2018. október 17., szerda, Hedvig napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Fórum
CSS váltás
Friss hírek
22:11 Amerikai pilóta hagyta Ukrajnában a fogát21:06 Elítélték a pénzváltóba betörő "padlóbontókat"20:35 Volner nem várta meg a koncepciós eljárást, Apáti Istvánnal és Fülöp Erikkel együtt kilépett a Jobbikból20:09 Az oroszok szerint Ukrajna titokban amerikai és izraeli pilótákat képez ki az Sz-300-as rakétarendszer ellen19:12 Újabb tömeggyilkoló hadműveletre buzdít az izraeli hadügyminiszter18:58 Poloskacsapdán dolgoznak az MTA kutatói17:50 "Szakmai és erkölcsi alkalmatlanság": a Jobbik-elnökség lemondását és elszámoltatását szorgalmazza Gyöngyösi "jobbkeze" is17:18 Nem Demeter Márta lesz az LMP zsenije: kétéves gyereket tévesztett össze Orbán lányával17:01 Száva Donátó Izmael egyre fényesebb karriert fut be az országban, ahol kilencedik éve rend van16:55 Jelentős fejlesztésen eshettek át az iráni ballisztikus rakéták16:27 Az MNB tízszeresére növelte az ország aranytartalékát15:54 Egymilliárd forintos áfacsalás Borsodban15:24 Egy marokkói "újfrancia" fejlődése: 14 évnyi integrálódásnak is terrorcselekmény lett a vége14:36 Fegyvereket foglaltak le Miskolcon14:21 "Nagyon nincs köze" az ukrán kormánynak a magyarellenes halállistához, de azért jobbnak látták eltüntetni
24 óra legolvasottabbjai

Extra :: :: Hozzászólások

Tényleg láncoljuk a fehér gyerekeket padlóhoz? - a túlhajtott píszí kivégezte a tudományt

A South Park kijött a tévéből, és elfoglalta a valóságot: három fiatal kutató egy éven át kamutanulmányok sorát írta, hogy letesztelje, van-e akkora hülyeség, amit ideológiailag jól csomagolva nem lehet beadni a menő folyóiratoknak. Nincs igazán, és miután most bevallották, hogy az egész egy profin előkészített hoax (beugratás, kacsa, átverés - a szerk.) volt, robbant a bomba. Valóban elfoglalta a radikálbal a társadalomtudományokat, kivégezte a túlhajtott píszí az igazi tudományosságot? Az év tudományos botránya, amiről még sokat fognak beszélni. Alább az Index cikke.
Az akadémiai szférát megrengető detonátor szerdán lépett működésbe: ekkor jött ki a Wall Street Journal cikke, mely lerántotta a leplet a valójában már tíz hónapja zajló tudományos hoaxról. A WSJ újságírójának egy lektorált tudományos lapban megjelent, a tudományos sztenderdeknek azonban nyilvánvalóan nem megfelelő tanulmány tűnt fel. A „feminista geográfia” területén relevánsnak számító Gender, Place & Culture folyóiratban közölt tanulmány a portlandi kutyafuttatók súlyos problémájáról írt, arról, hogy a hím kutyák rendszeresen követnek el nemi erőszakot a szukákon.
Zoom
Fotó: Mark Gail/The Washington Post
A feminista kritika tolvajnyelvén írt tanulmány teljes és a maga nemében szórakoztató blöff volt. Kamustatisztikákra hivatkozott (eszerint a portlandi parkokban minden órában megerőszakolnak egy kutyát), alapvetése, hogy a „patriarchális rend” és annak leleplezése négylábúak esetén is életbevágó, valamint azt állította, a kutyaerőszak tanulmányozása sokat segíthet a humán nemi erőszak megértésében is. A folyóirat szerkesztői és a tanulmány recenzensei mindezt komolyan vették, a szerzőt pedig örömmel értesítették, hogy közlésre elfogadták a szövegét.
Csodálatos tanulmány – hihetetlenül innovatív, nagyszerű elemzés, rendkívül jól megírt és strukturált szöveg, különös tekintettel a felhasznált szakirodalom és a diszkusszióba bevont elméleti kérdések hihetetlen sokszínűségére
– írta a dönteni hivatott értékelő. A tanulmányt később beválogatták egy ünnepi kiadványba is, megítélve neki egy extra kiválósági díjat is.
