László Attila MÖM-vezető beszámolója
Újabb segítségnyújtás Dél-békésben
Végegyházán vasárnap nagy érdeklődés mellett került megrendezésre a helyi Jobbik és a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) újabb karitatív használtruha-osztása.
Dél-békésben már-már legendássá vált a két szervezet egymást segítő viszonya. Ez különösen igaz Végegyházára, ahol rendszerint közösen tartjuk meg rendezvényeinket. Mondjuk furcsállhatnánk is, ha nem így lenne, hiszen a Magyar Önvédelmi Mozgalom vezetése mellett a Jobbik Végegyházi szervezetének is az elnöke vagyok.
Zoom
Mikor 9 óra után nem sokkal az irodánkhoz értem, a társaim már kipakolták a portékát, és a helyi lakosok is gyülekezni kezdtek a bejárati kapu előtt. A rendezvényt rendszerint a MÖM helyi tagjai biztosítják, amire azért van szükség, mivel az irodaház udvarába csak a meghívóval rendelkező helyiek jöhetnek be.
Zoom
Annak ellenére, hogy a település nagyjából nyolcvan százaléka kap meghívót az eseményre, mindig akad egy-két hívatlan vendég is, akiket a biztonsági szolgálat a belépésre feljogosító meghívó hiányában udvariasan, de kénytelen visszafordítani a kapuból.
A Végegyházához tartozó árpádtelepi lakosokért rendszerint a kezdés előtt negyedórával a helyi buszmegállóhoz megyek a MÖM-kisbusszal, majd házhoz is szállítom a turi után a helyieket.
Zoom
Az egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó kezdeményezésünk, mindamellett, hogy segítséget nyújt a végegyháziaknak, egy nagyon jó közvetlen kapcsolattartás is a lakosokkal. Így a vásári hangulat közepette kistelepülésünk polgármesterjelöltje, Vajda Norbert is közvetlenül értekezhet Végegyháza lakosaival az őket foglalkoztató kérdésekben.
Ezúton is köszönöm mindazoknak az - elsősorban budapesti - szimpatizánsainknak a segítségét, akik rendszeres felajánlásaikkal hozzájárulnak ahhoz, hogy az ország egyik legelmaradottabb térségében időnként segíteni tudjunk a rászorulóknak!
***
Dudaszó és mindenki integet, mikor Falván megindul a MÖM-sereg
Berta Gábor, a MÖM Rákóczifalva vezetője otthonában szombat délután, a megbeszélt időpontban jelentek meg mozgalmunk Martfűi és helyi tagjai, valamint tagjelöltjei, hogy egy rövid elbeszélgetés után hozzáfogjanak az állampolgári jogi ismeretekből összeállított feladatlap kitöltéséhez - írja Németh Ádám beszámolója alapján a MÖM hírszolgálata. Alább a folytatás.
Zoom
Majd miután a négy új felvételis sikeresen megbirkózott a feladattal, egy közös közérzetjavító és városnéző sétára indult a csapat.
Az egészséges életmódot népszerűsítő tevékenység a mozgalom tagjai mellett az éppen arra közlekedő autósok szimpátiáját is kivívta, mivel a gépjárművekből folyamatosan dudaszóval és integetéssel üdvözölték a MÖM tagjait.
Zoom
Kell-e ennél jobb és lelkesítőbb bemutatkozás az újoncainknak, akiket ezúton is köszöntünk a Magyar Önvédelmi Mozgalom egyre erősebb és egységesebb családjában.