A gyanú szerint szeszes italt és kábítószert is fogyasztott a vezetés megkezdése előtt az a karádi sofőr, aki lesodródott az útról és felborult autójával Csopak közelében. A férfi nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel sem.
Zoom
A 73-as számú főút 2. kilométerszelvényében, Csopak határában közlekedett egy karádi férfi az általa vezetett személygépkocsival 2018. október 20-án 5 óra 10 perc körül. Haladása során egy balra ívelő kanyarban az út jobb oldalán lévő füves területre sodródott, majd az út melletti fás részre hajtott, ahol több fának ütközött és felborult. Ennek következtében az autó az oldalán az úttestre visszatért és kigyulladt. A járművezető a gépkocsiból kiszállt, a baleset során nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéket mutatott, és felmerült a gyanú, hogy a vezetés megkezdése előtt kábítószert is fogyasztott, így az orvosi ellátás céljából kórházba szállított sofőrtől további mintavételre került sor. Ezen kívül a rendőrök megállapították, hogy a férfi nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, mert az eltiltás hatálya alatt állt.
Zoom
Zoom
Az ügyben járművezetés ittas állapotban vétség és kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Balatonfüredi Rendőrkapitányság, valamint az engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési eljárást indítottak a sofőr ellen a rendőrök.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bűncselekmény, és bírósági eljárást von maga után.
(Police nyomán)
Kapcsolódó: