A kormányzat és az ellenzék között megkötött pénteki megállapodás előírja például a 2004-es alkotmány helyreállítását. Ami annyit jelent, hogy az elnöknek át kell adnia a biztonsági erők és a rendőrség fölötti rendelkezés jogát a parlament számára. Csakhogy a parlamentet immár a felkelők ellenőrzik. Az erőszakossá fajuló tüntetések megfékezésében kulcsszerepet játszó rendfenntartó egységek – melyek több tagja is áldozatul esett a harcokban – tehát rövidesen az ellenzék utasításainak engedelmeskednek majd. Az egyezmény előírja továbbá a „nemzeti egységkormány megalakítását”, melynek következtében a felkelés irányítói kulcsfontosságú hatalmi pozíciókat szerezhetnek meg.

Ha a felkelők vezérelte parlament, illetve a „nemzeti egységkormány” és az Európa Tanács a megállapodás alapján hozzákezd az „erőszakos cselekmények kivizsgálásához”, akkor a Janukovics elnök utasításainak engedelmeskedő, a tüntetések megfékezésében szerepet játszó rendfenntartók, valamint a kormánypárt vezető politikusai nem sok jóra számíthatnak. Amennyiben pedig 2014 decemberéig ténylegesen sor kerül a választások megtartására, akkor abból a Janukovics elnök vezette politikai erő (a Régiók Pártja) aligha kerül ki győztesen.

Az ukrajnai dráma nem csak abban hasonlít a korábban Líbiában és Szíriában lezajlott eseményekre, hogy a kívülről szított, békésnek induló demonstrációk hullámain rövidesen megjelentek a Molotov-koktélokat hajigáló tüntetők, később pedig a rendőrökre éles lőszerrel is tüzelő terroristák. De feltűnő a hasonlóság abban a vonatkozásban is, hogy a lázadók soraiban megjelenő fegyveresek olyan „szélsőségesnek” nevezett ideológia nevében cselekszenek, melyet a nyugati világ egyébként mélységesen elítél. Líbiában és Szíriában a Nyugat (elsősorban Szaúd-Arábia és az Öböl-menti monarchiák segítségével) pénzzel és fegyverrel is támogatták az al-Kaidát is magában foglaló radikális iszlamista-vahabita erőket. Ukrajnában pedig az USA és az Európai Unió ösztönzésére kirobbant felkelés élén az a Jobb Szektor nevű szervezet áll, melynek szélsőjobboldali, sőt állítólagos fasiszta szellemiségét Amerika és az Európai Unió vadul üldözi. A Jobb Szektor pedig - egyelőre legalábbis – nem hajlandó elfogadni a kormány és az ellenzék között született február 21-i megállapodást, és a küzdelem további folytatására ösztönöz.

A Nyugat új keletű stratégiájának szellemében egyáltalán nem elképzelhetetlen a polgárháború további folytatódása és az ország kettészakadása sem. Ha Ukrajna hosszabb időre teljes belső káoszba zuhan, az elsősorban Oroszország számára jelent súlyos biztonsági, politika és gazdasági kockázatokat. A Nyugat pedig aligha bánja, ha Moszkva energiáit – például Szíria, Irán vagy a Távol-Kelet helyett - az ukrajnai válság kezelése köti le. Amennyiben pedig az ország kettészakad, és létrejön egy cionista irányítás alatt álló nyugat-ukrajnai csatlós állam, abban az esetben a globális birodalomnak sikerülne határait jelentősen előretolni kelet felé. Oroszország pedig kénytelen lesz elszenvedni egyik legsúlyosabb vereséget a Nyugattal vívott globális küzdelemben Putyin hatalomra jutása óta.

Hosszabb távon azonban a cionista birodalom ukrajnai előrenyomulása erőteljes válaszlépésekre késztetheti Oroszországot. Mert az alapvető tanulság Moszkva számára, amely az elmúlt hónapok drámai eseményeiből levonható, az nem más, minthogy a múltban azoknak az orosz és szovjet vezetőknek volt igazuk, akik minden körülmények között szilárd uralmuk alatt akarták tartani Ukrajnát. Az évszázados történelmi tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy ha az orosz birodalom nem terjeszti ki befolyását a szomszédos szláv állam(ok) fölé, akkor mások (a múltban a svédek, lengyelek, litvánok, németek, franciák, napjainkban a cionisták) teszik azt meg. Hazánkra nézve is súlyos tanulság, mely az orosz nagyhatalmi ambíciók jelentős megerősödését eredményezheti.

Perge Ottó - Kuruc.info