Hazai és nemzetközi zsidó szervezetek - és ezek szerint Heinek Ottó is - azt kifogásolják, hogy A német megszállás áldozatainak emlékműve nem emlékeztet a magyarságnak a zsidó holokausztban betöltött bűnös szerepvállalására, s Gábriel arkangyal "magyarításával" Magyarországot (és nem a zsidókat) jeleníti meg áldozatként. Az alkotóművész és a kormány ekkor már hiába magyarázkodott, hogy a német megszállás az egész ország tragédiája volt, így az itt élő zsidóké is. A zsidók, és ezek szerint a hazai németség első számú embere is, ezzel szemben úgy vélekedik, hogy a "bűnös" magyarokat még jobban meg kellett volna alázni.

Több kérdés is fölmerül Heinek Ottónak az emlékműről alkotott véleménye után. A német közéleti személyt érdekes szelektív szemlélettel áldotta meg a sors, miután a németek százezreit fogolytáborokban legyilkoló, a német polgári lakosságot leöldöső, nőket megerőszakoló, deportáló és a német közösségeket, magát Németországot kirabló Vörös Hadseregnek ugyancsak a Szabadság téren emléket állító szörnyalkotás áthelyezésére tett magyar nemzeti kezdeményezés mellé nem állt oda, ez az emlékmű nem zavarja. Vagy ha már ilyen intim kapcsolatba került a Mazsihisszel, miért nem kérdezi meg tőlük, hogy a hivatalos zsidóság mikor lesz hajlandó számot adni az 1919-es vörösterror (Kun Béla, Szamuely Tibor, Korvin Ottó etc.), majd a szovjet zsoldban magyarok és németek tízezreit legyilkoló, megnyomorító, deportáló, megkínzó zsidók bűnös cselekedeteiről (Rákosi Mátyás, Piros László, Gerő Ernő, Vas Zoltán, Péter Gábor, Farkas Mihály etc.)? Miért nem kérdezi meg Heinek Ottó a Síp utca lakóit: ha a németek és a magyarok elszámoltak a múlt hibáival, már fizettek is eleget, akkor a zsidók miért nem hajlandók még hallani sem a saját gazságaikról?

De Heinek Ottó Népszabadságban napvilágot látott megnyilatkozásának az erkölcsi tartalmán kívül tárgyi, történelmi furcsasága is van. A német közéleti vezető szerint ugyanis az emlékmű azért sem maradhat fenn a jelenlegi változatában, mert még annak "veszélye" is fennáll, hogy "az emlékmű a neonácik és az újnyilasok szimbolikus helyévé válhat". Álljunk meg itt egy szóra. Heinek szerencsétlen megnyilatkozása óta eltelt közel nyolc hónap, de azóta sem voltunk képesek megfejteni: miért, minek alapján, kiket riogat azzal, hogy A német megszállás áldozatainak emlékműve (ez a képzőművészeti alkotás hivatalos elnevezése - M. Á.) újnyilasok és neonácik jelképes helyévé, pontosabban zarándokhelyévé válhat? Heinek a Síp utcai zsidóknak írt levelében és a zsidóknak adott sajtónyilatkozatában ezzel az aggodalmaskodásával jócskán felülmúlta, mondjuk Tamás Gáspár Miklóst, Lendvai Ildikót vagy a saját népközösségi testvérét, hivatali elődjét, Kaltenbach Jenőt.

Az emlékmű mondanivalójának megértéséhez nem kell különösebb intellektuális erőfeszítés. Adva van egy központi alak, eredetileg a zsidók hitvilágából származó Gábriel angyal, az újszövetségi, nem egészen tökéletes "rendszerváltás" idején magát sikeresen átmentő főangyal, aki itt, Budapesten kiterjesztett szárnyakkal, koronázási ékszereink közül ezúttal csak az országalmát magánál tartva szenvedi el azt, hogy 1944-ben lesújtson rá az álnok német saskeselyű. Ismételjük: nem értjük, hogy az emlékmű melyik alkotórésze lenne alkalmas arra, hogy nosztalgiát, tiszteletet ébresszen a magyarországi hajdani Nyilaskeresztes Párt vagy a Német Nemzeti Szocialista Munkáspárt iránt.

