A mai Európa a fasizmus és a nemzetiszocializmus tagadásának sarokkövére épült fel. Európainak lenni manapság annyit jelent, mint pontosan az ellenkezőjét gondolni és cselekedni annak, mint amit a fasiszták és a nemzetiszocialisták gondoltak és cselekedtek. De miféle kultúra az, amely kizárólag egy eszmerendszer fanatikus elutasításán alapszik? Miféle pozitív, előremutató üzenetet közvetít a tagadás?

A történelemben még nem fordult elő hasonló beteges jelenség. Amikor például a makedónok elfoglalták Hellászt, a csatatéren ugyan diadalt arattak a görögök fölött, de csodálattal adóztak kultúrájuk előtt, melynek nagyon sok elemét beépítették saját civilizációjukba. Hasonlóképpen cselekedtek a rómaiak is, akik a legyőzött népek isteneinek szobrait felállították Rómában. A rómaiak legalább két évszázadon keresztül folytattak késhegyig menő küzdelmet az etruszkokkal, de amikor végül elfoglalták országukat, megbékéltek velük, és civilizációs vívmányaikat is megőrizték és felhasználták. De ugorjunk jócskán előre az időben. Amikor az európai hatalmaknak 1815-ben sikerült végre legyűrniük Napóleont, a létrehozott Szent Szövetség rendszere ugyan egy teljesen új Európát épített fel. Azonban teljesen elképzelhetetlen lett volna, hogy mondjuk 70 évvel a waterloo-i csata után a nagy francia császár tetteinek és eszméinek az ellenkezője legyen minden gondolat és cselekedet iránymutatója. (Napóleon kultusza halála után sem enyészett el, sőt népszerűsége és tekintélye az idő múlásával még növekedett is, és nem csak Franciaországban.)

Európa ezzel szemben 1945 óta abból akar megélni, hogy szinte gondolkodás és mérlegelés nélkül azt tekinti jónak, szépnek, amit a „nácik” rossznak és csúnyának tartottak. Vegyünk csak néhány példát:

- Manapság, ha a közéletben (de még sokszor a magánéletben is) valakiről valami megsemmisítően rosszat akarnak mondani, akkor a „náci” esetleg a „fasiszta” jelzővel bélyegzik meg. A „náci” és a „fasiszta” manapság az „ördögtől való”, a „fokozhatatlan Rossz” (őrjöngően kegyetlen, vérszomjas stb.) szinonimája a mai Európában (és persze Amerikában is.)

- Ha egy ismert személyiséget teljesen le akarnak járatni, akkor Hitlerhez (ritkábban Mussolinihez) hasonlítják.

- Elméletileg az emberi jogokat sokra tartják Európában, de a „nácikra” és „fasisztákra” az emberi jogok érvényességét még szavakban sem terjesztik ki. Nekik nem jár a sajtó- és véleményszabadság, és a nyilvánosságból, a társadalomból történő kirekesztésüket teljesen helyénvalónak tüntetik föl. Sőt, még az is előfordulhat, hogy a tisztességes temetéshez való jogot is megtagadják tőlük, ami pedig az elítélt bűnözőknek is kijár.

- A „fasiszták” és a „nácik” nagy becsben tartották a családot, főleg a sok gyermeket nevelő nagycsaládot, és a hagyományos erkölcsi értékeket. Ezért a mai Európában szétzüllesztik a családokat, nem születik elegendő számú gyermek, gúnyolják a hagyományos erkölcsi értékeket, és az egyneműek közötti kapcsolatok „szépségeit” propagálják.

- A „fasiszták” és a „nácik” károsnak tartották a morális züllést felerősítő, úgynevezett „modern” művészeteket”, így tehát napjaink Európájában csak azért is a morális züllést felerősítő, „modern” művészeteket támogatják.

- A „fasiszták” és a „nácik” nagyra értékelték a nemzeti összetartozás érzését, sőt ideológiájukat kifejezetten a nemzeti eszmére építették fel. Ezért a mai Európában valóságos irtó hadjáratot folytatnak a nemzet ellen.

- A „fasiszták” és „nácik” nagy hangsúlyt fektettek a „faj” fogalmára is, ezért aztán a mai Európában a „faj” szót még kimondani is tilos.

- A „fasiszták” és „nácik” tisztelték a hősiességet, a katonai erényeket, a testi erőt, az egészséget, a megtartó anyaföldet, a történelmi múltat. Napjaink Európájában ezzel szemben sem hősiességről, sem katonai erényekről nem ildomos beszélni (a harcban meghalt katonák nem hősöknek, hanem „áldozatoknak” nevezik, a katonákat pedig legfeljebb a tévében lehet látni, és az újságokban lehet róluk olvasni), a testi erejükkel és egészségükkel sportolók vagy kigyúrt nagymenők kérkednek, de az ifjúság elé nem állítják példának az erős és egészséges, hazájáért áldozatokra kész lányok és fiúk képét. Aki „megtartó anyaföldről” elmélkedik, az finoman szólva is gyanús, az iskolában tanított történelem pedig száraz adathalmazzá vált, és nem gyújtja fel a képzeletet, az ősök példája nem lelkesít többé nagy cselekedetekre. (Kivételt képez persze a zsidóság, melynek történelmi mítoszait nem csak a zsidóknak, de mindenki másnak is kötelező jelleggel tanulnia kell, és csak a zsidóságnak engedik meg, hogy a történelmi múltja ma is tettekre ösztönző erő – a nem zsidóknak meg fegyelmező eszköz - legyen.)