Ami a tudományos recenzenseknek nem tűnt fel, egy tudományos csalásokkal foglalkozó blognak, majd ennek nyomán a WSJ-nek igen: azon kívül, hogy az egész téma mennyire bizarr, azt is észrevették, hogy a tanulmány szerzője ilyen néven nem is létezik. A tanulmány valódi szerzői ekkor kénytelenek voltak előbújni, hiszen a hamarosan megjelenő újságcikk úgyis lebuktatta volna őket. Mint elárulták, a kutyaerőszakról szóló cikk csak egy volt a húsz hasonlóan nonszensz tanulmány közül, amit ugyanők az elmúlt tíz hónapban írtak. Három másikat is sikerült megjelentetniük, további hármat pedig már szintén elfogadtak a folyóiratok közlésre (a tudományos cikkeknek hosszú az átfutása, fél-egy év simán eltelhet a tényleges megjelenésig). Elvileg rangos, lektorált folyóiratoknak küldték el az álnéven írt áltudományos cikkeket, és a húszból még tízre kaptak pozitív kritikákat. Valószínűleg ezek közül is több átment volna még az elvileg roppant kritikus szerkesztőségi rendszereken anélkül, hogy azoknak bármi feltűnt volna, ha a kísérletet nem kell félbeszakítani, amiért a média – nem pedig az erre hivatott tudományos intézmények – észrevette a csalást.
Kisvideó a tudományos hoaxgyárról:
Az, hogy a tudományos minőséget biztosítani hivatott szűrők, melyek közül a publikációk lektorálása, a peer-review rendszer a legfontosabb, időnként egyáltalán nem töltik be a szerepüket, már jó párszor kiderült. Ennek van egy általánosabb oka is, az az eszméletlen publikációs kényszer, ami a tanulmányok hiperinflációját eredményezi, és azt, hogy a felmérések szerint egy tudományos folyóiratban megjelent cikket átlagosan tízen olvasnak, és ebben benne vannak a szerző rokonai is. A tudományos publikációs rendszer egyébként idén nem először kap komoly kritikákat: a közelmúltban kifogások merültek fel világhírű pszichológiai kísérletekkel kapcsolatban, két hete pedig az egyik legismertebb táplálkozáskutató publikációs módszertanában találtak nehezen kimagyarázható hézagokat.
A jelenlegi publikációs protokoll negatív mellékhatásai minden tudományágban jelen vannak a kísérleti pszichológiától az orvosi kutatásokig, de össznépi felháborodást igazán a bölcsész és a társadalomtudományos szócséplés szokta kiváltani, főleg annak a posztmodern dialektusa. A legnagyobb balhé (az Index szóhasználata - a szerk.) az a Sokal-ügy volt még a kilencvenes években, amiben a jó nevű matematikai fizikus, akinek elege volt a szerinte jelentés nélküli posztmodern bullshitelésből, szintén leadott egy kamutanulmányt „A kvantumgravitáció transzformatív hermeneutikája” címmel. Sokal cikke ugyancsak átment a tudományos szűrőkön, befogadta egy komolyabb társadalomtudományos lap, amiből sokan megerősítve érezték a véleményüket, hogy a posztmodern szlenget valójában azok sem értik, akik azt hivatásszerűen beszélik.
A most kirobbanó botrányt mindenki rögtön a Sokal-ügyhöz hasonlította, a Twitteren most is #SokalSquared (Sokal a négyzeten) hashtaggel pörögnek a hozzászólások. Most nem egy tanulmányról van szó, mint akkor, hanem rögtön húszról, és ezek közül néhány már meg is jelent a megvezetett tudományos orgánumokban. Ezekben valószínűleg most nagyon kínos perceket élnek át a sajnálkozó szerkesztők, miközben éppen leveszik a kamuszövegeket.
A jól felépített hoaxnak az volt a célja, hogy bebizonyítsák: a balos, kritikai társadalomtudományos szférának súlyos működési problémái vannak Amerikában. (Lehet, hogy máshol is, de erről most nincsen adat.) A kutyák között elharapódzó nemi erőszak mellett sikerült megjelentetni egy szöveget arról, hogy a heteroszexuális férfiak gyanúsan ritkán dugnak fel maguknak szexuális eszközöket análisan, ami bizonyára azzal való félelmükkel függ össze, hogy homoszexuálisnak néznék őket. A többihez hasonlóan ezzel az álkutatással is a folyóiratok kamuérzékenységét akarták tesztelni: ebben az esetben azt, hogy bár valójában egy egész tanulmányt nevetséges érvelésre építenek, van olyan tudományos orgánum, ahol így is közölni fogják, ha ezzel az ártalmatlan szexuális választások homofóbnak minősíthetők.
