Németország Rajna-vidék-Pfalz szövetségi tartományában, a történelmi Speyer városában áll a manapság három országhoz tartozó Bánátból, illetve Bácskából a második világháború végóráiban elüldözött, elmenekült németek Pannónia Háza (Haus Pannonia). Speyer környékére ezeket a jórészt bánáti és bácskai németeket, akárcsak a Budakesziről kiűzötteket, először nem ide, hanem leginkább az amerikai megszállási zónába vitték. Végül aztán úgy kötöttek itt ki, hogy a Pfalz tartományt megszállva tartó francia katonai parancsnokság egy részüket „hajlandó volt” átvenni az amerikai zónából. A Magyarországról, Romániából és az egykori Jugoszláviából kiűzöttek 1950-ben így kerültek Speyerbe is.
 Georg Albrecht és de Ponte József a művész schwaigerni műtermében, 2005-ben |
A Speyerbe kerültek fontosnak tartották, hogy időnként összejöjjenek, tartsák egymással a kapcsolatot, s egymás közt beszélgethessenek a fülüknek oly édes hazai tájszólással, megőrizzék a hagyományaikat, továbbadhassák a fiataloknak. Ennek érdekében rendszeresen szerveztek találkozókat különféle vendéglátóhelyeken. Ám, amikor már a vendéglátóhelyek is túl szűknek bizonyultak számukra, illetve nem volt hol kiállítani az összegyűjtött régi tárgyaikat, használati eszközeiket, a városban felépítették az első közösségi házukat. De nem sokáig örülhettek neki, mert az épületet a városvezetés kiszemelte iskolaközpontnak. Új építési területet szereztek maguknak, amelyre 1981-ben felépítették a háromszintes Pannónia Házat, ahol minden csütörtökön törzsasztal találkozót tartanak. Ide mindenki eljöhet, akinek van kedve és ideje egy kis beszélgetésre, poharazgatásra.
 De Ponte József: Dunai sváb lakodalom (Singelfingen, Dunai Sváb Múzeum) |
A Pannónia Házhoz hasonló közösségi házról a Budakesziről elűzöttek még álmodni sem mertek. Amíg Jerzsabek Feri élt, a budakesziek az ő menzingeni vendéglőjében tartották az összejöveteleiket, a zenés, táncos rendezvényeket. A Házban megtisztelt helyre van kiakasztva de Ponte József Szüret című, vidám, már-már a francia impresszionistákra emlékeztető színekkel megfestett képe. Hogy miért való ez a festmény nagyon ide, a Pannónia Házba? Azért, mert amiképpen Budakeszin, Magyarország-szerte másutt is, a németek messze földön híres szőlőtermesztők és borkészítők voltak egészen az 1875-ben megjelent filoxériáig, amely egy évtized alatt teljesen elpusztította a Budai hegyvidék és az ország más tájain művelt szőlőgazdaságokat.
 A Pannónia Ház bejárata Speyer városában |
Az igazi meglepetés azonban nem is a Pannónia Házban ér bennünket, hanem a mellette álló, s valójában hozzá tartozó, Emlékhelynek (Gedenkstätte) nevezett kisebb épületben. Ahogy oda belépünk, mindjárt egy nagyon is ismerős festett ólomüvegablak fogad bennünket. Hát persze! De Ponte József, vagy ahogyan Németországban és a nagyvilágban ismerik, Josef de Ponte, a budakeszi születésű, világhírnévre szert tett festő, néhai barátunk művét pillantjuk meg. A kör alakú alkotás megjeleníti a dunai svábok meneküléssel, a szülőföldről való kiűzetéssel végződő második világháborús, illetve közvetlenül a világégés után bekövetkezett tragikus sorsát. De Ponte egyedi stílusát azonnal fel lehet ismerni. Az alkotásai megtalálhatók több mint hatvan templomban, iskolában, középületben. Főleg Németországban, de az ausztriai Mariazellben, Svájcban, Spanyolországban, Brazíliában és persze a budakeszi Kálvária-dombon álló kápolnában is.