- A tudomány a mai Európában többé nem az egyes nemzetek felemelkedésének szolgálatában áll, és morális megfontolások sem vezérlik, hanem csak és kizárólag üzleti szempontoknak van alárendelve.

A lista persze még tovább lenne bővíthető, de a fenti megállapításokból is leszűrhető a tanulság: a mai, immár sem nem keresztény, sem nem polgári Európa a nemzetiszocializmus és a fasizmus tagadására épülő „ellenkultúra”. Mintha, mondjuk, Hannibál legyőzése után a rómaiak egy olyan világot rendeztek volna be, ahol minden pontosan ellentétesen működött volna, mint ahogyan az a „sóval behintett” Karthágóban működött. A történelem furcsa fintora, hogy a csatatéren totális vereséget szenvedett, agyagba döngölt, évtizedek óta ördögi színekkel lefestett és üldözött fasiszta és nemzetiszocialista eszmék képezik még mindig azt a viszonyítási pontot, amelyhez képest a mai Európa meghatározza saját magát.

De miért lett ilyen torz „ellenkultúra” ez a mai Európa? Nos, két oka is van ennek a különös jelenségnek. Az egyik az, hogy a mai Európa és az egész nyugati világ cionista elitje számára a fasizmus és a nemzetiszocializmus volt az eddigi legsúlyosabb fenyegetés. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a mai Európát is magába foglaló „új világrend” a fasizmus és a „nácizmus” elleni harc tüzében született meg. Ezért azután a „fasiszták” és „nácik” az örök, már-már mitológiai szintre emelt Ellenség, a fokozhatatlan Gonosz szerepét töltik be. A másik oka az „antináci-civilizáció” létrejöttének az a tény, hogy a nemzetközi zsidóság hatalomátvétele már egy hanyatló európai kultúrában következett be, egy olyan időszakban, amikor az elöregedő Európa már nem volt képes új, életképes eszméket és gondolatokat magából kitermelni. (Persze ha nincs hanyatlás, és tovább él az erős kereszténység, nem gyengülnek meg végzetesen a nagy európai birodalmak, akkor a nemzetközi zsidóság sem lett volna képes a hatalmat megkaparintani.)

De vajon hosszabb távon életképes lehet-e egy kizárólag tagadásra épített civilizáció? Kötve hiszem. Először is, sokak (és általában épp a leginkább értelmes, tájékozott, gondolkodó emberek) fejébe fog mindig is szöget ütni az alábbi gondolat: vajon mi lehet az a leírhatatlan Rossz, Gonosz, borzalmasnak beállított Valami, amit a létező civilizáció egész gépezete ilyen őrületes vehemenciával tagadni, elnyomni és üldözni igyekszik? Vagyis az érdeklődés és a kíváncsiság a „fasizmus” és „nácizmus” ördögi eszméi és vezetői iránt éppen a folyamatos, dübörgő lejárató kampány miatt mindig is létezni, sőt erősödni fog. Másodszor, gondoljunk csak bele, mekkora elképesztő erőfeszítéseket tettek és micsoda felfoghatatlanul hatalmas összegeket költöttek a „fasizmus” és „nácizmus” végleges megsemmisítése érdekében, mondjuk Hitler hatalomra jutása, vagyis 1933 óta, a mai napig bezárólag? Mekkora irdatlan pénzeket emésztett fel a „fasizmus” és „nácizmus” elleni harc katonai, gazdasági, ideológiai, tudományos, oktatási téren? Hány száz- és százezer ember – történészek, újságírók, szociológusok, politológusok, politikusok, egyetemi oktatók stb. – élnek napjainkban is „szélsőségesek elleni harcból”? A mai napig is töretlenül zakatol a második világháború győzteseinek propagandagépezete, mely tovább terjeszti a mítoszokat és hazugságokat a nagy világégés történetéről, kizárólag azzal a céllal, hogy a győzteseket makulátlan angyaloknak, a „fasisztákat” és „nácikat” valóságos ördögöknek, az emberi névre sem méltó lényeknek fessék le. És ennyi hihetetlen erőfeszítés ellenére a „fasisztának”, „nácinak”, „neonácinak” nevezett „szélsőségek” nem csupán léteznek, de egyre inkább erőre kapnak – amit a legutóbbi EP-választás végeredménye is bizonyít. Kínjában az uralkodó elit – a régi, jól bevált recept szellemében – most éppen azzal próbálkozik, hogy az „élére áll annak, amit nem tud legyőzni”.

Nagy kérdés azonban, hogy a nyugati cionista elit valaha is eléri-e a célját – ami nem más, mint a „fasizmusnak” és „nácizmusnak” nevezett jelenség teljes kiirtása az emberi lélekből. Mert minél inkább hullik szét körülöttünk a világ, annál erősebbé válik a lelkünkben az ellenállás, a talpra állás, az építkezés, a felemelkedés, az újrakezdés, a büszke, öntudatos emberi lét utáni vágy.

Perge Ottó - Kuruc.info