Tiltakozásul a „feléledő magyarországi antiszemitizmus ellen”, Budapesten tartja meg ugyanis következő gyűlését az Európai Rabbinikus Központ (RCE) március 24-25-én - írja az European Jewish Press. A lap szerint a magyarországi helytartó kormány magas beosztású tagjai is részt vesznek a fórumon. Menachem Margolin, az RCE és az Európai Zsidó Szövetség vezetője azt hazudta, hogy „nem könnyű zsidónak lenni 2014-ben Magyarországon. Az elmúlt években az antiszemita megmozdulások száma drasztikusan növekedett”. Nos, ha Magyarország ilyen kriminálisan antiszemita övezete Európának, akkor pusztán néhány kérdésünk marad, nevezetesen, hogy miért a Duna-parti New Tel-Avivban kell az efféle zsidó rendezvényeknek otthont biztosítani, továbbá az antiszemitizmus Richter-skáláján vajon hányas fokozatú besorolást kap Franciaország, ahol meglehetős gyakorisággal érik pogromok a helyi izraelita hitközséget, s gyújtanak fel zsinagógákat, ezen kívül még holokauszt-tagadásra és gázkamra-szkepticizmusra is vetemednek egyes elfajzott, eretnek őslakosok. Végül, ha Magyarországon bizonyos hangadó zsidó körök szerint már az 1930-as évek második felének „szélsőjobboldali” politikai közhangulata éled újjá, akkor miért nem észlelhető a hazai zsidóság tömeges kivándorlása Izraelbe, mi több, épp egy ellenkező előjelű migrációs hullám csapódik be újabban Izraelből a Kárpát-medence közepébe.

Spanyolországban pedig épp ezen a héten lépett hatályba az a törvény, amely megadja a spanyol állampolgárságot azon 300 ezer szefárd zsidó leszármazottainak, akiket Kolumbusz utazásának évében, 1492-ben űztek ki Hispániából (vajon miért is?), így jelenleg mintegy három és fél millió szefárd zsidót érint a madridi döntés, hiszen ennyien élnek szerte a világban, főleg Franciaországban, Amerikában, Törökországban, Mexikóban, Argentínában, Chilében és Izraelben. Az Iszrael Hajom (Izrael Ma) című kormányszócső napilap a „választottak”-ra nemzetkarakterológiailag olyannyira jellemző humánummal és leplezetlen kárörömmel úgy fogalmaz, miszerint Kasztíliai Izabella és Aragóniai Ferdinánd forog a sírjában, ugyanis a modern Spanyolország végképp szembefordult az egykori inkvizíciós döntéssel, amely révén a középkorban elűzték „hazájukból” a zsidókat. Akik már akkor is tipikusan és szinte kizárólag uzsora- és bankügyletekkel foglalkoztak – tegyük hozzá a lap által írottakhoz a történet teljessége kedvéért. S aligha tévedünk nagyot, ha azt feltételezzük, hogy a következő, zsidókat megkövető spanyol kormányzati gesztus az lesz, mely szerint pénzbeli kárpótlás-milliárdokban részesítik a több mint félezer éves „megpróbáltatásokért” a hajdan elűzött ősatyák és ősanyák mai leszármazottait.
Itthon pedig a „holokauszt-emlékév” kapcsán végképp elszabadultak az eddig úgy, ahogy elfojtott, látens indulatok, s immár a kormányzat és a Mazsihisz, illetve egyéb zsidó szervezetek, sőt egyes zsidó történészek és közszereplők között is kitört a verbális polgárháború a tervezett rendezvények és kiállítások, illetve az óriási központi költségvetési támogatások elosztása és lenyúlása okán. A Mazsihisz tegnap (2014. február 9-én) jelentette be, hogy „jelen körülmények között távol tartja magát a Kormány Holokauszt 2014 emlékprogramjától” - olvasható a zsidó szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében. A Mazsihisz felrója a filoszemita politikát folytató kormányzatnak, miszerint „a Magyar Holokauszt Emlékév kapcsán kialakult vitában a kormány oldaláról nem történt érdemi előrelépés, az elmúlt években negatív irányba fordult emlékezetpolitikai gyakorlat nem változott”. Továbbá nehezményezik, hogy a megismert tervek nem veszik figyelembe a „holokauszt borzalmaitól” szenvedettek érveit és „érzékenységét”. Azt is követeli a Mazsihisz közgyűlése, hogy a kormány állítsa le a „német megszállás” Szabadság térre tervezett emlékművének megvalósítását. A zsidók végül arra is kérik a kormányfőt, hogy vessen véget a józsefvárosi Sorsok Háza-projektnek, mert annak történelemfelfogása a mai napig ismeretlen a Mazsihisz szakemberei számára, a projekt vezetője, Schmidt Mária pedig érdemben nem működik együtt a Mazsihisszel. Ugyancsak tegnapi hír, hogy a Páva utcai Holokauszt Emlékmúzeum volt igazgatója, Harsányi László is megsértődött, s bejelentette: habár a parlament kulturális bizottsága megszavazta 2013-ban, hogy pályázati támogatást kaphasson egy könyv megírására, ám a pénzre mégsem tart igényt. Ennek szívből örülhetnénk is, de alapos okkal feltételezhető, hogy a szóban forgó összeg kissé feltőkésítve valamely holokiállítás vagy országszerte exponenciálisan szaporodó emlékmű finanszírozási alapjában landol majd. Egyszóval: a zsidóknak gesztust gesztusra és forint százmilliókat forint százmilliókra halmozó filoszemita kormány még mindig nem kellőképp respektálható héberimádatról és rabszolgai alázatról tesz tanúbizonyságot a Mazsihisz főkorifeusainak álláspontja szerint.

