A PestiSrácok.hu információi szerint a Fővárosi Ítélőtábla elrendelte a perújítást a Prisztás-gyilkosság ügyében. Úgy tudják, a táblabíróság, amely egyben vizsgálta Portik Tamás és a másodrendű vádlott, H. István kérelmét, már meg is küldte az iratokat az ügyet hamarosan újra tárgyaló Fővárosi Törvényszéknek.
Zoom
Jozef Rohác azt vallotta, ő lőtte le egy bicikliről Prisztást
Ismert, H. István és védője, Patócs Ilona indítványára a Kúria a nyáron arra hivatkozva rendelte el a perújítási nyomozást, hogy az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság elkövetéséért jogerős szabadságvesztését töltő Jozef Rohác azt állította, ismeri az ügy hátterét és meg tudja nevezni a valódi elkövetőt. A szlovák bérgyilkost meghallgatták a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai, akiknek Rohác nyolc órás vallomásában kifejtette, nem az ügyben jogerősen elítélt H. István, hanem ő lőtte le egy bicikliről Prisztás Józsefet. Az ügyészség nem hitt a szlovák bérgyilkosnak, és az indítványok elutasítását kérte a Fővárosi Ítélőtáblától. A táblabíróság azonban úgy döntött, H. István esetében Rohác vallomása elegendő a perújításhoz, és mivel az eredeti vád és a korábbi ítéletek szerint Portik H. Istvánt utasította a gyilkosságra, így az Energol-vezér szerepét is újra kell vizsgálni az új eljárásban.
Zoom
Részlet Rohác vallomásából
Radnai is azt vallotta, Rohác a gyilkos
Figyelemre méltó, hogy a Portik-ügyek egyik koronatanúja, Radnai László is azt vallotta évekkel korábban, hogy Rohác végezte ki a milliárdos üzletembert. Radnai ezzel kapcsolatos ismeretei magától Portiktól, illetve régi barátjától, az Energol Rt. egykori belkereskedelmi igazgatójától, Drobilich Gábortól származnak. Drobilich egyenesen azt mondta a volt keresztapának, hogy Rohác „egy igazi professzor, nejlonzacskóval fogta a fegyvert, hogy ne maradjon lőpor a kezén”. Igaz, Radnai azt is hozzátette, Rohác Portikék megbízásából húzta meg a ravaszt.
Esélyt sem adtak Prisztásnak
A budapesti éjszakai élet egyik legismertebb alakját, Prisztás József vállalkozót 1996. november elsején gyilkolták meg fényes nappal a III. kerületi Ladik utcában. A jogerős ítélet szerint a gyilkosság hátterében Portik Tamás állt. Prisztás József és az Energol-vezér ugyanis elszámolási vitába keveredett egymással, ezért Portik Tamás elhatározta, hogy megöleti a milliárdos üzletembert. A gyilkosságot a Fővárosi Ítélőtábla ítélete szerint Portik testőre, H. István hajtotta végre. Az ítélet indoklása kitért rá, az áldozat és az egykori olajos is üzletelt az alvilág bankárának tartott Lakatos Andrással, becenevén Kisbandival, akinek Portik Tamás 80 millió, Prisztás József mintegy 100 millió forintot adott kölcsön. Ennek fedezetéül Kisbandi mindkettőjüknek ugyanazokat a nagy értékű, XII. kerületi ingatlanokat ígérte biztosítékként. Portik és Prisztás igényt tartottak a több, mint 300 millió forint értékű ingatlanokra, ezért találkozót beszéltek meg a Művészinas Étteremben, de nem tudtak megegyezni. Portik ezután döntötte el, hogy végez Prisztással, ezért parancsba adta testőrének, H. Istvánnak, hogy „nyírja ki Prisztás Józsefet”. Az üzletembert néhány nappal a találkozó után az óbudai Ladik utcába csalták, ahol 1996. november 1-jén H. egy kerékpárról leadott célzott lövéssel fejbe lőtte Prisztást, aki a helyszínen életét vesztette. Ugyan a rendőrök már 1997-ben képben voltak, ott álltak a megoldás kapujában, „valami miatt” mégsem tudták megoldani a gyilkosságot. Mindezekért Portikot és H. Istvánt is 15 évre ítélte jogerősen a táblabíróság, a harmadrendű vádlott, aki a vád szerint a helyszínre csalta Prisztást, tíz évet kapott.
(PS nyomán)