Orly Taitz kaliforniai ügyvédnő újabb bírósági pert indított Obama ellen, de ezúttal úgy tűnik, hogy komoly fegyver került a kezébe: Obama kenyai születési bizonyítványa, amit Kenyában az eredeti okirat nyomán adtak ki 1964 februárjában.
Az irat szerint Barack Hussein Obama II. 1961. augusztus 4-án született Kenyában, Mombasa város Coast General Hospital nevű kórházában.

Tegnap este az amerikai tévécsatornák esti hírösszefoglalójukban is beszámoltak az új fejleményről, miután Taitz több internetes portálon is nyilvánosságra hozta a dokumentumot. A kísérő szöveg szerint az iratot egy magát megnevezni nem akaró személytől kapta, aki félti az életét, és ezért nem hajlandó a nyilvánosság elé állni.
Amennyiben bebizonyosodik, hogy Obama kenyai anyakönyvi születési bizonyítványa valódi, akkor ez könnyen alkotmányos válságba sodorhatja az Egyesült Államokat.

Taitz ügyfele az a Stefan Cook amerikai katonatiszt is, aki arra való hivatkozással tagadta meg az afganisztáni háborúban való részvételt, hogy Obama nem született amerikai állampolgár, így nem lehet elnök sem, tehát alkotmányellenes és törvénytelen nem csak az egész elnöksége és az általa aláírt törvények sora, hanem a hadsereg főparancsnoki tisztsége is. Mikor a bevonulási parancs megtagadása nyilvánosságra került, az amerikai hadsereg nyomban visszavonta Cook őrnagytól a parancsot és rendelkezési állományba helyezte. Az amerikai alkotmány értelmében elnök csak az lehet, aki az USA-ban született, és csak amerikai, vagyis nem kettős vagy honosított állampolgár.
Obama már a tavaly véget ért választási kampány alatt is végig ködösített a személyi iratai körül, ezért az amerikaiak milliói vannak meggyőződve arról, hogy hazudik, vagy ezzel kapcsolatban valami súlyos takargatnivalója van. Ahelyett, hogy ezt az egyszerű és jogos kérdést 30 másodperc alatt nyugvópontra tette volna azzal, hogy bemutatja az eredeti születési bizonyítványát, ehelyett Obama inkább 1 millió 860 ezer dollár ügyvédi költséget fizetett ki eddig az őt takargató ügyvédeknek. Végül az Obama csapat bemutatott egy Hawaii államban kiállított születési dokumentumot, amiről rövid időn belül kiderült, hogy hamisítvány.

Obama nem csak az eredeti állampolgárságát bizonyító születési anyakönyvi kivonatának bemutatását tagadta meg, hanem személyes utasítására törvényellenes módon zárolták minden személyi okmányát, így a keresztelői és örökbefogadási okmányait, a hawaii-i és indonéziai óvodai, a Punahou-i iskolai, az Occidental College, a Columbia és a Harvard egyetemi bizonyítványait, okleveleit, az egyetemi felvételi és egyéb iratait, az egyetemi újságokba általa írt cikkeket vagy a róla megjelent cikkeket, az útleveleivel kapcsolatos minden dokumentumot, Illinois állam szenátusában róla fellelhető összes iratot és dokumentumot valamint az Illinois állambeli ügyvédi vizsgájához beadott tanulmányi és személyes iratait is.
(SZKR, Jack Corn)