A fentebb említett eseményekkel csaknem egyidejűleg Gaudi-Nagy Tamás, jobbikos országgyűlési képviselő február 6-án kérdést intézett a magyarországi Likud-testvér kormányhoz egy nagyon súlyos, diszkriminációs ügyben. A honatya arra volt kíváncsi, hogy miképp történhet meg az, miszerint a második világháború ideje alatt jogsérelmet szenvedett zsidók kárpótlására minden évben jut minimum 2 milliárd forint (s tegyük hozzá, a „holokauszt emlékév” – persze, melyik esztendő nem az – ürügyén idén további bónusz 100 milliók), ezzel szemben az 1945-1948 közötti időszakban a legdurvább és megalázóbb jogsérelmeket elszenvedett 150 ezer főnyi felvidéki magyar testvéreink, illetve örököseik kárpótlására a „nemzeti” kormánynak egy megveszekedett vasa sincsen. Igaz, a kárpótlásra a kommunista csehszlovák és magyar állam által 1949. július 25-én kötött csorbatói egyezmény is kötelezte a budapesti kormányzatot, mégis, az 50 kilós csomagokkal ősei földjéről brutális csehszlovák állami önkénnyel a Szudéta-vidékre elűzött 50 ezer és a Magyarországra kitoloncolt 100 ezer felvidéki magyar számára a mai napig nem fizetett senki egyetlen fillért sem, s tegyük hozzá, gyalázatos módon erkölcsi értelemben sem követte meg őket senki sem a felelősök vagy azok jogutódai sorából. Ráadásul a kárpótlási kötelezettség nemzetközi jogi értelemben a mai szlovák államot terhelné, azonban a tót atyafiak jóvátétel helyett az utóbbi években azon tüsténkednek, hogy a felvidéki magyaroktól – szándékaik szerint lealacsonyítva őket egy amnéziás zombi szintjére – még történelmi emlékezetüket is elvegyék, s helyette egy „egyszer volt, hol nem volt” mitikus sosemvolt morva-szlovák múltat fabrikáljanak. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára, Rétvári Bence azt az egetverő hazug választ adta Gaudi-Nagy Tamásnak, hogy ennyi év elteltével a hiteles tanúvallomások, dokumentumok és bizonyítékok felkutatása és beszerzése meglehetősen problematikus, ezért nem történt eddig érdemi lépés az ősei szülőföldjéről elűzött felvidéki magyarság kárpótlásának ügyében. Milyen érdekes is a magyarországi politika! Úgy tűnik számunkra, hogy jelenleg is léteznek hazánkban az orwelli értelemben vett „egyenlők és egyenlőbbek”. A valamivel korábban történt „holokauszt” esetében ugyanis nem probléma a „bizonyítékok” megszerzése, sőt a bíróságok a legendás wieseli igazmondásukról elhíresült „túlélők" leghallucinogénebb abszurd meséiket is elfogadják hiteles vallomásként. Az ítélkezési gyakorlat szerint evidens történelmi tényeket – mint amilyen a „holokauszt” – amúgy sem szükséges bizonyítani. Nos, felvidéki testvéreinknek miért kellene egy történettudományi evidencia esetében ezt tenniük és a zsidóknak miért nem kell?