Ha Heinek Ottó megtanulta volna a német nép, s jelképeinek történelmét, tudná, hogy a budapesti emlékművön nem az a birodalmi sas van megjelenítve, amely Németországban az úgynevezett nemzetiszocialista időkben hivatalos volt, s amelyet egyébként maga Adolf Hitler tervezett. A Szabadság téren egyáltalán nem látható, tehát a képzelet szülte sassal nem érdemes riogatni, mert ez nem az úgynevezett birodalmi sas (Reichsadler), azaz a karmai közt tölgylevélkoszorúba foglalt horogkeresztet szorongató sas. Nézhetjük elölről, hátulról, jobbról vagy balról, de akárhogyan nézzük is, ez a sas nem az a sas.

Heinek Ottó pont a Népszabadságot, a német- és magyargyűlölő, a megszálló szovjetek számára megbízható zsidó kommunisták irányította Szabad Nép jogutódját, szellemi örökösét tartotta a legméltóbb fórumnak arra, hogy egy kicsit újnyilasozzon, újnácizzon, a hazai és a nemzetközi zsidóság egy részével egy követ fújva támadja a kormányt, amiért az nem hajlandó a magyarság önérzetét teljesen a sárba taposni. Legalábbis eddig nem volt hajlandó, de a hírek szerint néhány nappal ezelőtt hirtelen megvilágosodás történt a kormány berkeiben.

De nézzük, milyen szerepet töltött be a Népszabadság jogelődje, a Szabad Nép, annak akkori zsidó főkolomposai és a hazai zsidóság tekintélyes része a magyarországi németség 1945-ben bekövetkezett kálváriájában!

Hamvas Endre csanádi püspök küzdelme a németek kiűzése ellen igen tanulságos eset arra, hogy miképpen viselkedtek a zsidók, de leginkább a szovjet megszállás utáni korszak befolyásos kommunista zsidói. Persze, mint mindig, ezúttal is voltak, akik emberek maradtak az embertelenségben. Az első magyarországi deportálóvonat elindulása előtti napon, 1946. január 18-án a Magyar Nemzetben megjelent tiltakozás aláírói között is voltak zsidók, mint például Heltai Jenő, Füst Milán, a katolizált pap-költő, Sík Sándor, vagy a szintén kikeresztelkedett Gellért Oszkár.

Hamvas Endre csanádi püspök (aki Hirsch Endre néven látta meg a napvilágot, s, akárcsak Mindszenty József (eredetileg: Pehm József) bíboros, maga is német származású volt. S amiképpen Mindszenty, 1944 első felében Hamvas püspök is erélyesen tiltakozott a zsidók gettósítása, majd deportálása ellen. A Csanád egyházmegyében évszázadok óta élő, a térséget szorgalmával fölvirágoztató német (pontosabban sváb) közösség kálváriája Délkelet-Magyarország szovjet megszállása után azonnal elkezdődött. Előbb "málenkij robotra" hurcolták a Szovjetunióba a sváb fiatalság színe-javát, majd következett a "magyar" történetírásban finomkodva "kitelepítésnek" nevezett kegyetlen gettósítás és deportálás Németországba. Csupán az egyházmegye területén levő Elek községből több mint ötezer svábot űztek ki, s a faluban mindössze háromszáz család maradhatott.

Az embertelen történesek láttán Hamvas Endre püspök minden eszközzel igyekezett segíteni, híveit megmenteni a deportálástól. Könyörgő levelet írt a többi között a moszkvai emigrációból a szovjet tankok fedezékében frissen visszasompolygott befolyásos zsidó kommunista vezetőnek, Vas (Weinberger) Zoltánnak. Levelében a püspök emlékeztette Vas Zoltánt, hogy a nem is olyan régi személyes találkozójuk folyamán megdicsérte őt, amiért kiállt a zsidó deportáltak érdekében, s most tegye meg ugyanezt a kommunista vezető is az ártatlan, a kollektív bűnösség vádjával megbélyegzett német lakosság megmentéséért. Vas Zoltán válaszolt ugyan a püspöknek, bizonyos ígéretet is tett, ám az eredmény azóta ismertté vált. Nem véletlenül írta a mindenkiből kiábrándult Hamvas püspök a németek jó részének kiűzése után a Mindszenty Józsefnek címzett, 1946 májusában keltezett levelében: "A németeket innen a magyar nemzet nevében űzik el, pedig nyilvánvaló, hogy azt a kitelepítést az oroszok sürgetik, és kommunista híveik és a zsidók hajtják végre." (Hamvas püspök eredetileg latin nyelvű levelének részletét idézi Pál József: Hamvas püspök és a magyarországi németek kitelepítése. In Magyar Szemle, 1993. december, 1304. old.)