Zoom
James Lindsay, Helen Pluckrose és Peter Boghossian (Fotó: Mike Nayna)
Az elkövető egy háromfős csapat: James Lindsay, Peter Boghossian és Helen Pluckrose, egy matematikus, egy filozófus és egy szerkesztő. Az első kísérletük a mostanihoz képest még elég amatőr volt: 2017-ben „A konceptuális pénisz mint társadalmi konstrukció” címen jelentettek meg egy tanulmányt, melynek az volt a fő állítása, hogy a férfi nemi szerv tehet a klímaváltozásról. Már az a tanulmány is megjelent, de saját bevallásuk szerint még nem volt igazán profi, egy komolyabb szerkesztőség simán elkaszálta volna. Az elmúlt egy évben viszont nagyon komolyan ráfeküdtek a témára, és módszeresen tanulmányozták, hogy a nekik érdekes területen (hogy ez mi volt, rögtön többet írunk majd) milyen szempontokra figyelnek a recenzensek, milyen érveléssel, szóhasználattal, tudományos stílussal lehet megnyerni őket, mik azok a kulcskifejezések és bogarak, amiket el kell ültetni a szövegben.
A kamutanulmányok készítői leginkább arra akartak rámutatni, hogy az ideológiai elköteleződés mennyire meghatározza néhány területen a tudományt. Szerintük főleg azokkal az aldiszciplínákkal, tanszékekkel, folyóiratokkal, paradigmákkal van baj, ahol a valóság tényleges megismerése és az objektivitásra törekvés helyett ez a forradalmi hevület uralkodik. Ezeket ők együttesen „Grievance Studies”-nak, „sérelemkutatásnak” nevezik, és szerintük ez a beállítódás jellemző több cultural studies, gender studies és posztkolonialista tanszékre többek között, miközben az egésznek van egy fertőző jellege, merthogy a tágabb társadalomtudományokban is terjed ez a megközelítés.
Az egyik tanulmányukban („A mi harcunk az én harcom: Szolidaritás-feminizmus mint a neoliberális és egyéni választási feminizmusra adott interszekcionalista válasz”) a Mein Kampf egy részletét írták át feministára – a bírálóknak ez sem tűnt fel, a szöveg simán megjelenhetett az Affilia című folyóiratban. Egy másikban a „body-shaming”-gel, a tökéletlen testformák miatti megszégyenítéssel szemben a „zsírtestépítés” jogáért álltak ki, azt állítva, hogy csak az elnyomó társadalmi normák miatt részesíti a világ előnyben a kidolgozott izmokat a zsírral szemben. A zsír felszabadításának programját simán megette a Fat Studies című folyóirat – nem nagyon törődve azzal sem, hogy az egészségre is ártalmas táplálkozásformát propagálták.
A beadott tanulmányok (itt lehet róluk angolul tájékozódni, de teljes szöveggel is olvashatók, a szerkesztőségi értékelések szintúgy) közül az az egyik legabszurdabb, melyben olyan osztálytermi foglalkozásokat javasolnak, ahol a privilegizált, jobb társadalmi hátterű diákoknak összeláncolva, némán kellene a földön ülniük, hogy „megtapasztalják az elnyomás élményét”. Bár ez már teljes paródiának hangzik, a bírálóknak ezzel a résszel sem volt különösebb bajuk.
Volt egy olyan szövegük is, amiben azzal vádolták a maszturbáló férfiakat, hogy ha egy konkrét nőről fantáziálnak, azzal valójában nemi erőszakot követnek el, hiszen az engedélye nélkül szexuális tárggyá teszik, még ha csak gondolatbűnözőként is. Ezt a tanulmányt mindenesetre visszautasították. A talán legviccesebbet viszont elfogadták: egy szándékosan értelmetlen spirituális feminista monológot, amit egy random tinédzser versgenerátorral készítettek, hat óra alatt.
