Ha az emberek kormányváltást akarnak, akkor meg kell mozdulniuk. A Jobbik ehhez biztosíthatja a kereteket, jelen esetben a Valódi Nemzeti Konzultációt, de az akkor lesz sikeres, ha a társadalom melléáll. Természetesen meg kell majd küzdeni a félelemmel, amit a kormány erősít is, de bízom benne, hogy az élni és változtatni akarás legyőzi a félelem érzését. Egyébként pedig egy nemzeti konzultációtól amúgy sem kell félnie senkinek. Azt kell mindenkinek megértenie, hogy egy sikeres nemzeti konzultáció a kormányváltás fősodratát hozhatja létre, a 2018-as kormányváltás első lépése lehet – mondta a Barikádnak Vona Gábor, a Jobbik elnöke.
– Több portál a szokásos évadnyitó beszéde kapcsán nem is elsősorban annak tartalmára koncentrált, hanem a hallgatóságból kiváltott reakciókra. Hiányolták a szónoklatot megszakító gyakori dörgő tapsot. Elégedett volt a közönség visszajelzéseivel?
– Nem tudom, azok, akik hiányolták a tapsot, mit néztek, mert én pont az ellenkezőjét éreztem. Mivel a beszéd megtekinthető, bárki megnézheti, és eldöntheti, ki téved. Egyébként a közönség visszajelzése hazafelé menet elsöprően pozitív volt, ami nagyon jólesett. Nagyon sok gratulációt kaptam, nem csupán a tartalomért, hanem azért is, hogy papír nélkül beszéltem, nem volt megírva a szöveg, csupán egy vázlat. Azt azért megemlíteném, hogy bár számomra is nagyon fontos a visszajelzés, hiszen a politika az emberek bizalmára épül, de egy ilyen jellegű beszédnél nem az az első szempont, hogy a közönséget szórakoztassam. Nem humorista vagyok. Nehéz, kemény és bonyolult problémákról beszéltem, az ország és a nemzet állapotáról, megoldási javaslatokról. A helyzet felvázolása és a cselekvési terv felmutatása volt számomra a lényeg, a közönség visszajelzése pedig másodlagos volt. Egy vezetőnek fel kell tudnia vállalnia azt is, ha nem értenek vele egyet az övéi. Hála Istennek úgy éreztem, hogy ilyenről szó sincs.
– Tavaly óriási vitát generált a táboron belül a néppártosodás nyilvánvalóvá tétele. A hídépítés gondolatmenete arra utal, hogy ez a folyamat nem fejeződött be annak ellenére, hogy a pulpituson a valódi néppárt felirat szerepelt. A Nézőpont Intézet a felmérési adatai és a Jobbik támogatottságának csökkenése alapján egyenesen a néppártosodási folyamat bukásáról beszélt. Sokan érezhetően elégedettnek tűntek a kormányközeli intézet megállapítása miatt. Hol tart a párt az építkezésben?
– Egyáltalán nem generált óriási vitát a néppártosodás a párton belül. Ezt csupán az ellenfeleink és a sajtó szerette volna így láttatni, de a néppárti folyamat 2013 őszétől indulva engem is meglepő módon mint kés a vajon futott végig a párt belső közvéleményén. Én sokkal nehezebbre számítottam. Ami vita volt, az csupán a mértékekről, arányokról szólt és nem a néppártosodásról. Egyébként meg a belső vitától sem kell megijedni. Nem a veszekedésről, a belső taposásról beszélek, hanem a vitáról. Egy politikai párt konstruktív belső vita nélkül halott, egy néppárt pedig meg sem születhet, csak vitákon keresztül. A Fideszhez köthető kutatóintézetek havi szinten hozzák ki azokat a tanulmányokat, amelyek arról szólnak, hogy megbukott a Jobbik néppártosodása. Ez azonban csupán az ő álmuk. A pszichopatológia ezt hívja vágyvezérelt gondolkodásnak. Az ő szempontjukból egyébként logikus, amit tesznek, szeretnék a Jobbikot visszalökdösni a rétegpárti, szubkulturális térbe, mert úgy veszélytelenek vagyunk, de egy néppárt, a társadalom különféle csoportjait megszólítani képes politikai közösség már veszélyes a számukra. Tapolcán megtapasztalhatta Orbán Viktor és a Fidesz, hogy mire képes a néppárti Jobbik. Félnek ettől, mint a tűztől. Én pedig tűzön-vízen keresztül viszem tovább ezt a stratégiát. Ha megbukott a néppártosodás, azt majd onnan lehet megtudni, hogy nem én vagyok többé a Jobbik elnöke.
