Robert Durst milliárdost azután helyezte vád alá a Los Angeles-i ügyészség, hogy az HBO stábja felvette a vallomását – akár halálra is ítélhetik.
Zoom
Az HBO Az elátkozott: Robert Durst halálos élete című dokumentumsorozata a három gyilkossággal is vádolt milliárdos több évtizede tisztázatlan ügyeit járta körül, kezdve egykori felesége 1982-es eltűnésétől. 2000-ben aztán régi barátját, Susan Bermant is megtalálták holtan, a széria készítői most ezzel a gyilkossággal kapcsolatban ástak elő újabb bizonyítékot, amelyet aztán Durst elé tártak.
Az anyai és apai részről egyaránt zsidó felmenőkkel rendelkező milliárdos a hatrészes széria alatt végig nyilatkozott, a szembesítés azonban csak a záró epizódban történt. Durst még ekkor is tagadott, végül a lebukására forgatókönyvet sem lehetett volna írni jobbat: a nyilatkozata után kiment a mosdóba, és a bekapcsolva maradt mikrofonba, mintegy magának motyogta: "Megtörtént. Elkaptak. Micsoda katasztrófa... Mi a fenét csináltam? Hát megöltem őket." Itt megnézheti a CNN adását a felvételről és az ügyről:
A sorozat készítői, Andrew Jarecki és Marc Smerling két évig nem tették közzé a hangfelvételt – azon vívódtak, hogy "újságírói szempontból etikus-e" –, de már 2013-ban beszéltek arról a rendőröknek. Jarecki egyébként már korábban is foglalkozott Durst ügyével, ő rendezte a Véres románc című filmet, amelyben Ryan Gosling alakította a milliárdosról mintázott figurát.
Durstot március 15-én tartóztatták le egy New Orleans-i hotelben, másnap pedig a Los Angeles-i ügyészség már vádat is emelt ellene Susan Berman meggyilkolása miatt – amiért akár halálra is ítélhetik.
(Origó nyomán)