 Délvidéki katolikus sváb tisztaszoba a speyeri Pannónia Házban |
Ebben a valóságos kis szentélyben még valamire felfigyelhetünk. Az egyik falon számtalan, számunkra ismeretlen, jobbára olyan délszláv helységnév van feltüntetve, ahol a német lakosság sokat szenvedett. Érdekes módon egy manapság is Magyarországhoz tartozó település, Tiszalök nevét is feltüntették. Nem tudni, hogy miért csak Tiszalökét, hiszen a többi között Budapesten, Kazincbarcikán és Kecskeméten is voltak hírhedt táborok, ahol Magyarország új urai a magyarok mellett a németeket is sanyargatták, gyilkolták. A Pannónia Ház vezetőinek érdemes lenne utánanézni, hogy a fentebb említett magyarországi települések az emlékhelyen vajon miért nincsenek feltüntetve.
 De Ponte József: Szüret (olajfestmény a speyeri Pannónia Házban) |
 De Ponte József: Szőlőpréselés (színes ólomüveg Schwaigenben) |
Az emlékhely belső falán németül föl van írva: „Kötelességünk, hogy ne felejtsünk.” Alatta, kicsit kisebb betűkkel ez olvasható: „A dunai svábok 1944 és 1956 közötti szenvedéseinek és elpusztításának helyszínei. A halálra éheztetés, fagyhalál és a gyilkolás (helyszínei).” Majd márványtáblákba vésve a következő települések - és az országok, amelyekhez manapság tartoznak – nevei olvashatók:
Baragan – Románia, Tiszalök – Magyarország, Munkatáborok – Szovjetunió.
Jugoszláviában: Valpovo (magyarul: Valpó, németül: Walpach – a szerk.), Kikinda (magyarul: Nagykikinda, németül: Groß-Kikinda – a szerk.), Rudolfsgnad / Knicanin (magyarul: Rezsőháza – a szerk.), Pettau-Sterntal / Ptuj (magyarul: Potoly – a szerk.), Molidorf / Molin (magyarul: Mollyfalva – a szerk.), Krndija (németül: Kerndia – a szerk.), Gakovo (magyarul: Gádor, németül: Gaumarkt – a szerk.), B Jarek (magyarul: Tiszaistvánfalva, németül: Jarmosch – a szerk.), Kruschiwel / Krusewlje (magyarul: Bácskörtés – a szerk.), S Mitrovica (magyarul: Szávaszentdemeter, németül: Syrmisch Mitrowitz – a szerk.)
 Az Emlékhely épülete Speyerben |
 De Ponte József ólomüvegablaka az Emlékhely épületében (fotó: Albrecht Klára) |
Mi, akik a magyarországi történelemben kicsit járatosabbak vagyunk, mint a délvidéki németek, illetve a már Speyerben született leszármazottaik, erről bizonyára többet tudnánk mondani. A Pannónia Háznak egyéb történelmi értékű források mellett tanulmányozásra javasoljuk, például a tiszalöki lokálpatrióta, helytörténész Görbedi Miklós 1020 nap az őrtornyok árnyékában - A tiszalöki hadifogolytábor története és Az árnyékok hosszúra nyúlnak című történelmi értékű könyvét. Persze a gond az, hogy gyönyörű magyar nyelvünket Speyerben már sajnos senki nem beszéli.
 A dunai svábok 1944-1956 közötti fontosabb kálváriáinak feltüntetése a speyeri Emlékházban |
A tiszalöki kényszermunkatábort megjártak közül ismertünk egy időközben elhunyt budakeszi születésű svábot, és azt az embert is, aki mint műszaki szakértő, valamilyen mondvacsinált ürüggyel, egy nem is oda szóló engedéllyel bejutott a géppisztolyos ávósok által szigorúan őrzött táborba, majd több ottani rab családjával közölte, hogy a hozzátartozójuk életben van. Szerencsére abban a nehéz időkben is voltak hétköznapi hősök, akik az ilyen, nem éppen veszélytelen látogatást is meg merték kockáztatni.
