Dr. Steinmetz Ádám olimpiai bajnok, Euroliga-győztes, Ifjúsági Európa-bajnok és négyszeres magyar bajnok vízilabdázó szerdán este Újbudán Novák Előd meghívására a Jobbik országos alelnökével beszélgetve szólt a sportág hazai helyzetéről, a nemzeti válogatottban és egyénileg elért eredményeiről, a sikerhez vezető útjáról, illetve arról, hogy 35 évesen, egyelőre még aktív játékosként hogyan képzeli el a jövőben pályafutásának további állomásait szakmai vezetőként vagy sportdiplomataként. A szorgalmáról és kitartásáról ismert sportoló elmondta: a mai fiatal játékosok teljesítményét visszavethetik korunk technikai vívmányai, mint például a számítógép vagy az okostelefon, miközben az iskola is elszívja az erejüket.

Dr. Steinmetz Ádám
A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2015. április 15-én az Újbudai Nemzeti Esték sorozat keretében dr. Steinmetz Ádám olimpiai bajnok sportolót, korábban az FTC, jelenleg a Vasas játékosát, a klub vízilabda utánpótláscsapatának vezetőjét látta vendégül a párt Budapest, XI. kerület, Bartók Béla út 96. szám alatti irodájában. A világhírű sportoló az est folyamán Novák Elődnek, a Jobbik országos alelnökének kérdésére válaszolva a családi hátterét megvilágítva elmondta, amit a sportszeretők közül amúgy is sokan tudnak: dr. Steinmetz Ádám édesapja, dr. Steinmetz János olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok, akárcsak a fia, jogász végzettségű. Az édesanyja, Varga Mária kosárlabdázó, testnevelő tanár, négyszeres magyar bajnok, edző. Testvére, Steinmetz Barnabás kétszeres olimpiai bajnok.
Dr. Steinmetz Ádám a pályafutásának kezdetéről szólva így emlékezett: az nem úgy kezdődött 2004-ben Athénban, hogy csak beugrott a medencébe, és a magyar válogatottal rögtön olimpiai bajnok lett, hanem jóval korábban, tízéves korában leigazolta őt a KSI nevű utánpótlás-nevelő egyesület. Egyébként magas termete ellenére - elmondása szerint - azért nem lett kosárlabdázó, mert a családban az édesapja hordta a nadrágot. Fiatal sportolóként a nyugodt edzéseket, fölkészüléseket a saját szorgalmán kívül a nála öt évvel idősebb, s akkor már bizonyos tekintélynek örvendő testvére, Barbanás is biztosította, aki az uszodában meg-megvédte öccsét az idősebb sportolók "móresre tanító" kedvétől. Tizennégy éves korára fölküzdötte magát a KSI vízilabda első osztályába, s mindjárt az első mérkőzésén három gólt lőtt. Dr. Steinmetz Ádám hangsúlyozta, hogy az olimpiai aranyérem mellett az első meccsén lőtt három gólját tartja élete legnagyobb sportélményének.
Novák Előd elmesélte: egykori újbudai általános iskolai osztálytársa félelmetes erejére már akkor jellemző volt, hogy az úgynevezett kidobós játék idején mindenki menekült előle. Mire van szükség ahhoz, hogy valaki élsportolóvá váljék, hogyan lehet ezt összeegyeztetni például a jogi egyetemi tanulmányokkal? - kérdezte a vendéget a Jobbik alelnöke. Dr. Steinmetz válaszként az előadáson jelen lévő egykori általános iskolai matematikatanárának, Gehér Józsefnek derültsége közepette elmondta, hogy a humán tantárgyakat igen, de matematikát nehezen volt képes összeegyeztetni a sporttevékenységgel. Azt tanácsolom a fiataloknak, hogy már az aktív sportolás mellett tanuljanak, mert a sport előbb-utóbb véget ér, s ezért kell időben valamilyen szakképesítést szerezni, mondta figyelmeztetőleg a háromdiplomás élsportoló.

Dr. Steinmetz Ádám és Novák Előd
Furcsa sportág a vízilabda, már csak azért is, mert más sportágakkal ellentétben nincsen tankönyve, ezért a fiatal játékos az edzőitől, tapasztaltabb társaitól vagy esetleg az ellenfeleitől lesheti el a trükköket, húzásokat, mondta dr. Steinmetz Ádám, aki most már szakemberként a hétvégi bajnoki fordulókon örömmel látja viszont azokat az "apróságokat", amelyeket a mérkőzések előtti napokban ő tanított meg a fiataloknak. Beszélt ezután a fiataloknál manapság is érezhető nemzedéki változásokról, sodródásról, amikor a többség komolyabb befektetés nélkül szeretne eredményt elérni a sportban, de elfelejtik azt, hogy már az utánpótlásban is öldöklő verseny tapasztalható az elsőségéért. Sajnos manapság igen sok az elvonó tényező, így például a világháló, a különféle kommunikációs rendszerek, az okostelefonok. Régen, amikor még nem voltak ezek a dolgok, edzés után ottmaradtunk az uszodában, egykapuztunk, most meg a gyerekek kimásznak a vízből, még föl sem húzzák a nadrágjukat s máris a telefon után kapkodva azt nézik, hogy közben kitől, hány nem fogadott hívásuk volt, mondta az olimpiai bajnok, majd további elvonó tényezőként említette a fiatal sportoló erejét elszívó iskolát, ahol egyre több tantárgyat iktatnak be.
Az édesapja sportolói időszakát a mostanival összehasonlítva dr. Steinmetz Ádám elmondta: a múlt század '70-'80-as éveiben szokásban volt edzés manapság már csak a B kategóriás Európa-bajnoki szinthez elegendő. Fölgyorsult a világ, mindenki a legmodernebb eszközökkel edz. A mai játékosoknak fizikálisan is nagyon, a korábbi évtizedekhez képest sokkal jobban helyt kell állniuk, ezért vannak a fizikai erőnlétet javító kemény gyakorlatok. Ha az ellenfél fizikálisan fölénk kerül, akkor nem érvényesül a technikai fölényünk. De nem csak a fizikai erőnlétet kell növelni a fölkészülések során. Manapság igen fontos a különféle szakmai stábok összehangolt munkája a csapatok fölkészítése terén, így a többi között van külön kapusedző, egyéni edző, konditermi edző és még pszichológus is. Fontos része egy-egy csapatból való fölkészülésnek a videófölvételek visszanézése, s erre külön filmes szakember, vágó van alkalmazva, aki kiemeli azokat a részeket, hogy például miként, honnan dob kapura az ellenfél játékosa, hogyan, milyen módszerekkel védekezik, avatta be a hallgatóságot szakmai titkokba az előadó.

