáknak a kísérlet, hogy "szelfit" készítsenek a vágányokon egy közeledő vonattal a háttérben - mindhármukon átgázolt a szerelvény.
A The Times of India című lap szerint a tragédia hétfőn, a köztársaság napi ünnepen következett be, az észak-indiai Uttar Prades államban.
Négy diák a szövetségi állam székvárosába, Agrába tartott, hogy az ünnepnapon felkeresse a világhírű mauzóleumot, a Tádzs Mahalt. Az az ötletük támadt, mobiltelefonjukkal készítenek képeket háttérben a közeledő vonattal, hogy minél több like-ot, vagyis tetszésnyilvánítást kapjanak ismerőseiktől a közösségi portálokon.
Miután a távolban megjelent a vonat, hárman nekiálltak saját magukat fényképezni a síneken, a negyedik társuk pedig oldalról készített róluk felvételt. Csak ez utóbbi élte túl a kísérletet, és, mint ahogy a baleset után elmondta, hiába figyelmeztette a veszélyre társait, olyannyira belefeledkeztek a fotózásba, hogy felvételt készítsenek a vonattal a háttérben, hogy már nem volt idejük félreugrani.
Mindhárman a helyszínen szörnyethaltak.
(MTI)