Értékelhetném – és politológusként lesz is dolgom –, de mit? A Jobbik messze felülmúlta a többieket azzal, hogy elérték azt a szintet, ami egy normális országban alapelvárás: képes volt egy pozitív, programközpontú kampányt összehozni (ami az alapelvárás lenne egy gondolkodó ember számára), de az EP-választást még ők is elrontották. A Fidesz-KDNP Orbán Viktor arcával és a rezsicsökkentéssel (na meg persze félelmetes sajtófölényével) meg tudott nyerni három választást, ráadásul mindet úgy, hogy esélye nem volt az ellenfeleinek, a baloldalról meg inkább ne is beszéljünk, mert bohózatba ment át az egész. Az ellenzéknek mind bal, mind jobboldalon be kell érnie megyeszékhelyek és budapesti körzetek polgármester-küzdelmeinek megnyerésével.

De számomra nem ez az igazi katasztrófa, hanem hogy egy jóformán lefutott, csak pár helyen valódi téttel bíró választáson is egymásnak esik magyar és magyar. Az, hogy „fent” mit csinálnak a pártok, az egy dolog – azért is lehetne osztani pár kokit és sallert, de nekik az a dolguk, hogy folyamatosan bizonyítsák a maguk igazát. De amíg élek, nem fogom megérteni: ha egyszer mindenki utálja a politikusok farizeusságát, akkor miért utánozzák le ilyen lelkesen?

Le kell nyugodni.
Le kell nyugodni, mert ha tetszik, ha nem, ezt a 2014-es évet a Fidesz-KDNP vitte, méghozzá simán – és ez most 3 és fél évig nem is fog változni.
Le kell nyugodni, mert ha tetszik, ha nem, együtt kell élni ezzel a rendszerrel. Oda kell figyelni rá. Töprengeni rajta. Ha kell, odacsapni, tüntetni ellene. De kicserélni most három és fél évig nem lesz lehetősége a magyaroknak.
Le kell nyugodni, mert amíg ilyen vehemenciával szidja egymást magyar és magyar, addig esély nincs arra, hogy bármely kérdésben általánosan elfogadható döntés szülessen.
Le kell nyugodni és észre kell venni azt, hogy – akár Madách halhatatlan művében – egy i miatt kiáltunk eretneket, miközben az igazi cél, az ország és a nemzet fellendítése szép csendben mindig elodázódik, és persze mindig a másik (két) fél hibájából…
Le kell nyugodni. Egyszerűen azért, mert addig marakszunk, hogy mind egy szálig elveszünk ebben a magyar politikának nevezett katyvaszban.

Most beszélhetnék arról, hogy e téren mit tegyenek pártok, politikusok, de szerintem vannak nálam jóval képzettebb, felkészültebb szakemberek is ott a környéken – nem feltételezném, hogy bármelyik párt lenne annyira ostoba, hogy ne lássa át a helyzetet. A Fidesz-KDNP-nek viszont ez a helyzet (most még) kifejezetten előnyös, csak annyit hajlandó kiadni magából, amennyire rákényszerül, a Jobbik e téren fejlődő pályán van, bár nem annyira, mint szeretnék – viszont jelzésértékű, hogy a korábban folyamatosan nácizott párt ellen a kampányidőszakban egyetlen nagy botrányt generáltak, a Kovács-ügyet, így a Jobbik szép csendben foglalkozhatott a saját dolgával. A baloldal meg jelenleg hiába tudja, hogy megöli a drog, csak belövi magát belőle… Meglátjuk, lesz-e ebben változás. Egyelőre annyit tudunk, hogy most már nemcsak az ellent ölik, de kölcsönösen egymást is hibáztatják.

Engem viszont most az egyszerű átlagember érdekel. Az egyszerű átlagembernek is le kell nyugodni, el kell kezdeni higgadtan és főleg felelősen gondolkodni, de mindenekelőtt az átkosból itt maradt hülyeségeinket nőjük ki végre: senki nem fogja helyettünk végiggondolni a mi érdekeinket. Senki nem fogja a kis kezecskéket, hogy „így, ügyesen, jó kisfiú/kislány" – vagy mi döntjük el, hogy mit és hogyan akarunk, vagy mások döntik el helyettünk. Ez utóbbi szerintem annyira nem jött be az embereknek az elmúlt 25 évben. Ezt a mentalitást, hogy „megválasztunk egy jó kormányt, és minden derűs és szép lesz”, ezt felejtsük el nagyon gyorsan, mert ez nem az a világ, akármennyire szeretnénk is.

Kezdésre tessék bevállalni: igenis, felelősség terhel minket az elmúlt 25 évért, pontosabban: minket is. Mert engedtük, hogy gondolkodjanak helyettünk. Mert nem akartunk gondolkodni. Mert hagytuk, hogy a színdarab komédiává fajuljon, és felelős gondolkodás helyett még mindig csak imádkozunk a dráma elkerüléséért. És különösképp felelősség terhel minket azért, mert olyan könnyű volt felfelé mutogatni, hogy eszünkbe se jutott, hogy akár mi is tehetnénk a fenti impotencia ellen. (Ezt pedig vegye magára az is, akinek nem inge – kisebb vagy nagyobb mértékben, de közös a felelősség. Ha tetszik, ha nem, egy nemzet vagyunk.)

Le kell nyugodni. Ehhez volna pár általános érvényű jó tanácsom – és az általános jelzőt itt a lehető legtágabb értelemben kell venni: szándékosan igyekeztem úgy fogalmazni, hogy egy Népszava-olvasóhoz ugyanúgy szóljon, mint egy Kuruc.info-olvasóhoz, mert hiszek abban, hogy (akár tetszik, akár nem) csak a teljes paletta adja meg azt, amit így ismerünk: a magyar nemzet. De mint mondtam, most nem a nemzet érdekel, csupán az egyén – hogyan gondolkodjon egy egyszerű ember a politikáról?

Sajnos, a terjedelem hosszabb lett, mint terveztem, így ezt már egy második részben írom le. E téren a tapasztalat egyébként is az, hogy jobb, ha egy cikk tömörebb, könnyebb értelmezni az olvasóknak, így az első részt meghagyom egy kritikai résznek. Azonban, egy kritika csak úgy nyerheti el létjogosultságát, ha megoldást (legalábbis azt, amit én megoldásnak vélek) is párosítunk mellé - ez utóbbiról fog szólni a következő rész.

Olvasónk korábbi sorozata: Tereljük vissza a kiábrándult magyar embereket a politikai gondolkodás mezejére!