a sárga csillag buja virítása a főváros utcáin! Akármerre nézünk, mint ritka kukoricásban a napraforgók, úgy fénylenek össze sűrű foltokba a vadonatúj jelvények a ruhákon, s csak most látja igazán a magyar, hogy milyen tömérdek zsidó él Budapesten...

Számokat tudtunk s megközelítőleg pontos adatokat, de az értelem valahogy halványabban fogja fel a tényeket, mint a két látó szemünk. A rideg statisztika ráelevenedett a kövezetre... Az elképzelt veszedelem elénkbe állt az utcasarkon...

A titokzatos, rejtelmes és ördögien okos földalatti politika, a pénz és a rágalomhadjárat, a párnázott ajtók mögötti összeesküvés és az érthetetlenül megbámult sajtórohamok titka pillanatok alatt megoldódott, amikor a zsidó térfoglalás vezérkarának óriás seregét, sárgacsillagosan leplezte le a budapesti utca.

Milyen könnyű volt azelőtt kigúnyolni és rémlátóknak, naiv embereknek beállítani a zsidókérdés megoldását sürgető harcosokat! Milyen egyszerű volt sunyi ravaszsággal kérdezgetni, hogy hol van hát az a sok zsidó? Micsoda beszéd! — üvöltöttek Izrael népének fajvédői. Egyforma emberek vagyunk s demokratikus felfogásunkat „a józan magyar nép”, „a munkások, parasztok és értelmiségek“ támogatják, fajra és vallásra való tekintet nélkül. A zsidó összetartás mese és az antiszemiták kitalálása... Így harsogtak a szemfényvesztő propagandisták s a jószándékú magyar jámboran körülnézett, s azt mondta, hogy tényleg nem lát semmi különöset...

Az utcákon csak a kaftános és pajeszes galíciai tűnt fel zsidónak, mert a borotvált izraeliták hada beleveszett a néptengerbe. Sehol sem álcázta magát a zsidó olyan művészettel, mint Magyarországon!...

Az első csatát a névmagyarosítás gyeplőtlen megengedésével veszítettük el: — az egy koronáért vásárolt név volt az első álarc, amely mögé kulturális életünk megrontói s az urasra gömbölyödött gazdasági piócák meghúzódtak, immár „hazafias“ mineműségükben.

Címekből, rangokból szőtték a zsidók a második álarcot s a múlt nyomainak gondos elföldelésével, már amúgy törzsökösen billegtek a magyar társadalomban. S az álcázó divat terjedt lefelé.

A harmadik álarc hatalmas tömegek idegességét próbálta feledtetni: lelógó bajuszú dzsentrinek, szolid kispolgárnak, hanyag úrifiúnak, sofőrnek, átmeneti kisgazdának s bánatos anarchista munkásnak maszkírozott zsidók szaladgáltak a pesti aszfalton, de kifeléváló tarkaságuk közös lelkiséget s rokonszakmai foglalkozást rejtegetett... A sárga csillag első napjaiban a régi álcázás és az új jelvény rikító ellentéte felejthetetlenül rajzolódott a pesti utca arculatára...

Kár, hogy nem láthatta sok millió magyar ezt a váratlan bemutatkozást. Mert később máskép lesz. Lehullanak az álarcok s a sárga csillaghoz hozzáigazodik Júda népe — a fölöslegessé vált és céltalan alakoskodás nélkül...

(Magyar Futár, 1944. április 12. - IV. évfolyam, 15. szám)

(Kuruc.info)

Korábban írtuk: Rajniss Ferenc: Mi történt?...