Tíz éve.
T. L. és dr. Kőfaragó-Gyelnik Vilmos barátaimmal a budai hegyek s villák között sétálgattunk. Tele aggodalommal mérlegeltük a lehetőségeket és tárgyaltuk meg Horthy Miklós kormányzó október 17-re tervezett, de a német elhárító szolgálat által már ismert „kiugrási szándékát”. Vili átadta a kezébe került táviratmásolatot, amelyet a kormány megbízottai küldtek Moszkvából Horthynak, s amely a magyarság ma már a maga szörnyűségében beteljesedett végzetét jelentette.
A hegyek között a napsütésben vidám gyerekek kergetőztek, csak a városparancsnokság környékén felállított megerősített őrség mutatott a feszült helyzetre.
Zoom
Alföldi Géza
Délre harangozott valamelyik budai templom. Indultunk haza. Az egyik villa parkjában főzőkanállal a kezében egy kövér asszony szaladgált és tele torokkal ordította.
– Vége a háborúnak, Horthy letette a fegyvert!
Szerencsétlen asszony, amikor az oroszok meggyalázták, vajon emlékezett-e még boldog szaladgálására, hogy vége a háborúnak?
Egymásra néztünk s majdnem futva igyekeztünk T. L. lakása felé, hogy megtudjuk, igaz-e a hír.
T. L. lakásától pár száz méterre várt a felesége.
A hír igaz, és ne menjünk haza, mert délelőtt már a politikai osztályról keresték Lacit, és ott járt Vili felesége, hogy az ő urát is keresi Horthy rendőrsége. Mit csináljunk? Gyerünk a Pasaréti útra...
+
A Széll Kálmán téren a villamosmegállónál bömbölt a rádió. Horthy hazaáruló szózata hangzott a készülékből. Ijedt, tanácstalan, bámuló arcok. A tömegben két rendőr.
Az egyik a szózat végén nyilaskeresztes karszalagot húzott elő, a másik halálfejes karszalagot, ők harcolnak tovább. A tömeg vállára emelte a két magyart!
Zoom
Nyilas hatalomátvétel (Forrás: Bundesarchiv/Faupel)
– Tovább harcolunk. Tovább harcolunk! Le Horthyval. Akasztófára, kötélre az árulóval! Gyerünk a várba!
A két rendőr lassan helyreállítja a rendet!
– Maradjanak maguk nyugodtan, majd Szálasi intézkedik.
S pillanatok alatt zengett a tér:
– Éljen Szálasi! Éljen Szálasi! Hol van Szálasi? Szálasit az élre! Szálasi majd cselekszik!
+
És Szálasi Ferenc cselekedett!
A Nyilaskeresztes Párt Hungarista Mozgalom és a Keleti Arcvonal Bajtársi Szövetség órák alatt átvette a hatalmat, a Horthy-féle árulás után két órával a magyar honvédség elit hadosztályai, a csendőrség, a rendőrség, a közigazgatási hatóságok mint egy ember fordultak a kormányzó nemzetárulásával szembe.
Ilyen elemi erővel kitört nemzeti érzést 1848 óta nem látott az ország!
És nemcsak Szálasi Ferenc, de minden igaz magyar cselekedett!
Zoom
Szálasi és néhány vezető nyilas (balról jobbra haladva a háttérben: Csia Sándor, Kovarcz Emil, Kassai-Schallmayer Ferenc [takarásban], Vajna Gábor, jobbról a második Beregfy Károly, a háttérben egy német Királytigris nehézharckocsival, 1944. október 17-én)
+
Tíz éve.
Lehettek azoknak a napoknak szomorú pillanatai, nem kívánatos és a helyzet rendkívüliségéből adódó kilengései, tévedések a személyek és tennivalók megválasztásában, egy azonban kétségtelen, hogy 1944 október 15-e fordulópont nemcsak a magyarság, de egész Európa és talán a nagyvilág történelmében. Ma már minden józan történész megállapíthatja és meg is állapítja, hogy Szálasi Ferenc és a köréje csoportosultak, mondjuk nyugodtan: az egész magyar nemzet tíz évvel ezelőtti kiállása a magyar történelemnek legkiemelkedőbb eseményeihez tartozik, s hogy legalábbis Európa egy részét a bolsevizmus elől az október 15-i nemzeti hősök áldozata mentette meg.
