A Terézvárosi Verses Esték sorozatban megtartott könyvbemutatóra arcpirítóan kevesen, mindössze tizenöten voltak kíváncsiak. Szakolczay Lajos irodalomtörténész ismertetője után Tunyogi Csapó (Kocsis) Gábor és Nagy Alajos felelevenítették a Rákosi-korszakban koncepciós per folyamán tíz esztendőre elítélt Tollas Tiborral, illetve az 1997-ig Münchenben megjelenő Nemzetőr című folyóirattal kapcsolatos személyes élményeiket. 

Szakolczay Lajos irodalomtörténész, a Tollas Tibor verseiből válogatott, s a Magyar Napló által megjelentetett kötet szerkesztője könyvismertetőjének elején leszögezte: „Tollas Tibor lírájában a börtön, a hosszan tartó rabság nem csupán különleges szerepet játszik, hanem igencsak árulkodóan megmutatja a személyiség azon jegyeit, amelyek nélkül az ember és a költő is kisebb volna.” 

A vers a cikk végén olvasható

A váci börtönben 1952-ben írt Tíz év után című létversét Szakolczay a borzalmas körülmények ábrázolása ellenére is a rosszon való fölülemelkedés, a létezés fájdalmas boldogságát visszhangzó, kozmikus élni vágyás megtestesítőjének nevezte: „Építenél, de nincs kinek, / szeretnél, de kihűlt szíved. / Nincsen hited, nincs örömöd, / az élet lett: a börtönöd. 

A rabtársnak, a manapság egy katolikus szeretetotthonban élő Tóth Bálint költőnek ajánlott, s ugyancsak a váci börtönben írt Az őr című versében arról szól, hogy a szovjet megszállók és hazai kiszolgálóik miképpen tették bűnössé, de egyben kiszolgáltatottá is például az őt és rabtársait nyomorgató fegyőrt: „Parancs zsinórján mozgó bábok, gépek, / Ki itt a bűnös, milyen hatalom? / A kézzel, mely tegnap országot védett, / Saját testvérét vereti agyon.” 

A kötet egyik legszebb, a Húsz szem cseresznye című versével Tollas biblikus mozzanatok segítségével bearanyozza a mennyboltot, s az idillt kozmikussá növeszti azzal, hogy bátran kilép az evés fizikai valóságából és az éhes léleknek ad kenyérnél erősebb táplálékot, hangsúlyozta Szakolczay, majd megállapította, hogy Tollas Tibor ebben a költeményében kissé elmozdult a hit dolgai felé, mintha a biblikus mosoly, mint megtisztulási igény Isten öröme mellett magával hozná az ember örömét is: „Rab rabnak adta tovább érintetlen, / Így járt körbe a gyümölcsös ige. / Piros bogyóktól virágzott a börtön / És megtelt véle mindnyájunk szíve, / Teljesebben, mint ama tónak partján / Kenyérrel, hallal szelíd éhezők. / Cseresznyés úton itt a Mester sétált / És a megosztott öröm maradékát / Kosárba szedtük, fénye egyre megnőtt...” 

Az Új Krisztust zengek és a Fekete karácsony című költeményeit Tollas Tibor szintén a börtönben írta, s az előbbit Szakolczay kissé adysnak, a csodát még csak próbálgatónak, míg az utóbbit már döbbenetes lírának nevezte. A Kis Horváth Pascal atyának ajánlott Fekete karácsonyban a költő a háromkirályok nyomába szegődve karácsonyéjen igyekszik Betlehembe, miközben így szól Krisztushoz: „Királyaid csillag vezette, / S nem állta útjuk senki sem. / Engem hét falon át hozott hozzád / Parányi mécsem: a hitem.”  

Majd a verset lezáró két szakaszban képzetében a költő a börtön falai fölé emeli a reményt megtartó Betlehemet: „Sose vágytam így szeretetre, / Sose voltam ily elhagyott. / Zörgetek, Uram, jaj, eressz be, / A régi énem már halott. Nem kérek fényes karácsonyfát, / Egy gyertyaláng elég nekem, / Ha kigyúl majd a te csillagod, / Börtön felett a Betlehem.” 

Szakolczay Lajos a könyvismertetője végén szólt Tollas Tibor talán legismertebb és legnagyobb hatású programverséről, a Bebádogoztak minden ablakot című, a világot a rabság elhatalmasodásának veszélyére intő, figyelmeztető költeményéről. A címnek felszökő refrénre, Bebádogoztak minden ablakot, azért is rá kell irányítani a figyelmet, mert az előttük rímhelyzetben levő sorok szinte apokaliptikus látomássort adnak, mint például: „Nyugat táncol – tán végképp eladott?!... / Bebádogoztak minden ablakot.” 

