Kálmán Olga semmiképpen sem tudja elképzelni, hogy Novák Előd Bogyó és Babócát olvas egy babarádióban - írtuk Vona Gábor legutóbbi ATV-s szereplése kapcsán, szóvá téve: a szektatévé műsorvezetője elképzelhetetlennek tartja, hogy valaki határvédelemre és gyerekekkel való foglalkozásra egyaránt képes legyen.
Zoom
"Meglepetés számomra, hogy több mint százezer embert ért már el Dórim e Facebook-bejegyzése, kvázi nyílt levele Kálmán Olgához. Feleségem e gondolatmenete alapján azt is fontolgatom, hogy honvédségi szolgálatom után elmegyek gyesre a legkisebb gyerekünkkel, mert akkor tudnék a legtöbbet lenni velük, akik a legfontosabbak nekem, illetve elsőrendű állapotbeli kötelességemnek is érzem a nevelésüket, és igenis férfiasnak is" - hívja fel a figyelmet felesége bejegyzésére a Jobbik volt alelnöke.
Alább olvasható a "nyílt levél":
Üzenet Kálmán Olgának, aki Vona Gáborral beszélgetve percekig rugózott azon, hogy el sem tudja képzelni a gyerekrádiót szorgalmazó Novák Elődöt, amint Bogyó és Babócát olvas kicsiknek, miután honvédként éppen hazatért a családjához a határ védelmét követően.
Nos, tisztelt Kálmán Olga, éppen azért is mentem feleségül Novák Elődhöz, mert én el tudtam képzelni. És nem is csalódtam. Novák Előd egy hazáját féltő édesapa. Ennyire egyszerű. És mint ilyen: tartalékosként védi a határt, ha arra van szükség, és édesapaként mesél a gyerekeinknek, ha arra van szükség. Többnyire Mátyás királyról. Ilyen férfit kívánok minden nőnek, ilyen apát minden gyermeknek!
A közbeszéd sajnos inkább csak arról folyik, hogy a nők hogyan tudnak életük legszebb hivatása, az anyaság sokszor erőt próbáló feladatai mellett helytállni a munka világában vagy éppen a közéletben, pedig meggyőződésem, hogy ugyanezeket a kérdéseket a férfiaknak is fel kell tenni.
Miért vesszük természetesnek, hogy csak a nők esetében merül ez fel? Bogyó és Babócát olvasni nem férfias? Szerintem az. Apás. Épp ezért férfias.
Sőt: az én szememben az igazi férfiak olvasnak meséket a gyerekeiknek. Sőt ők pelenkáznak, büfiztetnek, altatnak, babakocsit tolnak, futnak a bicikli mellett, homokoznak is, és még sorolhatnám. Csak mindezt férfiként teszik. Apaként. Akire ugyanolyan szüksége van a családnak, mint az anyára. És nemcsak a családnak, de Magyarországnak is. Oszd meg, ha egyetértesz!