+
Talán hosszú évtizedeknek kell még leperegniök, amíg a gyűlölettől és faji elfogultságtól megszabaduló történelemírás méltóképpen foglalkozhat Szálasi Ferenc szerepével, államelméletével és tetteivel, de már ma bizonyosak vagyunk benne, hogy egykor nemcsak mint a magyarság, de Európa egyik legnagyobb politikusát, mondhatnám világnézeti prófétáját fogják emlegetni. Egyéni tragédiája, hogy egész életében üldöztetve, államvezetési elképzeléseinek a gyakorlati életbe való átvitelének minden lehetősége nélkül úgy kerül „hatalomra”, hogy a hatalomátvétel egyúttal mindazok halálos ítéletét jelentette, akik vele egyetemben „inkább” akartak „hős” lenni „egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!”. Gúny, üldöztetés, börtön és végül akasztófa jellemzik életét kifelé s befelé: a mindenre elszántság, elhatározottság, Isten-félelem, elhivatottsági érzés, jóakarat, szeretet, segíteni akarás és a saját maga életének nyugodt feláldozása. Egész élete: örök előkészület a nemzetéért hozandó életáldozatra. Ez volt Szálasi Ferenc és nem az, akinek ellenségei ma elmondják.
+
Eltekintve személye megítélésétől, 1944. október 15. amely majdnem teljes egészében az Ő nevéhez fűződik, mert hiszen akkor az egész ország egyedül benne látta azt az embert, aki még tenni mer és tenni is fog, mindörökre olyan történelmi tett marad, amelyre a magyarság egyeteme büszke lehet.
Zoom
Szálasi Ferenc megérkezik a Sándor-palotába
1944. október 15. jelentőségét csak a kommunisták és társutasok, a vörösek és rózsaszínűek gyalázhatják, amit minden igaz magyar el is vár tőlük! A hazáját szerető magyar, és elsősorban az emigráns csak hálával, és ha október 15. eseményeiben és a védelmi harcokban részt vett, büszkeséggel gondolhat erre a napra, valamint az azt követő harcokra. Október 15-én a magyar Lélek nyilatkozott meg és tett csodát azzal, hogy harmincszoros túlerővel szemben közel fél évig feltartóztatta a szovjet-hordákat. Száz és százezrek köszönhetik életüket az október 15-i hősöknek, tíz és tízezer magyar asszonyt mentettek meg a meggyalázásoktól, nem is beszélve arról, hogy Ausztria nagyobb része, Németország nyugati zónája csak úgy kerülte el sorsát, hogy az egyesült magyar és német erők mindaddig fel tudták tartóztatni a szovjet hadakat, amíg ezt a részt a nyugati haderők megszállhatták. A szovjet tervek ismeretében ma már az sem tagadható, hogy a szovjet egész Európa lerohanására készült és ha Horthy nemcsak Magyarországot, de Európát elárulni akaró lépése sikerül, még a német csapatok sem menthették volna meg Európát a teljes szovjet megszállástól. A védelem utolsó lehetőségét pontosan a legkritikusabb napokban a magyar nemzet Nyugathoz való ragaszkodása, a Szálasi Ferenc vezetése alatt megszervezett nemzeti ellenállás teremtette meg.
S ma, tíz évvel később joggal ünnepeljük október 15-ben a magyarság egyik legnagyobb és egész Európára kiható történelmi cselekedetét. E napok hőseinek dicsősége és Szálasi Ferenc emléke pedig örökké él.
(Hídverők, 1954. 19. szám)
(Megjegyzés: a cikkben szereplő T. L. Temesváry László nevét takarja, aki a cikk megjelenése idején még a „népbíróság" ítéletének köszönhetően az ÁVH börtönében raboskodott, és csak az 1956-os eseményeknek köszönheti, hogy szabadságharcos fiatalok kiszabadították, és később nyugatra sikerült távoznia, ugyanúgy, mint Fiala Ferencnek.)
Kapcsolódó: