A BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszéke a Facebook-oldalán tette közzé, hogy a nullapontos zárthelyit író hallgatóról neveznek el egy vizsgát.
Novák Gergely, a kutatásmódszertan tárgy hallgatója az első zh-n minden kérdésre rossz választ adott. Elismerésül a következő három félévben (hacsak valaki nem teljesíti ugyanezt a kihívást előbb) ennek az eseménynek a hivatalos neve “Novák Gergely Kutatásmódszertan Zárthelyi” lesz.

Ez a zárthelyi egy igaz-hamis teszt. Annak az esélye, hogy valaki minden kérdésre véletlenül rossz választ adjon, 1 a 33,5 millióból. Sokkal könnyebb persze mindez, ha valaki tudja a jó válaszokat. Kutatásmódszertan órán az elmúlt 10 félévben minden zárthelyin felkínálták a hallgatóknak a kihívást: ha valaki minden kérdésre rossz választ ad, az egész félévre jelest kap. Azonban ha véletlenül akár csak egy kérdésre is jól válaszol, akkor normál pontozás alá esik – tehát ez a kísérlet igen kockázatos.
Évekig egy jelentkező sem volt, ezért előbb azt ajánlottuk fel, hogy oklevelet is kap az illető, végül pedig azt, hogy elnevezzük róla a zh-t – mondták el a tárgy oktatói.
Zoom
Az elmúlt néhány félévben megjelentek a 2-3 pontos zárthelyik. Egyszer valaki BATMAN Neptun-kóddal írt egy 8 pontos dolgozatot, az az eset még a BMEME-re is felkerült, miután a hallgatók meglátták az eredmények között. Ebben a félévben Gergely 1 pontos dolgozatot írt. Viszont annál a bizonyos jól megválaszolt kérdésnél a reklamáció során annyira jó érveléssel állt elő, hogy azonnal tudtuk: el kell fogadnunk 0 pontosnak ezt a dolgozatot - írják a tanszék Fb-oldalán.
(Librarius nyomán)