Az Amerikai Történelem Nemzeti Múzeuma olyan sörszakértőt keres, aki 64 650 dollár (20 millió forint) éves fizetésért a következő három évben beutazza az Egyesült Államokat, felkeresi a sörfőzdéket és a sörözőket, és megkóstolja azok kínálatát.
A washingtoni múzeum honlapján néhány napja megjelent álláshirdetés rögvest érdeklődők százezreit vonzotta. Teljesen laikus sörisszáknak azonban nem sok esélyük van az álomállás elnyerésére, mert valójában egy olyan, a sörhöz is értő történészfélét keresnek, aki alkalmas az amerikai sörtörténelem szakszerű feldolgozására. A győztes pályázónak cikkeket kell írnia és kutatásokat kell végeznie a múzeum táplálkozástörténeti osztályának kiállításai és archívuma számára.
Susan Evans osztályvezető szerint a pályázati felhívás bizonyára azért keltett hatalmas érdeklődést, mert “az embereknek tetszik, hogy végre olyasmivel foglalkozunk, ami őket is érinti”.
A kurátor megerősítette, hogy a három évre szóló pályázat teljesen komoly, “többet akarunk megtudni a sörfőzésről, amely része az amerikai történelemnek”.
Az amerikai sörfőzés történetének dokumentálására vállalkozó álláskeresőknek augusztus 10-ig kell jelentkezniük történészi és üzemgazdászi diplomával.
A sörisszáknak való álomállást az amerikai sörfőzők egyesülete (Brewers Association) finanszírozza.
(MTI)