A holoőrület fokozódásának legkétségbevonhatatlanabb szimptómája pedig nyilvánvalóan az, hogy hazai zsidó véleménydeformálók immár haló poraiban magát Horthy Miklóst is a héber törvénylátók talmudi ítélőszéke elé idéznék. Elöljáróban: miután 1944 tavaszán az „Endlösung” értelmében a Harmadik Birodalom és az illetékes magyar hatóságok az akkori törvények szerint 437 402 magyar állampolgárságú vidéki zsidó személyt deportáltak a Reich, illetve annak főkormányzóságai területén lévő koncentrációs táborokba, Horthy Miklós kormányzó leállíttatta a deportálásokat, így kb. 250 ezer budapesti zsidó itthon maradhatott. Ehhez képest „baoldali zsidó történészek népirtásban való részvétel” miatt folytatnának le eljárást Horthy Miklós ellen, mivel úgy vélik, hogy a néhai kormányzó csak a hidegháború kitörése és Sztálin szeszélyének köszönhetően úszhatta meg a személyes felelősségre vonást. A történész körökben nem ismeretlen posztumusz per időpontja még nem dőlt el, de szóba került, hogy március második felében, a kormány által tervezett Szabadság téri szobor felavatásával egy időben zajlana. Már az érvelés is abszurd: e héber jóemberek vélekedése szerint Horthy „Sztálin szeszélye” miatt kerülte el azt, hogy a politikai bosszúra felesküdött, a világtörténelem legnagyobb mérvű koncepciós kirakateljárását lefolytató hírhedt nürnbergi vésztörvényszék elé kerüljön. Természetesen, amennyiben saját politikai prekoncepciójuk alapján a szövetségesek a legenyhébb gyanú alapján megtehették volna, azonnal vádat emelnek a 78 esztendős, megtört magyar ex-államfő ellen. A Hetek című zsidó hitgyülekezetes hírharsona forrása szerint Orbán Viktor egy belső, zártkörű fórumon már beszélt a kormány és a zsidóság közötti „sajnálatos” konfliktusról. A Magyarország Barátai Alapítvány tanácskozásának nem publikus részében (ezen volt jelen a hetilap informátora) a miniszterelnök-pártelnök a kormánnyal szimpatizáló személyiségek előtt vázolta, hogy milyen konfliktusokra számít amerikai-magyar, német-magyar, illetve a magyar jobboldal kontra zsidóság relációkban.

A zsidó hisztéria tehát csúcsra járatva folyik a nem létező magyarországi antiszemitizmus és a „holokauszt-emlékév” ürügyén, amellyel kapcsolatban „túlélők” újabb és újabb egészen hajmeresztő és abszurd sci-fi történetei kerülnek a könyvpiacra napjainkban, olyan állításokat tartalmazva, amelyekről még a hivatalos holotörténészi kaszt is megállapította már régen, hogy képtelen hazugság-ötletrohamok. Ezért aztán egy metaforikus hasonlattal bízvást mondhatjuk, miszerint a „holokauszt” olyan, mint az LSD: sok benne a látomás és még több a zsozsó.

Lipusz Zsolt – Kuruc.info