Négy évtizeddel halála után legendává vált(oztatott) a forradalmár, aki az "ördögi elnyomók" ellen harcolt. Minderre rásegített egy emblematikus fotó, amelyet manapság világszerte pólókra nyomtatnak. Így Che Guevara hülyék milliói számára a szabadság romantikus szimbólumává vált.
Che Guevara halála után négy évtizeddel a CIA korábbi ügynöke, aki levadászta őt a bolíviai dzsungelben, első alkalommal beszélt Che elfogásáról és kivégzéséről – és ezáltal egy minden eddiginél realisztikusabb portrét rajzolt róla.
- A legtöbb ember nem ismeri az igazi Che Guevarát – mondta a 67 éves veterán kém, Felix Rodriguez. - Azt Guevarát, aki azt írta, hogy "szomjazik a vérre", aki több száz embert öletett meg bírósági tárgyalás nélkül.
A CIA vezetői egyébként élve akarták elfogni Guevarát, hogy kihallgathassák, de ezt a bolíviai hatóságok elutasították.
Felix Rodrigueznek kellett közölnie a kubai forradalmárral, hogy tárgyalás nélkül fogják kivégezni. Felix Rodriguez így emlékezett: - Che elsápadt, aztán azt mondta: jobb így, bár harcban kellett volna meghalnom.



Guevara, aki 1959-ben hatalomra segítette Fidel Castrót Kubában, aztán százak kivégzését nézte végig, akiket az előző rezsim háborús bûnöseinek kiáltottak ki. Ötven harcosával Bolíviában fogták el 1967. október 8-án. Egy gazdálkodó adta fel őket. Amikor a kétszáz fős amerikaiak vezette csoport körbezárta Gueverát és társait – mesélte Felix Rodriguez – a kubai forradalmár azt kiabálta: "Ne lőjetek! Che Guevara vagyok - többet érek nektek élve, mint holtan".
A korábbi ügynök azt mondta: Guevara aki orvoslást tanult szülőhazájában, Argentínában, egyáltalán nem hasonlított arra az egyenruhás forradalmárra, akiket a világ előtt a szovjet és kínai vezetők felmagasztaltak.
A 39 éves Che megsebesült a jobb lábán, és krónikus asztma gyötörte. Rodriguez azt mondta: úgy nézett ki, mint egy koldus. Az egyenruhája cafatokban lógott. Nem volt csizmája, a cipőjére körbe bőrdarabokat tekert. - Emberi lényként nagyon sajnáltam - mondta az egykori ügynök.



Che Guevarát egy közeli falu iskolájába zárták, míg Felix Rodriguez egy közeli faluban a bolíviai elnök, Rene Barrientos döntésére várt. Egy egyszerû kódot dolgoztak ki: az 500 Che Guevarát jelentette, a 600 a halált, a 700 pedig az életet. A következő reggelen megérkezett a parancs a falu egyetlen telefonjára: 500 - 600, vagyis a forradalmárral végezni kell.
Che Guevarát gépfegyver-sorozattal végezték ki, hogy úgy tûnjön, mintha harcban esett volna el. Arra nagyon vigyáztak, hogy egy lövedék se sértse meg az arcát, hogy ne férhessen semmii kétség a személyazonosságához.



Fidel Castro nem tagadhatta, nem is tagadta le a történteket, mesélte Rodriguez, ehelyett felépítette a Che Guevara-legendát.
(Daily Mail - Délmagyar)