 Görbedi Miklós egyik hiánypótló, ma már beszerezhetetlen könyve Tiszalökről |
A Pannónia Ház felső szintjén a rendkívül érdekes kiállítási tárgyakon és egy a budakeszi tájházhoz hasonló régi használati eszközöket bemutató szobán kívül jelentős számú vonatkozó irodalmat is lehet találni. Ezek között nem is kellett keresni, mert a címlapjáról azonnal szemünkbe ötlött, de Ponte József és Hans Prach könyve a Budai hegyvidék sváb tájszólásról, szokásairól, anekdotáiról és humoros történeteiről: Das Ofner-Bergland von der Sonnenseite (A Budai hegyvidék a napos oldalról). Ez a könyv azért is becses számunkra, mert ebből a kiadványból közvetlenül tőle kaptunk egy tiszteletpéldányt, mégpedig a nekünk szóló ajánlásával, az ő jellegzetes kalligrafikus betűivel.
 A de Ponte József illusztrálta A Budai hegyvidék a napos oldalról című könyv |
A budakeszi születésű de Ponte Józseffel először csak 2002-ben találkoztunk itt, Németországban annak ellenére, hogy mi is a Budakesser Gemeinschaft (Budakeszi Közösség) tagjai vagyunk. A festőművész akkoriban ugyanis valamilyen ok miatt nem járt el a találkozókra. Első találkozásunk után gyorsan kiderült, hogy még rokonok is vagyunk, hiszen az ő édesanyja, Anna is Albrecht-lány volt. A 2006-ban elhunyt, akkor már világhírnévnek örvendő de Ponte József festőt, grafikust, az embert igyekszem az általam ismert művei alapján jellemezni, bemutatni. Egy olyan szorongó, de a jövőben bízó embert ismertünk meg benne, aki képes volt kitörni az őt körülvevő, nyomasztó érzések világából. Szinte sikítanak nála a szenvedélyek. A színek, mozdulatok kavalkádja azonban nem tudja elnyomni teljesen a sötét érzéseket. Legtöbb művében minden forog, mozog, kifelé igyekszik. De Ponte József magáról így ír: „Ich bin ein froher Mensch, wenn auch ein kämpferischer...” (Jó kedélyű, de egyben harcos típus is vagyok...)
 De Ponte József A Budai hegyvidék című könyvét az Albrecht házaspárnak dedikálta a művész: „Klárinak és Georgnak szívélyesen és lekötelezettséggel a Ti De Ponte Józsefetek” |
De Ponte őse Elzász-Lotaringiából érkezett Magyarországra. Innen származik a családneve is. Philipp de Ponte mint tüzértiszt vett részt Buda török alóli felszabadításában, 1686-ban. A harcokban megsebesült, Budakeszin ápolták, majd ott is maradt. A szintén Philipp keresztnevű fia egy budakeszi lányt vett nőül.
 De Ponte József: Önarckép (1942) |
De Ponte József, a festőművész 1922-ben született Budakeszin. De milyen is volt az a világ, amelyben az ifjú de Ponte felnőtt? A gyermekkorban gazdasági világválság, majd tanulmányok Budapesten és Bécsben. A történelem sötét viharfelhői pedig a szűkebb pátriája, Budakeszi fölött is egyre inkább gyülekeztek. Jött a második világégés. Magyar katonaként orosz hadifogság. Alig ért haza a fogságból, családja és az ő számára is Magyarország új urai elrendelték a finomkodva „kitelepítésnek” nevezett elűzetést Budakesziről. A legszükségesebb használati eszközök összepakolása. Szülői ház, személyes tárgyak, barátok elvesztése. Lovas kocsival a vasútállomásra. Bevagonírozás s irány az ismeretlenbe. Létbizonytalanság a megalázott, romokban heverő új országban.
 De Ponte József: Vertriebene - Kiűzöttek (1946) |
Fényképezőgép nincs, de ceruza az van. Drámai pillanatképek megörökítése a szenvedésről. Mozdulatlanságba merevedett sorsok. Alkotásain az alakok csak ritkán vannak egyedül. Inkább csoportokban látjuk őket. Rajzain meg-megismétlődő jelenet, hogy némelyek az elesetteket, a náluknál is szerencsétlenebbeket magukhoz ölelve, kezükkel védelmezve vigasztalják, bátorítják. Alkotásain a mozdulatoknak, különösen a kézmozdulatoknak meghatározó jelentőségük van.
 De Ponte József: A budakesziről kiűzöttek tábora Sulzbach bei Backnangban (1946) |
A jól tagolt jelenetek igen alkalmasak üvegmozaikok készítéséhez. Ma már számtalan templom és középület ablakán vetődik be a fény de Ponte József munkáin keresztülhatolva, ezernyi színre bontva a napfényt. A szülőhelyét, Budakeszit villantják fel a minduntalan vissza-visszatérő témák. Kőmozaikjai díszítik többek között a Dunai Svábok Központi Múzeumát Ulmban. Egyik leghíresebb ilyen alkotása a Magyarországra települő németek szomorú sorsát, a kemény munka ellenére is nehéz kezdetet idéző falikép. Címe és témája: Első nemzedék osztályrésze a halál, a következőnek a szükség és csak a harmadiknak jut kenyér (Der Erste hatte den Tod, der Zweite die Not, erst der Dritte hatte das Brot.)
 De Ponte József: Édesanyám, szül. Anna Albrecht, 1946 |
Tevékeny, sok művet alkotó, sikeres művész volt de Ponte József. Az 1996-ban, Németországban megjelent Wudigeß (Budakeszi) című helytörténeti könyv címlapja és a belső illusztrációk is az ő tehetségét dicsérik. A Magyarországról elszármazott németek itteni lapja, az Unsere Post, a melynek évtizedeken keresztül a művészeti tanácsadója volt, gyakran közölte a műveit. De megemlíthetnénk még az évente megjelenő Kalendáriumot is, amelynek 1949-től negyven éven keresztül ő készítette a címlapját.
 De Ponte József: Halál, szűkölködés és kenyér (fali mozaik a Dunai Svábok Központi Múzeumában, Ulm) |
A művész betonüvegablakain, mint például a Stuttgartban látható A világ teremtése című alkotásán dominálnak a szuggesztív, bátor, tagolt színek, csíkok, akárcsak az osztrák Friedrich Hundertwasser és Gustav Klimt képein, de a nonfiguratív, kísérletező kompozíciók alkotásánál azért olyan messzire nem jut el, mint például a Bauhaus kiválóságai, a svájci német Paul Klee, az orosz-német származású Vaszilij Kandinszkij vagy a magyar Moholy-Nagy László.
 De Ponte József színes ablaküvege a budakeszi Kálváriakápolnában |
De Ponte József fokozatosan kialakult sajátos stílusát szinte azonnal fel lehet ismerni, állandó stílusjegyei vannak, de azért a képei mégsem egyhangúak. A bibliai tárgyú művein kívül gyakran visszatérő témája a magyarországi németek sorsának felmutatása, így például a budakeszi Kálváriakápolna színes üvegablakán, ahol a kép felső részén a megfeszített és feltámadó Krisztus, míg az alsó részén a budakeszi németek kálváriás sorsa van megjelenítve: az 1739-es pestis és végül az 1946-os Vertreibung, azaz kiűzés a szülőföldről. Képeinek megkomponálásakor mindig az egyszerűségre törekszik, s művei megértéséhez nincs szükség külön magyarázatra. Alkotásai mindenki számára érthetőek, nemzetköziek, örök érvényűek. Mint a zene.
 De Ponte József budakeszi kápolnaablakának alsó része: 1739 – pestis, 1946 – kiűzés |
Sokoldalú mester, a legkülönbözőbb technikák kiváló ismerője volt. Tudja, hogy miként lehet a különféle anyagokat életre kelteni, szinte megszólaltatni. Mennyivel másabbak de Ponte József munkái, mint például egy színész vagy karmester művészete. Míg ez utóbbiak csak tiszavirág életűek, a pillanat varázsát nyújtják - mert rögzített változatukban már egészen más a varázsuk -, addig ő elmehetett Németország, sőt azon túl, Európa bármely szegletébe, de mindenütt és mindig visszaköszöntek rá művészi alkotómunkásságának időtálló és nagyszerű mozaikkövei.
 De Ponte József: Fájdalmas anya (Budakeszi Kálvária, XIII. stáció) |
Az igazi végső stílusa keresése közben szívesen kísérletezett. A kísérletezés, az útkeresés széles skálája a kisebb grafikákkal kezdődik, majd az olajfestményeken keresztül eljutott a tizenvalahány méteres művekig. Számos művészi társaság tagja volt, kitüntették már 1942-ben, Budapesten, 1956-ban Bécsben, 1960-tól fogva pedig több alkalommal Németországban, így 1984-ben a Baden-Württemberg tartományban a Magyarországról származó németek Kulturális díját kapta. Egy évtizeddel korábban, 1973-ban a Salon International Paris különdíjában részesült. Azon kevesek közé tartozik, akiknek a huszadik század nehéz történelmi időszakában, a történések ellenére is sikerült megvalósítaniuk az álmaikat.
 De Ponte József: Titokzatos rózsa (Utrecht, kápolna) |
Budakeszi polgármestere 2003-ban népes küldöttség élén Ulm városába érkezett, ahol ünnepélyes keretek között adta át de Ponte Józsefnek a Budakeszi város díszpolgára megtisztelő címet. Az átadóünnepséget a stuttgarti magyar konzul nyitotta meg azzal a nem várt bejelentéssel, hogy de Ponte József egyúttal a magyar állampolgárságát is visszakapja. Micsoda elégtétel volt ez a szülőhazájából elűzött művésznek! Azt hiszem ezzel a gesztussal nem csak a művészt rehabilitálták, hanem az összes jogtalanul elűzött, javaitól, országától 1946-ban megfosztott, mintegy négyezer egykori budakeszi polgárt is.
 De Ponte József koporsója, 2006-ban, letakarva a Német Rend köpenyével a schwaigerni ravatalozóban, amelynek színes ablakait ő alkotta |
De Ponte Józsefet 2006. május 23-án búcsúztattuk a németországi Schwaigern város (Baden-Württemberg) temetőjében. Megható volt a ravatalozóban látni a Német Rend képviselőit - amely rendnek de Ponte József is tagja volt -, a fekete köpenyével letakart koporsót, miközben napsugarak vetődtek rá a ravatalozó éppen az ő keze nyomát viselő színes ablakmozaikján keresztül.
 De Ponte József sírja a schwaigerni temetőben |
Amint azt már említettük, a világ több helyén fellelhetők de Ponte József művei, főként a haláláig otthonául és műhelyéül választott baden-württembergi Schwaigern városában. Abban a modern Szent Márton-templomban is, ahol a temetés utáni rekviemet tartották.
 De Ponte József színes ablaka a schwaigerni Szent Márton-templomban |
* * *
Az a megtiszteltetés ért, hogy röviddel a 2006-ban bekövetkezett halála előtt interjút készíthettem vele. Ez azért is igen értékes számunkra, mert kérdéseimre írásban válaszolt a művész.
Íme, rövid részlet az interjúból:
- Mikor születtél?
- 1922-ben, a bor hónapjában, októberben szüleim Kereszt, Kreuzgasse, később Kossuth Lajos utca 6. szám alatti házában. Itt nőttem fel. Otthon általában németül beszéltünk, magyarul az iskolában tanultam meg.
 Id. de Ponte József, budakeszi udvari fényképész (fotó: archív) |
- Milyen értékeket kaptál szüleidtől?
