A számítógépes játékot fejlesztő DICE külön kihangsúlyozta, hogy a játékosok által irányított katona "nem egy náci lesz".
Ha minden a tervek szerint halad, idén ősszel jelenik meg a Battlefield-sorozat következő felvonása, ami a második világháború idején játszódik majd. Nemrég kiderült egy érdekes részlet a kampány egyik fejezetéről.
Daniel Berlin, a DICE egyik rendezője az Eurogamernek adott egy interjút, amiből kiderült, hogy a War Stories nevű játékmód utolsó missziójában, a The Last Tigerben (Az utolsó Tigris) egy Tigris tankban ülő német katonát irányíthatnak majd a játékosok.
Zoom
A kaland persze nem egy hősies történet lesz, hanem sokkal inkább arról szól majd, hogy a monstrumot irányító emberek "nem igazán értik, miért harcolnak".
A bejelentés pikantériáját az adja, hogy talán ez lenne az első alkalom, hogy világháborús FPS-ben (belső nézetes lövölde, ahol a játékos magát a játszott karaktert személyesíti meg), a kampány során német katona "bőrébe lehetne bújni". Persze, mint olvashatjuk, máig ható szövetséges propagandára épülő manipulációról lenne szó, de a fejlesztő már emiatt is magyarázkodásra szorult.
Az interjú megjelenése után nem sokkal ugyanis helyesbítést kért a DICE stúdió egyik képviselője, aki elmondta, hogy a The Last Tiger során irányított karakter nem "náci" lesz, hanem egy olyan katona, aki megkérdőjelezi a nemzetiszocialisták ideológiáját.
Az alábbi ízelítőből is kiderül, hogy egyébként női és néger karakterek erdejében, egyfajta "sokszínűség" jegyében gondoltak csak a német játszható karakterre a fejlesztők.
(Kuruc.info - Gamestar nyomán)
Kapcsolódó: