Az orvosi rendelőben tudta meg egy, a dél-romániai Dolj megyében élő férfi, hogy meghalt, legalábbis a számítógépes adatbázis szerint – írta a foter.ro.
A férfi gyanútlanul elsétált a háziorvosához, hogy beutalót kérjen egy orvosi laboratóriumba. A háziorvos ehelyett közölte az előtte hús-vér valóságában megjelent pácienssel, hogy a számítógépes adatbázis szerint már elhalálozott, így nem jogosult az ingyenes egészségügyi ellátásra.
A háziorvos alapvetően jóindulatú volt, mert elhitte a 40 éves férfinek, hogy él, azonban a számítógépes rendszer miatt ennek ellenére sem tudott segíteni rajta. Mint elmondta, ő biztosan nem nyúlt bele a rendszerbe, és nem ő tüntette fel halottként a férfit.
A férfi elment az egészségbiztosítóhoz is, ott kiderült, hogy az adatbázisuk szerint él és virul.
A férfi beadványt nyújtott be a háziorvosi rendelőhöz, a megyei egészségbiztosítóhoz és a nyugdíjpénztárhoz is, hogy kiderítse, ki jelentette be az elhalálozását, illetve hogy milyen dokumentum alapján nyilvánították halottá.
A válaszadási időszak azonban 30 nap, ezen időtartam alatt pedig nem jogosult az ingyenes, államilag támogatott orvosi ellátásra.
(Főtér - Híradó)