A Terminátor- és Mátrix-filmek óta poros scifi-közhelynek számít a mesterséges intelligencia, ami az emberiség elpusztítására tör. De hát miért is adna bárki olyan fegyvereket egy szoftver kezébe, amikkel az eltörölheti a civilizációt a Föld felszínéről? Ilyet a valóságban senki nem tenne - nyugtatja meg magát az egyszeri filmnéző. Elvégre nem kell ide még csak öntudatra ébredő gépi intelligencia sem, elég valami banális szoftverhiba, és kész a világvége.
Pedig a szovjetek a nyolcvanas években éppen ezt tették: építettek egy teljesen automatizált rendszert, és rábízták a teljes nukleáris arzenáljuk indítógombját.
 |
A hivatalosan Perimetrnek (nem hivatalosan pedig Mertvaja rukának, azaz Halott kéznek) nevezett rendszer ötlete a hetvenes években merült fel, a célja pedig az volt, hogy elvegye Amerika kedvét az esetleges atomtámadásnak még a leghalványabb ötletétől is. A két szuperhatalom akkoriban már több tízezresre növelt atomfegyver mögül nézte egymást, ami bőven elég lett volna a teljes bolygó leradírozására. Igen ám, de mi van, ha az első csapással a támadó fél teljesen kiüti a túloldalon a katonai vezérkart, vagy akár a teljes katonaságot, és nem marad, aki a válaszcsapást elrendelje és/vagy végrehajtsa?
Na, erre a problémára nyújtott megoldást a Halott kéz, aminek már a neve is arra utal, hogy ha mindenki halott, akkor is akad egy kéz, ami megnyomja a rakéták indítógombját. Az automatizált rendszer szeizmikus és sugárzásmérő detektorok hálózatát figyelte, és ha atomrobbanás jelét észlelte szovjet földön, szolgálatba helyezte magát. A működési elv az volt, hogy először riadóztatja a hadsereg legfelsőbb szintű vezérkarát, aztán ha onnan egy órán át semmilyen utasítást nem kap, feltételezi, hogy a vezérkar halott, és a normál jogosultsági szinteket áthágva megadja az atomcsapás indításának lehetőségét mindenkinek, akik a szupertitkos katonai atombunkerekben tartózkodnak. Ha továbbra sem történik semmi, a gép átveszi az irányítást, és fellövi a speciális parancsnoki rakétát, ami egy nagy teljesítményű rádióadóval az összes szovjet katonai támaszpont össze atomfegyverének kiadja a kilövési parancsot, előre betáplált célpontokkal.
 Egy orosz Yars RS-24 interkontinentális ballisztikus rakétarendszer (fotó: Kirill Kudryavtsev / AFP) |
A rendszer a nyolcvanas évek elején (más források szerint 1985-ben) élesedett és állt hadrendbe. Mármint ha valóban létezett és valóban ezt tudta, nem csak (legalább részben) egy trükk volt arra, hogy az amerikaiak fejében elültesse a gondolatot, hogy az oroszokat nem éri meg megtámadni, mert magukkal rántják az egész világot a pusztulásba. Valószínűleg már nem is nagyon fog kiderülni a teljes igazság. A Washington Post újságírója a Halott kéz sztoriját felgöngyölő 2009-es könyvében, a Pulitzer-díjat is nyert Dead Handben is csak annyit állít, hogy nagyon nagy valószínűséggel létezett, és éveken át élesben működött a rendszer.
 |
A Szovjetunió összeomlásával a Halott kéz további sorsa végképp homályossá válik, de magas rangú orosz katonai vezetők nyilatkozataiból időnként le lehet szűrni valami olyasmit, hogy a rendszer továbbfejlesztett változata ma is üzemel. A legtöbben pedig talán a Foglalkozásuk: amerikai című sorozatból ismerhetik.
A hidegháború mindenesetre elmúlt anélkül, hogy a két nagyhatalom kölcsönösen kinyírta volna egymást és a teljes emberiséget - pedig 1983-ban, amikor a Halott kéz elvileg már üzemelt, vagy legalábbis tesztelés alatt állt, egy számítógépes hiba miatt amerikai atomtámadást regisztráltak a szovjet védelmi rendszerek. Egy Sztaniszlav Petrov nevű tiszt lélekjelenlétén múlt, hogy nem lett nagyobb baj és azonnali válaszcsapás: gyanúsak voltak neki a rendszer jelei, és a radarállomások nem erősítették meg a támadás tényét, így nem jelezte azt a feletteseinek, inkább kivárt. Neki volt igaza, szoftverhiba okozta a hamis jelzést.
(Index)
Korábban írtuk:
