Amennyiben a belga egészségügyi rendszert teljesen leterheli a koronavírus omikron nevű variánsával fertőzöttek számának növekedése, a járvány miatt kórházba került betegek a továbbiakban már nem kapnak automatikusan elsőbbségi ellátást - közölte a The Brussels Times című angol nyelvű belga hírportál szerdán az illetékes belga hatóságra hivatkozva.
A hírportál beszámolója szerint a koronavírussal fertőzöttek rendelkezésére álló kórházi ágyak számát az országban a járványhelyzet határozta meg. Belgium jelenleg az 1B elnevezésű járványügyi fázisban van, ami azt jelenti, hogy a kórházi ágyak - beleértve az intenzív osztályok kapacitását is - 50 százalékát a járvány miatt rászorulóknak tartják fent. A fertőzés elharapódzása esetén pedig a nem feltétlenül szükséges ellátást el kell halasztani.
A szövetségi egészségügyi szolgálat koronavírus-járvány kezelésért felelős bizottságának most született vészhelyzeti terve szerint azonban a koronavírus miatti ellátás a továbbiakban nem élvez elsőbbséget más ellátásokkal szemben, még a legrosszabb járványügyi forgatókönyv megvalósulása esetén sem. A bizottság hangsúlyozta: helyre kell állítani és biztosítani kell a nem rendes kórházi ellátás zavartalanságát is a koronavírusos betegek kezelése mellett. A betegek ellátásának sorrendjét, függetlenül a koronavírus-járvány mutatóitól és a kórházba szállítottak számától, az illetékes orvos osztályozása alapján határozzák meg - közölték.
Marcel Van der Auwera, az említett bizottság elnöke közölte: az új terv célja, hogy megakadályozza a kórházi ágyak "szükségtelen" szabadon tartását, amit a kiemelt kezelésre szoruló betegek listájának összeállítása, valamint az segít, hogy csak a súlyos állapotú koronavírusos fertőzötteket szállítják kórházba.
A La Libre Belgique című francia nyelvű napilap arról számolt be szerdán, hogy a koronavírussal fertőzött, de tünetmentes egészségügyi alkalmazottak is dolgozhatnak a kórházak Covid-osztályain "kivételesen, (...) amikor minden más lehetőség kimerült a személyzet hiányának pótlására". Súlyos tünetek jelentkezése estén azonban az általános szabály rájuk vonatkozóan is változatlan marad, így hét napot önkéntes karanténban kell tölteniük, majd háromnapos lábadozási időszakot követően állhatnak munkába.
(MTI)