Most pedig szemelgessünk a korabeli Szabad Népből, a Népszabadság jogelődjének lapjából, a németek kiűzésére uszító zsidó kommunistáinak írásaiból! Heinek Ottó annak a Népszabadságnak adta a zsidókhoz dörgölőző nyilatkozatát, amelynek jogelődje, a kommunista zsidók dominálta Szabad Nép útszéli hangon uszított (természetesen a magyar dolgozók érdekeit szem előtt tartva) a hazai németség vagyonának elrablására, majd a kiűzésükre. A Szabad Nép egyik véresszájú kommunista zsidó újságírója, majd esztendőkön keresztül főszerkesztője, az 1945-ben Auschwitzból visszajött Betlen (Bettelheim) Oszkár volt. (Betlen Oszkár a vele egyívású zsidó kommunisták társaságában a Fiumei úti temető Munkásmozgalmi Panteonjában nyugszik - M. Á.)

Hogy mennyire igaza volt a hazai németség elűzéséért a zsidókat is vádoló, fentebb idézett Hamvas Endre csanádi püspöknek, álljon itt Betlen Oszkárnak és lapjának, a Szabad Népnek a németeket kollektív bűnösökként beállítani szándékozó, elűzésüket szorgalmazó néhány mondata:

"A német nagygazdák, a vagyonosabb városiak és különösen az állami hivatalnokok nagy része - amely semmi estre sem volt kevésbé reakciós - a besszarábiai és a romániai németek hazatelepítésének hatása alatt 1941-ben nem vallotta magát német nemzetiségűnek, félve, hogy Hitler őket is hazaszólítja és így elvesztik magyarországi kiváltságos pozícióikat. Ezek a rétegek a későbbi években, amikor teljesen világos lett, hogy a német politika Magyarország megszállására irányul, a Volksbund legfőbb támaszává váltak. Ezért a magyar kormány rendelete nagyon helyesen úgy intézkedik, hogy Németországba áttelepülni kötelesek mindazok, akik német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallották magukat." (Betlen Oszkár: Nemzetiségek Magyarországon. Társadalmi Szemle, 2. szám, 1946. 114.oldal)

Betlen Oszkár a sajátos, igazságtalan és valótlanságon alapuló számításai szerint azt hirdette, hogy Magyarországról 450 ezer németet kell "áttelepíteni".

"Nem tartjuk szerencsés érvnek azt az állítást, hogy a háborúban elesett félmilliónyi magyar, a nácik és nyilasok legyilkolta 600 ezer zsidó hiánya miatt is szükség van a 'félmilliónyi dolgos svábság'-ra, tehát éppen azokra, akiknek nem kis részük volt az egymilliónyi magyar állampolgár halálában" - írja a Szabad Nép 1946. január 19-én, amely napon Budaörsről elindult a svábokat deportáló első vonat Németország felé.

"A svábság mindig a szabadság örök ellenségét jelentette és a magyar nép ellen elkövetett bűneikre a svábok a második világháborúban tették fel a koronát. Nincs és nem is lehet helyük ezeknek a sváb hazaárulóknak tovább ebben az országban." (Szabad Nép, 1945. április 18.)

A Mazsihiszhez dörgölőző Heinek Ottó a Szabadság téri A német megszállás áldozatainak emlékműve ügyében megismert álláspontja, sajátos magyarázata miatt egy húron pendül Gyurcsány Ferenccel, Lendvai Ildikóval, Magyar Fruzsinával és a néhány nappal ezelőtt megismert ordító, sikító "művésznővel". A hazai németségnek meg azt ajánljuk, jól gondolja meg, amikor október 12-én ismét ezt az embert kívánja a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöki székébe ültetni.

Mikó Áron - Kuruc.info

Korábban írtuk: Az itt élő németek vezetője "mélységesen egyetért" a Mazsihisz elnökével