A moldvai Podu Iloaiei településen a románok az 1941-ben elpusztított zsidók koponyáját és egyéb csontrészeit árulják jó pénzért a jászvásári egyetemen tanuló orvostanhallgatóknak – írja a Jállá.Hádásot című héber portál. A románok az egyetem területén falragaszokon is hirdetik megvételre a csontokat.

A vagonokból kidobált hullák Podu Iloaieiben
Jászvásáron (románul: Iasi) 1941-ben a románok pogromot hajtottak végre a zsidók körében, s az életben maradtakat vonatra rakták. Mire az egyik szerelvény a Jászvásártól mintegy 35 kilométerre levő Podu Iloaiei településre ért, útközben sok zsidó meghalt.
Podu Iloaieiben a vagonokból kidobált hullákra dögkeselyűként vetették rá magukat a helybeli cigányok, illetve a tőlük nem sokban különböző oláhok, és leráncigálták róluk a ruházatot. A kifosztott zsidó hullákat aztán a településen közös sírba temették, s a háború után emlékművet állítottak föléjük. 

Az emlékmű környékéről ássák ki a csontokat
A tömegsír és az emlékmű környékén élő, a temető gondozását is ellátó románok a jászvásári egyetem területén több helyre is kifüggesztett hirdetményben ajánlanak megvételre emberi csontokat, így koponyákat is az orvostanhallgatóknak. A diákok körében nyílt titok, hogy a csontok az egyik környékbeli település zsidó temetőjéből származnak. 
Amikor a dolog a zsidók tudomására jutott, az Európai Rabbik Központja magát román egyetemistának álcázó fiatalt küldött „csontvásárlási szándékkal” Podu Iloaieibe. Kiderült, hogy a hír igaz, mert a helyi temető gondozásával és őrzésével megbízott románok 40 dollárnak megfelelő lejért az érdeklődőt elvezették a zsidó tömegsírhoz, beástak a földbe, a kedves vevő rámutatott a kiszemelt példányra, majd a románok szépen megtisztítva átnyújtották neki a csontokat.
Júszef el-Kudszi – Kuruc.info