Ezek a példák is mutatják, hogy az abszurd szövegekkel elsősorban annak az akadémiai vonalnak mentek neki, amely leginkább az elnyomottnak gondolt társadalmi csoportok mellett áll ki – többnyire igen harciasan, miközben a társadalmi-politikai elnyomást a lehető legtágabban értelmezi, és nem tűri az ellenvetéseket. Ez a fajta, a tudomány és a társadalmi aktivizmus közti határt elmosó, az egyenlőtlenségeket identitáspolitikává szűkítő, azt totalizáló és mindenhol bűnös hatalmi struktúrákat láttató világkép a kritikák szerint nagyon teret nyert a kétezres évek óta az amerikai egyetemeken.
Bár nehéz megmondani, hogy a médiában felkapott szélsőséges példák mennyire kiragadottak, ez a szemlélet sokak szerint nem csak néhány keményebben balos tanszéket uralt el, de az egész felsőoktatást, értelmiségi utánpótlást, közgondolkodást is egyre inkább meghatározza. A safe space, a microaggression, a túlhajtott trigger warningok körüli őrület elsősorban a jobboldal kedvelt céltáblái, de azért nem csak arrafelé beszélnek arról, hogy ez a fajta politikai korrektség súlyosan korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, ellehetetlenítve a valódi vitákat a kampuszokon.
A magát baloldalinak gondoló értelmiség a hagyományos baloldali témák helyett mára nagyrészt ebben a szimbolikus, harcias kisebbségvédelemben éli ki magát. Ebben a perspektívában annál jobb, minél többféle hátrányos helyzet (erre vonatkozik a divatos interszekcionalitás kifejezés) tarthatatlanságára lehet rámutatni, kiállni az elnyomottakért a fehér, patriarchális, ciszheteró, transzfóbiás, öntudatlanul is előítéletes társadalmi renddel szemben.
Zoom
Fotó: Photofusion / Getty Images Hungary
A kamutanulmányok átengedése nyilvánvalóan ultraciki az érintett folyóiratoknak, de mit bizonyít igazából a hoax sikere? Ebben maguk az elkövetők is óvatosak. Azt hangsúlyozzák, hogy ez csak néhány példa, nem szisztematikus vizsgálat, és nem is akarnak egész tudományágak felett ítélkezni. Ők ráadásul nagyon profik voltak, olyan eleve jól író tudósok, akik nagyon sok időt és energiát fektettek az egészbe – egy laikusnak azért nem olyan könnyű meghekkelnie a rendszert. Az is igaz, hogy ugyan rendes peer-review folyóiratokat sikerült hülyére venni, de azért ezeknek nem volt túl nagy az impakt faktora (ez a megjelent cikkek tudományos idézettségén alapuló mérőszám, ami megadja az adott orgánum presztízsét is), nem tartoznak a társadalomtudomány első vonalába. Leegyszerűsítve: attól még, hogy pár folyóirat bekajálja a divatos-ideologikus hülyeséget, nem következik, hogy az adott tudományág egésze ideologikus hülyeség.
A reakciók elég szélsőségesek: sokan vannak, akik a posztmodern identitáspolitika, a baloldali bullshitipar leleplezőit ünneplik bennük – nem meglepő módon főleg a jobboldal környékén. (A három szerző egyébként külön hangsúlyozza, hogy ők baloldali szimpátiájúak, nem mintha ez sokat számítana a jelenség szempontjából.) Mások szerint ez nem téma- és irányzatfüggő: a mai publikációs túltermelésben ugyanezt tulajdonképpen bármelyik tudományágban meg lehetett volna csinálni. Az orvosi területen még több is az utólag kényszerűségből visszavont cikk, csak éppen a feminista bölcsészek könnyebb célpontot jelentenek.
Olyanok is vannak, akik azonnal kiátkoznák a tudományból a tetteseket. Boghossianék maguk is azzal számolnak, hogy várhatóan megbicsaklik majd a tudományos karrierjük. Annak ellenére, hogy ők úgy fogják fel: éppen a tudományos minőségbiztosítás fontosságára hívták fel a figyelmet, egy megbízhatóbb tudomány érdekében léptek fel. Szerintük ráadásul a „Grievance Studies”, ez az ideologikus sérelemtudomány azoknak sem jó, akiknek az érdekeit olyan sokat hangoztatják az akadémiai szférában: a megkérdőjelezhető minőségű szövegek miatt a valóban hátrányos helyzetűek valódi hátrányai is hiteltelenebbek lesznek.



 Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló
Időkép
Hőtérkép
Legolvasottabb hírek
Humoros kép 
Dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2018 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle ipv6 ready