Novák Hunor orvos a Kossuth Rádió Napközben című műsorában hangsúlyozta: rengeteg a tévhit a lázzal kapcsolatban, a külföldi protokoll már egyáltalán nem ajánlja a csillapításra a priznicet.
Az alapvető cél a gyermek közérzetének javítása, s a vizsgálatok kimutatták, hogy a priznicet és a hűtőfürdőt a gyermekek többsége szenvedésként éli meg. A láz során a hőközpont egy magasabb hőmérsékletre áll be, a hűtőfürdő – a gyógyszerekkel ellentétben – erre nincs hatással, magyarázta Novák Hunor.
Szintén gyakori tévhit, hogy 39-40 fokos láz esetén a lázcsillapítás során a testhőmérsékletnek 36,5 fokra kellene lemennie, tette hozzá Novák Hunor, aki kiemelte: a lázcsillapító 1-1,5, esetleg 2 fokkal viheti lejjebb a testhőmérsékletet, s a gyógyszert 4-6 óránál gyakrabban nem szabad alkalmazni, mert súlyos mellékhatásokat okozhat.
Szíjjártó László gyermekgyógyász megerősítette: Kanadában és Nyugat-Európa legtöbb országában már évtizedek óta nem javasolják a láz csillapítását hűtéssel vagy gyógyszerekkel, mert kiderült, a láz nem veszélyes, nem károsítja a szervezetet, ezért felesleges a csillapítása. Az egyetlen indok a gyermek közérzetének javítása, és az is hatékony és kíméletes módszerekkel történjen.
A nyolcvanas években olyan kutatási eredmények is napvilágot láttak, hogy a láznak vannak pozitív hatásai: az immunrendszer aktívabb, lassabban szaporodnak a kórokozók, és rájöttek arra is, hogy azok a problémák, amelyeket a láz rovására írtak – például a szaporább légzés és szívműködés, az anyagcsere fokozódása, a lázgörcs – még magas láz esetén sem veszélyesek.
Különféle súlyos, krónikus betegeknél adódhatnak olyan állapotok, amelyekben javasolt a lázat csillapítani, de ezekre még nincsenek pontos kutatási bizonyítékok, tette hozzá Szíjjártó László.
A gyermekgyógyász azt is elmondta: 2011-ben Magyarországon is hivatalosan megjelent a Gyermekgyógyász Szakmai Kollégium ajánlásában, hogy nem kötelező a lázat csillapítani.
(Híradó)