Kevés országban emlékezhetnek hősként az egykori SS-katonákra. Lettországban ez megengedett - ráadásul az USA és az Európai Unió "jóváhagyásával".


Március 16. már nem nemzeti ünnep Lettországban - de minden évben megemlékezések és ellentüntetések színesítik ezt a tavaszi napot.
1950-ben az egykori lett SS-tagokból alakult szovjetellenes földalatti szervezet, a „Daugavas Vanagi" ezt a napot jelölte ki a bolsevizmus elleni harc emlékére. A lett nép számára ugyanis a németek melletti harc elsősorban a bolsevizmus elutasítása és a nemzeti függetlenség reménye volt.
1943/44-ben határozta el a Harmadik Birodalom, hogy az 1941-ben megszállt Lettországban is toborozni kezd, mivel - főleg a sztálingrádi vereség után - a német haderő meggyengült a keleti fronton. A lettek többsége egyébként a németek jelenlétét nem megszállásként érzékelte: a két világháború között független Lettországot ugyanis 1940-ben - voltaképp a német-szovjet paktum eredményeként - a szovjetek szállták meg.
Az ekkor létrejött Lett Szovjet Szocialista Köztársaság megszűntét jelentette tehát az 1941-es német invázió. A lett polgárság Hitlerben a szovjet bolsevizmus elleni harc szövetségesét látta. A lett SS-katonák karjukon éppen ezért nem csak a horogkeresztet, de a független Lettország bíbor-fehér-bíbor színű zászlaját is viselték.
 


Március 16-án minden évben felvonulást tartanak az SS-veteránok Rigában. Idén az oroszbarát rigai polgármester megpróbálta betiltani a menetet - ám végül meghátrált a városháza, és kiadta az engedélyt. A Diena című lett napilap beszámolója szerint a felvonuláson ezer ember vett részt.
Mint minden évben, a megemlékezés idén is a rigai dómban kezdődött, ahol szentmisén adtak hálát a veteránok Lettország újra visszanyert függetlenségért, majd innen vonultak át a belvárosi Szabadság-szoborhoz. Ugyan idén a kormány egyetlen tagja sem képviseltette magát a menetben - amelyben igen sok fiatal is vonult -, az Európai Parlamentben Bokros Lajossal közös frakcióban ülő nacionalista ellenzéki TB/LNNK párt számos politikusa megjelent.
 


A megemlékezés persze sohasem visszhangtalan. Moszkva, Tel-Aviv és Brüsszel többször is nemtetszésének adott hangot - Washington viszont látványosan hallgatni szokott -, de, ahogy ez lenni szokott, helyi szinten sem ért mindenki egyet a egemlékezéssel. Idén is helyi orosz és "egyéb" antifasiszta szervezetek akarták megzavarni a felvonulást. Az ellentüntetésen helyi zsidó vezetők is részt vettek - mert a lett SS a lettországi zsidók deportálását is készséggel segítette.
Helyre is tették őket a derék lettek. A Diena tudósítója szerint egy tüntető „Zsidók, ez a lettek országa!" feliratú táblát vitt, míg két másikat a rendőrség antiszemét jelszavak kiabálása miatt elő is állított. Tegnap zsidó szervezetek Rigában éppen ezért aggodalmuknak adtak hangot: szerintük a kormány "hallgatólagosan szimpatizál a nácik tisztára mosásával", és Boris Spiegel az orosz zsidók nevében különösen aggasztónak nevezte, hogy immáron több fiatal vonul fel az SS-légió mellett, mint veterán.
Lettország lakossága - a felmérések szerint - azonban továbbra is kitart hősei mellett.
(Heti Válasz korrigálva)