Tavaly egy hekker több millió személy adatait lopta el egy kormányhivatalból. A Motherboard jelentése szerint ugyanez a hekker azzal fenyegetett meg egy szövetségi nyomozót, hogy nyilvánosságra hoz egy kisebb adatbázist. Ez csaknem harmincezer ember személyes adatait jelenti, akik az FBI-nál és a Nemzetbiztonsági Minisztériumnál (DHS) dolgoznak.
A Motherboard vasárnap írt a hekkertámadásról. Azóta több ezer DHS-dolgozó adatait szivárogtatták ki titkos források. Valamivel később feltöltötték az FBI közel húszezer munkatársának személyes adatait (palesztin jelszavak társaságában).
A hekker a Motherboardnak azt mondta, hogy az igazságügy-minisztérium egyik alkalmazottjának e-mail fiókján keresztül tudott hozzáférni a fájlokhoz. Állítása szerint csaknem 200 gigabájt adatot gyűjtött be. Azt is megjegyezte, hogy katonai e-mail fiókokhoz és hitelkártyaszámokhoz is hozzáfért, de nem célzott rá, hogy ezekkel is tervezne valamit.
Ami eddig kikerült: kilencezer DHS- és húszezer FBI-munkatárs neve, e-mail címe és telefonszáma. Különösen az utóbbi szám döbbenetes, mivel a nyomozóiroda összesen 30-35 ezer embert foglalkoztat – vagyis a munkatársaik kétharmadát érintette a támadás.
A támadásnak nem volt civil áldozata. Mindenesetre az a tény, hogy valakinek sikerült hozzáférnie az FBI és a Nemzetbiztonsági Minisztérium anyagaihoz, elég ijesztően hangzik. A két szervezet temérdek igen nagy súlyú információval dolgozik, így nagy figyelmet fordítanak ezek védelmére is. De ha ők is kiszolgáltatottak a hekkereknek, mekkora biztonságban lehetnek a személyes adatok más intézményeknél? Korábban még a CIA igazgatójának is feltörték az e-mail fiókját.
(Index nyomán)