A brit uralkodó magánvagyonának nettó értéke 2,9 százalékkal 533,8 millió fontra (mintegy 200 milliárd forintra) nőtt 2017-18-ban - derült ki a brit korona vagyonportfolióját kezelő Duchy of Lancaster éves jelentéséből, amelyet pénteken hoztak nyilvánosságra Londonban.
A jelentés szerint az ősi birtok után jelenleg is a Lancaster hercegségének (Duchy of Lancaster) nevét viselő, 1265-ben létrejött és jelenlegi feladatait különböző formákban 1399 óta ellátó vagyonkezelő tavaly 20,2 millió font nyereségre tett szert 2017-18-ban.
A II. Erzsébet brit uralkodó 753 éves ősi magánvagyona befektetéseiből származó nyereség három és félszer nagyobb, mint 2000-ben, amikor 5,8 millió fontra rúgott - olvasható a The Guardian brit napilapban.
A 4,9 százalékos nettónyereség-növekedés azonban kisebb arányú, az előző két évinél, amikor majdnem 8 százalékot tett ki. "Egy újabb pozitív évet zártunk, szinte az összes üzleti vállalkozásban jelentős volt a növekedés" - olvasható a jelentésben.
A hercegség bevételeinek nagy többsége, 64 százalék kereskedelmi tevékenységből származik, 18 százalék mezőgazdaságból, 10 százalék pénzügyi befektetésekből és nyolc százalék ingatlanokkal kapcsolatos bevételből.
A könyvelők emlékeztettek arra, hogy a hercegségnek nem kell társasági adót fizetnie, de II. Erzsébet uralkodó jövedelemadót fizet bevételei után.
Tavaly ősszel a Paradise-iratok (Paradise Papers) néven kiszivárgott aktákból kiderült, hogy az uralkodói vagyonkezelő 2004-ben ötmillió fontot fektetett be egy bermudai offshore alapba, 2005-ben pedig 7,5 millió dollárt egy kajmáni-szigeteki magántőkealapba, az offshore ügyletekbe keveredés meglehetősen kínosan érintette a királyi családot.
Összehasonlításul: a magyar listavezető Csányi Sándornak 320 milliárd forintra, hazánk ledinamikusabban gyarapodó gázszerelőjének vállalkozójának, Mészáros Lőrincnek a vagyonát 280 milliárdra taksálta nemrég a Napi.hu, de más becslések szerint akár ennél is nagyobb összegről lehet szó, és éppen ma sem hagyták a sínek mellett.
(Kuruc.info - MTI)