Elutasította egy fellebbező adatvédelmi aggályait az Emberi Jogok Európai Bírósága. A román férfit azért rúgták ki munkahelyéről 2007-ben, mert privát üzeneteket küldött. Az új döntés értelmében a munkáltatók ezentúl belenézhetnek a dolgozók összes privát online beszélgetésébe.

Mostantól érdemes kétszer átgondolnunk, ha privát beszélgetésbe kezdünk munkahelyünkön: kedden ugyanis arról döntöttek az Európai Bíróságon, hogy a vállalatok szabadon ellenőrizhetik alkalmazottjaik online kommunikációját.
Az adatvédelmi döntés egy román mérnök ügye kapcsán lépett hatályba, akit 2007-ben azért rúgtak ki, mert hivatalos kontaktokon kívül menyasszonyával és testvérével is levelezett a Yahoo Messengeren. Munkahelyénél tilos volt személyes célra használni a levelező programot. A férfi ezt követően megvádolta a céget, mondván, megsértették a bizalmas levelezéshez való jogát, az Európai Emberi Jogi Bíróság viszont elutasította fellebbezési kérelmét.
A bíró szerint ésszerű elvárás a munkáltató részéről az, ha ellenőrizni akarja, hogy valóban szakmai feladatokat végeznek-e alkalmazottai a munkaidejük alatt. A cég abban a hitben tekintett bele a férfi személyes üzeneteibe, hogy csak szakmai beszélgetéseket fog találni - tette hozzá. Ezután a férfi személyes tartalmú levelezéseit is megosztotta a tárgyaláson, majd úgy döntött, a mérnök valóban jogtalanul használta vállalati számítógépét privát levelezésre.
A bíróság ítélete kötelező minden olyan országra, akik elfogadták az Európai Emberi Jogi Egyezményt.
(Híradó)