Az Úrnapján (Fronleichnam) a második világháborút követő tömeges kiűzésig a budakeszi németek természetesen nem készíthettek virágszőnyeget, vagy ha igen, csak a kommunista hatóságok által kijelölt igen rövid útvonalon. Meg mondjuk ki, a történtek után kedvük sem nagyon volt hozzá. (Érdekes módon mindenki sváboknak mondja őket, pedig Budakeszire nem éppen Schwaben-ből, azaz Svábországból érkeztek, hanem más német nyelvterületekről – H. J.) A múlt század ’80-as éveinek végétől, a politikai enyhülés kezdetén és a kollektív megbélyegzés okozta félelemérzet fokozatos múlásával a lélekszámban igen megfogyatkozott budakeszi németek – és a hozzájuk csatlakozó katolikus magyarok – két héttel pünkösd után, Úrnapján ismét készítenek virágszőnyeget. Igaz, nem olyan hosszút, mint a második világháborút megelőző időkben, s az útvonala is leszűkült a katolikus templom falai mentére.

Budakeszin élt és alkotott Idősebb de Ponte József, kordokumentáló fotográfus művész, aki a népélet, a paraszti munka jeleneteinek megörökítése mellett fényképezte, rendezte a híres budakeszi sváb passiójátékokat, festette azoknak díszleteit, s legtöbbször a narrációt is ő olvasta. Természetesen fényképezte is a játékokat, majd albumban kiadta a budakeszi passiók művészi dokumentálását. Id. de Ponte József fotómasinájával, színes filmre fényképezve megörökítette a budakeszi úrnapi körmeneteket, s így az ő korában még a falu Fő utcáján kirakott igen hosszú virágszőnyeget is. Id. de Ponte József „udvari fotográfust” 1946-ban, 48 évesen az egész családjával, így a világhírűvé lett fiával, Ifj. de Ponte József festőművésszel együtt a bosszúállók és az ebül szerzett vagyonra vágyók kiűzték Németországba. Kiűzetése előtt azonban megörökítette az egyházi és a világi élet olyan jeleneteit, szokásait, amelyeket ma már semmiféle jóakarattal nem lehet föltámasztani.

A budakeszi sváb és magyar katolikus férfiak a körmenet útvonalán már Úrnapja előtt az idén is elkészítették a fehér murvalapot, amelybe az asszonyok már az ünnep hajnalán megkezdték a virágszőnyeg „szövését”, azaz aprólékos, szorgos és művészi érzéket is követelő munkával a motívumok kirakását, rögzítését. A „szövéshez” szükséges nagy mennyiségű virágot, zöldet és lombot az ünnepnap előtti estéig gyűjtik, hordják össze, és főleg az ideihez hasonló tikkasztó kánikulára való tekintettel hajnalig időnként meglocsolják. Az egyik sváb népviseletes hölgytől megtudtuk, hogy a virágszőnyeg készítése fel van osztva, s annak egy-egy szakaszát évről-évre hagyományosan ugyanazok a sváb családok hölgytagjai végzik. A pirkadatkor kezdődő díszítéssel iparkodni kell, hogy a virágszőnyeg teljes pompájában fogadhassa a reggeli misére érkező híveket, érdeklődőket. De jóval korábban, azaz az Úrnapját megelőző napon sem szabad még elkészíteni, mert a nagy és szent eseményre, a délelőtt tízórai szentmise utáni körmenetre az élő virágok, levelek, szirmok, lombok a locsolás ellenére is teljesen lelankadhatnak.

Az idei Úrnapján Budakeszin a tikkasztó kánikula a híveken kívül a virágszőnyeg növényzetének sem tett jót, de szerencsére nem esett az eső, nem volt erős szélmozgás, így a természet erői nem mosták el, s nem fújták széjjel a szorgos kezek kirakta virágszőnyeget. Az időnként a templom környékén átsuhanó enyhe fuvallat azonban elsodort, el-elmozdított a helyéről egy-egy szirmot, levelet, ám azt gyorsan visszahelyezték, rögzítették a virágszőnyeget állandóan vigyázó sváb népviseletes asszonyok.

A Havas Boldogasszony-templomban a keresztút stációinak aláírása még mai is német nyelvű, a hajó színes ablakain pedig egykori helybeli német adományozóik, így például Pfendtner György és neje neve olvasható. Pfendtner György és Budakeszit egykoron fölvirágoztató, s ezért hálából kiűzött hajdani honfitársaink odafentről valószínűleg büszkén, elégedetten tekintenek le a templom hajójában fölállított, Nagy Heródes által kibővített, úgynevezett második zsidó szentély nagyméretű modelljére. Ha egyáltalán lehet vigasz az egykori kiűzésre, akkor ez a modell biztosan az. (A Budakeszin látottak után reméljük – már csak a kölcsönösség alapján is -, hogy a Dohány utcai nagyzsinagóga hajójának kiemelt pontján nemsokára kiállítják majd a szintén Jeruzsálemben épült, ám a Via Crucis másik végén álló Szent Sír-bazilika modelljét – H. J.)

A budakeszi Havas Boldogasszony-plébániatemplom kapuja előtt járólapokra terített fehér murvába „szőtt” virágszőnyegbe az Oltáriszentséget jelképező, piros rózsafejekkel keretezett félkörben az ünnep attribútumait rakták ki a szorgos budakeszi asszonykezek. Középütt sárga rózsafejekből és szirmokból megjelenítették az Oltáriszentséget jelképező kelyhet, benne a sárga sugárkoszorúval övezett szent ostyával, Krisztus testével. Az ostya mellett jobbról és balról látjuk az utolsó vacsora kenyerére vonatkoztatva az eucharisztiát jelképező búzakalászt, valamint kétoldalt kiemelten megjelenítve egy-egy fürtös szőlőtövet. A szőlőfürt és a búzakalász együtt az Oltáriszentség attribútuma. A félkör alakú virágszőnyeg fölirata: „Üdvözlégy, Oltáriszentség!”

A templomból kiinduló körmenet az újabb időkben csak rövidített, a plébániatemplom oldalfalai melletti, körüli utakon kirakott virágszőnyeg mentén halad, illetve áll meg négy lombokból épített, virágokkal díszített, egy-egy szentképpel vagy szoborral ékesített szabadtéri oltárnál. A négy stációnál megállva az evangéliumokból fölolvasnak, Budakeszin a sváb hagyományőrző kórus fúvósok kíséretével régi német nyelvű szentes énekeket dalolnak. A körmeneten és az azt megelőző szentmisén feltűnően sok volt a fiatal, s a templomba alig fértek be a hívek. A budakeszi Prohászka Ottokár Cserkész Csapat apraja-nagyja is ott volt, s a körmenet végeztével most már hagyományosan az idén is ők szedték föl a virágszőnyeg alapjául lerakott murvát, növényeket és a virágokat.

Hering József – Kuruc.info