Visszatérő fordulat a nemzeti radikális oldalon, hogy "Cigányokat a Lauderbe!", amikor befogadásról, toleranciáról és egyebekről szónokol nekünk a világ legrasszistább etnikai-vallási közössége. Nos, Breuer Péter (tudják, a zsidó, aki még a "keresztnév" szavunktól is herótot kap) legújabb műsorából kiderül, hogy van ugyan erre némi esély, de csak nagyon elméleti.

Nem csak kimondani, kiírni sem sikerült helyesen a nevét
Az iskola igazgatója arra a kérdésre, hogy felvételt nyerhet-e az iskolába az is, aki "eredendően" nem zsidó, enyhén zavarban előbb azt válaszolta, hogy kérnek egy motivációs levelet. Aztán hozzátette, hogy akármilyen motivációs levél azért nem felel meg, míg végül kibökte, hogy az lenne jó, ha a műsorban részt vevő - a jelek szerint súlyosan filoszemita, amúgy az egész adást végigfeszengő - goj inkább "utánanézne a családi környezetének".
Horányi ezután rátért arra, milyen szörnyű veszélyek fenyegetik azokat a szegény zsidó gyerekeket, akiket nem vesznek fel a Lauderbe. Ily módon ugyanis az állami iskolák karjai közé taszítják őket, ahol még az is előfordulhat, hogy a tanár szépeket fog nekik mondani Nyirő Józsefről, "miközben lehet, hogy a nagyapjukat belelőtték a Dunába"...
Az amúgy szerfölött unalmas beszélgetésből még az is kiderül, hogy milyen hatással van a kóser étrend a zsidók hajkoronájára: a roppant tehetségtelen Breuer ugyanis egy adott ponton arról kérdezte Horányi Gábort (aki a műsor végén nem állta meg, hogy ne javítsa ki a nevét végig rosszul, Korányinak mondó műsorvezetőt), vajon a "kóser kajától" hullt-e ki a haja...