– A hídépítés képe határozta meg a színpadképet és a beszédét is. A társadalmi szakadékok enyhítéséről beszélt. Korábban a Fidesz is kísérletezett ezzel úgy, hogy elvetette az ideológiai törésvonalak mentén való politizálást – kommunista, antikommunista –, és helyette az emberek élethelyzete – nyugdíjas, alkalmazott stb. – szerinti politizálást választották. Hasonló módszerrel temetné a szakadékokat, mint a Fidesz: ideológiamentes üzenetekkel?
– A beszédemben utaltam arra, hogy a megosztottság nem turáni átok, valami kívülről jövő valami, amit elszenvedünk, hanem a bensőnkből fakadó sors. A magyar nép születésétől fogva megosztott, ez a sorsa, és a történelem során minden egyes generációnak kezdeni kell ezzel a helyzettel valamit. Az a generáció, amely az örökölt és korabeli megosztottságokat felül tudja múlni, az egy sikeres generáció lesz, amelyik nem, az sikertelen. A huszadik századi generációk sikertelenek voltak, mert meg sem kíséreltek hidakat építeni, elvesztek a megosztottságaink között, sőt újabbakat termeltek. Ha a XXI. században sikeresek szeretnénk lenni, akkor a mi generációnknak hídépítőnek kell lennie. Erre a Jobbik meggyőződésem szerint alkalmas is, hiszen képes túllépni a baloldali–jobboldali megosztottságon, és képes a nemzeti gondolkodású társadalom pozitív energiáit összegyűjteni. Ami pedig a Fideszt illeti, meggyőződésem, hogy soha sem politizált a hídépítés jegyében, számára a megosztás és a megosztottság fenntartása volt a politikai stratégia. Ez 1989-ben még akár indokolható is volt, de a XXI. században egészen más társadalmi, politikai attitűdre van szükség.
– A hallgatóságot elnézve feltűnt, hogy több nő volt az érdeklődők között, mint korábban, és rengeteg volt a menedzser megjelenésű fiatal, ősmagyar és Bocskai-viseletet pedig – hangsúlyozom, az előző évekhez képest – már kevesebben hordtak. Nem tart attól, hogy a párt vonzereje a korábban vállalt és képviselt értékek helyett egyre inkább a kormányváltás lehetősége és az abban rejlő egzisztenciális lehetőségek lesznek sokak számára? Hogyan lehet egyensúlyt teremteni az ősjobbikosok és az ambíciózus, új fiatalok érdekei, törekvései között?
– Az egyensúly megteremtése természetesen komoly kihívás. Minden növekedés a világban próbára teszi a növekedőt. Gondoljunk a kamaszkorra, ami a szervezetet, a testet komolyan megterheli. A változás, a szintugrás mindig fájdalmakkal jár. Így van ez egy párt esetében is. Nagy baj lenne, ha az ősjobbikosok bezárkóznának, és nem engednénk senkit a szöveteink közé. Egy ilyen politikai közösség teljesen alkalmatlan lenne az ország kormányzására. Persze, ahogy a kérdésben is elhangzik, a nyitás mindig kockázat is, hiszen nem mindig egyértelmű egy-egy új szereplő motivációja. Mindezzel együtt is csak azt tudom mondani, hogy a kérdés nem úgy merül fel, hogy ősjobbikosok vagy új jobbikosok, hanem úgy, hogy eljelentéktelenedés vagy fejlődés. Én az utóbbit támogatom, és hiszem, hogy egy erős, valódi néppártban mindenki megtalálja a maga helyét, szerepét és feladatát.
A folytatás a Barikád hetilap legújabb számában olvasható.