A tárolóban találták meg a zsákokat. Egy lakó bement szólni a közeli postahivatalba. A Magyar Posta későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.
Egyelőre nem tudni, pontosan hogyan kerültek kézbesítetlen levelek az egyik békásmegyeri panelház tárolójába. Egy lakó találta meg pénteken a két nagy zsákot, amelyben magánlevelek, számlák, bankszámlakivonatok is voltak. A címzettek szintén harmadik kerületiek, de a lakótelep másik felén laknak.
Szerinte ezeket az a fiatal kézbesítő hagyhatta ott, aki rendszeresen jár a házba egy idős ember kutyáját sétáltatni – írja a Blikk.
A lakó bement a postahivatalba. Ott felírták a címet, kiküldtek két nőt a helyszínre, akik egyedül nem is tudták kivinni a zsákokat, mert darabjuk legalább 40 kiló volt a beszámoló szerint.
A leveleket a ház gondnoka is látta, és szerinte nem ez volt az első eset, ő hónapokkal korábban is talált gazdátlan küldeményeket a tárolóban. Akkor szólt a fiúnak, hogy vigye onnan azokat.
A Magyar Posta későbbre ígért tájékoztatást az ügyben.
Kamarás Péter jogi tanácsadó szerint a Magyar Postának kell viselnie a felelősséget, ha a levelek között határidős számlák is voltak, amiket a címzett nem tudott befizetni, és emiatt bizonyíthatóan kára keletkezett.
(HVG - Blikk)