Az előadás jobbikos hallgatósága
A vendéglátó Novák Előd ezután afelől érdeklődött, hogy a hazai vízilabda sportág megkapja-e a szükséges hátteret. Magyarországon nincs annyi uszoda, amennyi rendes körülmények között ki tudná szolgálni a vízilabdázókat, szűkös az edzésre biztosított időkeret, ezért minőségi fölkészülésre, a technikai elemek gyakorlásának előtérbe helyezésére kell törekednünk, válaszolta a sportoló. A labdarúgópályák építéséről szólva dr. Steinmetz Ádám kifejtette: a futballt alapvetően üzletnek tekinti, és nem sportnak, ezért a stadionépítések háttere szerinte az lehet, hogy az üzlethez szükséges produkció kulturált körítését kívánják velük biztosítani. Maga az előadás, tehát a magyar labdarúgás egyébként eléggé gyengécske, főleg akkor látjuk így, ha a televízióban megnézzük a német, angol vagy a spanyol bajnokság mérkőzéseit. Szeretem a futballt, de a magyar labdarúgás, annak alacsony színvonala miatt nem foglalkoztat, de azt gondolom, hogy ezek az újonnan épített, látványos stadionok talán vonzzák majd a befektetőket. A stadionépítés szándéka mögött esetleg az lehet, hogy a sportág számára először meg akarják teremteni a jó körülményeket, majd csak utána fejlesztik ki hozzá a jó labdarúgást, vélte az előadó. Uszodák is épülnek, de azoknak nagyon költséges a fönntartásuk. Nálunk rendezik a 2017-es vizes világbajnokságot, ezért a fenntartási költségek ellenére több új uszoda építésére, illetve a régiek korszerűsítésére kerül majd sor.
Dr. Steinmetz Ádám, a Vasas és a magyar válogatott nagyszerű középcsatára jelenleg 35 esztendős, s Újbudán a jövőbeni, az aktív játék utáni korszakára vonatkozó szándékairól is beszélt. Korábban a montenegrói Kotor csapatában is játszott dr. Steinmetz Ádám jól beszéli a szerb-horvát nyelvet, így másoknál könnyebben vehet föl, építhet ki sportdiplomáciai kapcsolatot a vízilabdában legkeményebb ellenfeleinknek számító jugoszláv utódállamok csapataival, sportvezetőségével. A sportoló szerint a magyar sportdiplomácia nem elég markáns a nemzetközi érdekérvényesítés terén, s ezen a helyzeten mindenképpen változtatni kell, s "a változtatás majd az én nemzedékem feladata lesz. Nemzedékem lassan a játékból kiöregedő tagjai máris világot járt, nyelveket beszélő sportigazgatók, edzők. Ha a délszláv államokkal, az ottani vízilabdasporttal való kapcsolatteremtésre a jövőben fölkérnek, szívesen vállalom, megmozgatom az ottani kapcsolataimat, hiszen jól ismerem a horvátokat, szerbeket, szlovénokat és a montenegróiakat, a saját nyelvükön tudok kommunikálni velük. Ha a balkáni országok és Magyarország közös nevezőre jut a vízilabdát érintő kérdésekben, akkor együtt meghatározói lehetünk ezen sportág jövőjének."

Az olimpiai bajnok és az est házigazdája
Novák Előd kérdésére válaszolva az est további részében a sportoló arról is beszélt, hogy számára mit jelent az, hogy a magyar válogatott játékosa lehetett, milyen felelősséggel jár egy egész nemzet képviselete. A válogatottban nemzetközi szinten sokkal erősebb csapatokkal kell fölvenni a küzdelmet, mint itthon a klubok közti mérkőzéseken, emlékeztetett a sportoló. A magyarok a vízilabdásoktól mindig aranyérmet várnak, mert korábban nagyon magasra tettük a mércét, elkényeztettük a közvéleményt a sikerekkel. A sikerek eléréséhez nagy segítséget jelent az, hogy egy egész nemzet áll mögöttünk, szurkol a magyar válogatottnak. Nekem mindig óriási élményt jelentett a magyar válogatott színeiben játszani, a sportolói pályafutásom csúcsának a válogatottságot, s az olimpián vagy más világversenyen való győzelmeket tartom. Nagyon boldog vagyok, hogy nekem mindez megadatott, jelentette ki dr. Steinmetz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázó a Jobbik estjén Újbudán.
Hering József - Kuruc.info