Többrendbeli lopás, becsületsértés, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, garázdaság és testi sértés miatt emelt vádat a Szekszárdi Járási Ügyészség a faddi gyermekotthon 17 éves "fiú lakója" ellen, akinek egy alkalommal egy 16 éves társa is akadt.
Az elsőrendű vádlott tavaly júliusban és augusztusban mások előtt sértő, trágár kifejezésekkel illette a gyermekotthon két női nevelőjét, akik kérték a felelősségre vonását. Júliusban az ablakot leakasztva bemászott az otthon kapcsolattartó helyiségébe, ahonnan ellopott egy 15 ezer forint értékű üveglapos dohányzóasztalt. Szeptemberben összeszólalkozott a faddi játszótéren egy 18 és egy 23 éves férfival, akiket ököllel arcul ütött. Decemberben az ajtót berúgva jutott be egy szobába, ahonnan társaitól közel 3 ezer forint értékben lopott el tusfürdőt, sálat, sapkát és bizsut. Szintén decemberben felbosszantotta az egyik férfi nevelőt, majd amikor az számon kérte magatartását, rákiabált, és a karjánál megragadva megpróbálta fellökni.
A fiatalkorú vádlottak idén februárban betörték a nevelői szoba ajtaját, feltörtek egy szekrényt, és ellopták az abban tárolt lemezkazettát több mint 60 ezer forint készpénzzel, mobiltelefonnal, iratokkal és bankkártyákkal együtt. A pénzt elosztották egymás közt, a lemezkazettát és az egyéb tárgyakat az otthon közelében eldobták.
A vagyon elleni bűncselekmények miatt már több alkalommal elítélt, jelenleg más ügyben előzetes letartóztatásban lévő elsőrendű vádlottal szemben az ügyészség fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztést és közügyektől eltiltás alkalmazását, míg a korábban csoportos rablás miatt elítélt másodrendű vádlottal szemben javítóintézeti nevelést és mindkettőjükkel szemben vagyonelkobzás elrendelését indítványozta, tájékoztatott dr. Páli Péter, a Tolna Megyei Főügyészség eseti sajtószóvivője.
(Teol nyomán)