Tunyogi Csapó (Kocsis) Gábor újságíró, költő, az 1997-ig Münchenben megjelenő Nemzetőr című folyóirat főszerkesztő-helyettese Szakolczay Lajossal beszélgetve elöljáróban fölelevenítette a Tollas Tiborral, a lap alapító főszerkesztőjével 1956-ban, Bécsben történt megismerkedését, majd szólt a közös munkájukról, valamint saját költészetének egyes állomásairól.  

Tollas Tibor kimeríthetetlen energiája és lobbanékony természete tette lehetővé azt, hogy a Nemzetőr öt évtizeden keresztül megjelenjen. Mert egyik emigráns újság a másik után indult és szűnt meg, de a Nemzetőr Tollasnak köszönhetően valójában egészen a halálig kitartott, emlékezett vissza a lap második számú embere. 

Nagy Alajos színművész, rendező, a Szabadságharcos Világszövetség tiszteletbeli elnöke, 1956-ban az Ajkai Nemzeti Forradalmi Tanács titkára Tollas Tibort Szent Pál apostolhoz hasonlította, mert a forradalom bukása után ő is járta a világot, hirdette a magyar 1956 igazát, ismert politikusokkal, művészekkel, írókkal és filozófusokkal találkozott. Tollas kezdeményezte többek között az egész világra kiterjedő tízmillió aláírás gyűjtését annak érdekében, hogy az ENSZ ne vegye le a napirendről a magyar forradalom ügyét. 

A Nemzetőr folyóirat volt a magyar emigráció igazi újságja, s nem pedig a kommunista Magyarországról pénzelt Magyarok Világlapja és a hozzá hasonló, elvtársi propagandával megtöltött lap, hangsúlyozta Nagy Alajos. A Nemzetőr, és személyesen Tollas Tibor legnagyobb érdeme az volt, hogy fenntartotta a forradalom eszmeiségét, amit sajnos már Magyarországon is elfelejtettek. 

Tunyogi Csapó (Kocsis) Gábor szólt a Gloria Victis 1956 című, Tollas Tibor által összeállított kötetről, amelyben csokorba kötve megjelentek a világ szinte minden táján élő és alkotó költőknek a magyar forradalmat méltató versei. Az USHF magyar diákszövetség (amely a még itthon megalakult MEFESZ külhoni folytatása volt) a világ minden táján igyekezett ösztöndíjat szerezni az emigráns magyar fiataloknak, s akik ezáltal eljutottak a különböző egyetemekre, sokféle idegen nyelvet elsajátítottak. 

A Nemzetőr a múlt század '60-as éveinek közepén felhívást tett közzé és kérte a világ minden tájára szétszóródott magyar diákokat, vagy a már végzett hallgatókat, hogy gyűjtsék össze az 1956-os magyar forradalommal foglalkozó verseket és küldjék el a szerkesztőségbe. A felhívásra igen sok költemény érkezett. Lefordították őket magyarra, s így az eredeti angol, arab, kínai és még számos más nyelv mellett az antológiában anyanyelvünkön is olvashatóak voltak az idegen nyelvű költemények.  

Az antológia előszavát Albert Camus írta, az illusztrációkat többek között Oscar Kokoschka alkotta.
A kötet megálmodója és kivitelezője Tollas Tibor volt, mondta Tunyogi Csapó (Kocsis) Gábor, aki visszaemlékezését a következő szavakkal zárta: „Amit ma Magyarországon látok, azt kell mondanom, hogy kár volt a gőzért, a küzdelmünkért.” 

Nagy Alajos, aki idehaza és az emigrációban is személyesen ismerte Mindszenty Józsefet, elmondta, hogy külhonban a hercegprímás a békepapokon kívül felekezetre való tekintet nélkül mindenkit fogadott. A békepapokat árulóknak tartotta. „Mindszenty hatalmas összetartó erő volt, ezért nem tetszett a kommunistáknak, de még a saját egyházam, a római katolikus egyház főpapjainak sem, mert sokkal erkölcsösebb volt, mint ők”, mondta Nagy Alajos. 

Zsongor Anikó, Tollas Tibor és nejének közeli barátja a csekély létszámú közönség soraiból értékes irodalomtörténeti adalékként elmondta, hogy Tollas Tibor költészetének leghűségesebb terjesztője a nyugati világban Szörényi Éva színművész volt. 

 

Hozsanna húsvét! Künn tavasz száll,

sziklasírodból föltámadtál,

és csodát műveltél megint.

Puszta földünk virággal ébred,

sok zsenge ág zsoltárt zeng néked,

Jézus, naparcod rám tekint.

Hozsanna húsvét! Hitünk sója,

bénák, betegek gyógyítója,

fénypallosodtól a halál

sötét szárnyával éjbe rebben,

szétáradsz bennem győzhetetlen,

romlandó testem talpra áll.

S futnék a fénynél sebesebben,

húsvét tüzét a holt lelkekben

gyújtani elvesző úton.

Hírül adni a beteg, fáradt

társaknak újuló csodádat!

Hozsanna Néked, Jézusom!

(München, 1987. április)