Alig két óra alatt azonosították a szegedi rendőrök azt a nőt, aki egy ideiglenes szoborkiállításon megrongált egy alkotást a belvárosban. A nő bevallotta tettét.
A rendőrségre 2018. augusztus 18-án 18 óra után érkezett bejelentés, hogy valamivel korábban egy nő a szegedi Dugonics téren kialakított szoborparkban az egyik egész alakos munkához odament, és azt az emelvényéről ledöntötte. A szobor ennek következtében összetört.
Zoom
(Kép: Police)
A rendőrség azonnal megkezdte az elkövető felkutatását, akit a helyszínen levő térfigyelő kamerák segítségével, alig két órán belül azonosítottak is. Gyanúsítotti kihallgatásán a nő a szobor feldöntését elismerte.
A 34 éves Cs. Adrienn ellen nagyobb kárt okozó rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A Szegedi Rendőrkapitányság az illetékes ügyészségen kezdeményezte a gyanúsított letartóztatásának indítványozását - olvasható a rendőrségi közleményben.
A szeged.hu-ról kiderül, hogy két neves, idén hetvenéves szegedi művész, Fritz Mihály és Kalmár Márton alkotásai közül állítottak ki szobrokat a téren - írja a Híradó.