Egy vasárnapi Kanári-szigetekre induló Ryanair-gép utasainak az összes feladott csomagja Budapesten maradt, ugyanis a pilóta egy óránál tovább nem várt arra, hogy a földi kiszolgáló személyzet befusson a bőröndökkel - írja a Blikk.
A lap azt írja, a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren már a csomagfeladással gond volt, sokat kellett sorban állni, ugyanis a csomagokat szállító futószalag meghibásodott.
A gép végül egyórás késéssel szállt fel Budapesten, Gran Canaria repülőterén, Las Palmason viszont kiderült, hogy minden csomag Budapesten maradt.
"Először azt hittük, viccelnek velünk, mikor azt mondták, hogy minden csomag Pesten maradt. Nagy volt a fejetlenség, senki sem értette, hogy ez miként történhetett meg. Egyből a Ryanair ügyintézőjéhez küldtek mindenkit, legalább 80 embert, a többieket egy másik ablakhoz, hogy jegyzőkönyvben tehessenek panaszt, amiért nem érkezett meg a csomagjuk" - mondta a lapnak egy utas.
Elmondása szerint itt is több órát kellett várniuk, és azt a tájékoztatást kapták, hogy legkorábban szerdán, vagyis három nappal később viszik utánuk a csomagokat.
(HVG nyomán)