- Kitartást és művészi tehetséget (az édesapja, id. de Ponte József híres udvari fényképész volt Budakeszin - G. A.), önbizalmat, talán civil kurázsit és némi szorgalmat.
- Mit jelent számodra a haza?
- Identitást, jól ismert környezetet, Buda városát, nyelvi otthonlétet.
- Milyen könyveket olvastál fiatal korodban?
- Minden May Károly-könyvet, Verne Gyulát, Adam Müller-Guttenbrunn könyveit s később Gárdonyi Gézát is, akit eredetileg Zieglernek hívtak.
 De Ponte József: Buda és a Budai hegyvidék (könyv) |
- De Te mindenekelőtt a költészetet szereted.
- Igen. Legközelebb a bánáti Nikolaus Lenau áll hozzám, azután Ludwig Uhland, Friedrich Schiller, Theodor Fontane, Rainer Maria Rilke, Josef Weinheber és a fiatal dél-német, valamint osztrák költők. A gazdag magyar költészetből Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula, Kaffka Margit, József Attila a kedvenceim. A klasszikus magyarok közül elsősorban a nagy Arany János. A Toldit a gimnáziumban kívülről meg kellett tanulni, ami nagy örömömre szolgált.
- Milyen zene áll hozzád a legközelebb?
- A német klasszikusok, és talán mivel a földijeim is, nagyon szeretem őket: Josef Haydn, Liszt Ferenc, Bartók Béla és Erkel Ferenc. Szeretem az igazi népzenét, úgy, ahogyan azt a szülőfalumban, Budakeszin játszották, a magyart és más Kárpát-medencei népekét is.
- Ki a kedvenced a történelemben?
- Türingiai Erzsébet (Árpád-házi Szent Erzsébet – a szerk.), mint erkölcsi példakép, s akinek egyébként az édesapja magyar, az édesanyja német volt. A másik, aki mindig imponált nekem, Assisi Szent Ferenc. Lehetőségem volt a róluk szóló könyveket illusztrálni.
- Szerinted milyen értékeket kell a gyermekeinknek továbbadnunk?
- A hegyi beszéd tartalmát, a szeretet, a megbocsátás adottságát és a keresztény hitvallást.
 De Ponte József: Három múzsa – háttérben a középkori Buda városával |
- Mi az értelme a halálnak?
- Az élet természetes lezárása, kapu egy másik világba.
- Elégedett vagy az életeddel?
- Ha elégedett lennék, akkor halott lennék. Aki azt mondja, elégedett magával, az mások csodálatára vágyik. Az ember soha nem kész. Nem ér célba, mindig csak úton van.
- Hogyan telnek egy nyolcvan feletti ember napjai?
- Lassabb lettem. Általában fél nyolckor kelek. Délelőttönként az újságok átnézése után két órát dolgozom, délután ugyanúgy egy-két óra munka. Gyakran barátokkal beszélgetek, és élvezzük az itteni borunkat. A vendégszeretet, a baráti összejövetelek mindig fontosak voltak számunkra. A barátok elhozzák a gyermekeiket, az unokáikat is. A szeretet amúgy egy vágy, ami soha nem teljesül be igazán. Törekednünk kell az életünkben arra is, hogy higgadtak maradjunk. Sajnos nekem ez nem mindig sikerül.
- De Ponte József, a festő is érdekel, az alkotás, az elvei, mi az, ami fontos számára?
- Amire szükségem van ma még: a nyugalom, a befelé figyelés, a képek, a templomi alkotások, a díszítések. A falra készült művek mind az egyensúlyból, a megértésből, a megragadásból és a leheletnyi költészetből keletkeznek. Mindig összhangban az építő szándékkal. Az új feszültségek, izgalmak és összefüggések felfedezése. Az érvényes mérce számomra, aminek meg kell felelnem, az a sajátom. Az igazság az, hogy a helyemet elsősorban magam előtt kell megállnom.
Georg Albrecht
Baden-Württemberg
Baden-Württemberg
