A Jobbik azután fordult a Belügyminisztériumhoz, hogy a Miskolci Rendőrkapitányság nem indított eljárást azokkal a számozott utcai személyekkel szemben, akik fejszével, husánggal és harci kutyával kívántak revansot venni a korábban a városrészben klipet forgató Diósgyőr-szurkolókon.
Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője szerint a csoportosan felfegyverkezett, félelemkeltő tömeg tagjaival szemben intézkedniük kellett volna a rendőröknek, akik azonban ezt elmulasztották, mondván, nem jogsértő fejszével, husángokkal közterületen járkálni.
A képviselő az ügyben a Belügyminisztérium állásfoglalását kérte, melynek során Tasnádi László rendészeti államtitkár kifejtette, a minisztérium osztja a rendőrség szakmai és jogi álláspontját, vagyis a belügy szerint sem lehet fellépni azokkal szemben, akik közterületen fejszével mászkálnak. Jakab szerint mindez súlyos kérdéseket vet fel, például azt, ki védi meg a tisztességes állampolgárokat azoktól, akik a jövőben fejszével a kezükben kívánnak közterületen erőt fitogtatni.
Pakusza Zoltán, a Jobbik önkormányzati képviselője erre reagálva ironikusan megjegyezte: amennyiben Magyarország teljes területén ugyanazok a jogszabályok vannak érvényben, mint a számozott utcákban, akkor a Betyársereg tagjai is bármikor járkálhatnak fejszével közterületen anélkül, hogy a rendőrség ezért vegzálná őket.
A politikus szerint a belügy és a rendőrség sajátos jogértelmezése után ne csodálkozzunk azon, hogy Miskolcon egyre több fiatalkorú követ el erőszakos cselekményt. Mint mondta, ezeket a rendbontókat maga a rendőrség és a belügy neveli bűnözésre akkor, amikor ahelyett, hogy a törvény erejével közölnék velük: mit lehet, és mit nem, lezseren elnézik a jogsértéseket csak azért, hogy a statisztikák javuljanak. Így szolgáltatja ki a Fidesz a törvénytisztelő többséget a rendbontó kisebbségnek – fogalmazott a jobbikos képviselő.