Sajtóhírek szerint a fejlesztési miniszter azzal fenyegette meg korábban Orbán Viktort, lemond, ha nem kap külön tárcát. Seszták a Hír TV-nek cáfolta, hogy ilyen történt volna.
A csatorna a Kisvárda NB I-be jutását követően szólaltatta meg Sesztákot, még a meccsen, ahol szóba került az állítólagos fenyegetőzés is.
Zoom
Seszták Miklós akkori fejlesztési miniszter FINA-kitüntetést kap 2017 júliusában, mint a 17. vizes vébé szervezőbizottságának elnöke (Fotó: MTI- Bruzák Noémi)
Az előző ciklus fejlesztési miniszteréről a választás után jelent meg a sajtóban, hogy azzal fenyegette meg a miniszterelnököt, hogy ha nem kap saját tárcát, lemond az egyéni képviselőjelölti mandátumáról, ami időközi választást eredményezett volna. Ehhez hasonló fenyegetésre a 24.hu-nak nyilatkozó források szerint meglehetősen régen nem volt példa a Fideszben.
Seszták a Hír TV ezzel kapcsolatos kérdésére „kacsának” nevezte a híreket.
– Sok mindent hallottunk arról, hogy változott a viszony a miniszterelnökkel. Igaz, vagy pletyka, hogy megzsarolta?
– Kacsa. Kacsa.
- felelte.
A Hír TV munkatársai arról is kérdezték, elégedett-e a pozíciójával. Seszták erre úgy felelt, "teljesen. Négy év alatt, ami feladatot kaptam elvégeztem".
Seszták volt egyébként az előző kormány legjobban kereső minisztere, 2017-ben havonta átlagosan 1,3 millió forintot vihetett haza miniszteri és parlamenti képviselői posztjai után.
(HVG - Hír Tv)