Tényleg csak ez a két lehetőség van?

Egyáltalán nem.

Ha két ország meg akar állapodni abban, hogy állampolgárai és árui szabadon mozoghassanak egymás területén, akkor azt saját törvényhozásukon keresztül is megtehetik. Ebben az esetben „A” ország parlamentje törvénybe iktatja, hogy „B” ország állampolgárait ugyanazok a jogok illetik meg, mint „A” ország állampolgárait, leszámítva az olyan dolgokat, mint például a szavazati jog és a segélyigénylés.

„B” ország törvényhozása viszonosság alapján ugyanígy jár el „A” ország állampolgáraival szemben.

Ha „A”, „B”, „C”, „D” stb. ország van, akkor mindegyik ugyanígy jár el az összes többi országgal szemben.

Mint látható, ehhez semmilyen szupranacionális (nemzetek feletti) bürokráciát, ilyen bizottságot, olyan tanácsot, amolyan bíróságot nem kell létrehozni: az egyes államok az ügyeiket továbbra is szabadon intézik, azokba csak saját állampolgáraik szólhatnak bele, a munkavállalók és a termékek viszont szabadon mozoghatnak ide-oda.

Például Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc nem tagja az EU-nak, csupán szerződéseket kötött személyek és áruk szabad áramlása tárgyában.

Ha ilyen egyszerű a dolog, akkor miért van az, hogy a magyarországi politikusok többsége a „tagság kontra éhhalál” választási lehetőséget vázolja fel?

Azért, mert a választópolgárok nagy része túl hanyag, hogy a dolgok után nézzen, így a rémisztgetés politikája könnyen célt ér: amikor az egyszeri ember meghallja azt a hazugságot, hogy ha nincs EU-tagság, akkor külföldi munkavállalás sincs és visszajön a vízumkényszer, akkor rémülten rohan az EU-t éltetni ahelyett, hogy végiggondolná az egyéb lehetőségeket.

Mit jelentene a két- vagy többoldalú szerződéseken alapuló rendszer, ahol nincs központi bürokrácia?

Nem lennének ingyenélő brüsszeli megmondóemberek, akik előírnák, hogy mit termeljünk, kiket fogadjunk be, hogy hogyan éljük az életünket. Nem kellene senki más számláit fizetnünk, és a viszonosság elve alapján mi sem várnánk el, hogy más fizesse a mi számlánkat. A magyar állampolgárok viszont továbbra is szabadon mehetnének dolgozni és vállalkozni oda, ahova akarnak.

Az alapelv az lenne, hogy mindenki törődjön a saját dolgával, és mindenki a sajátjával verje a csalánt!

Sohasem állítottam, hogy ezt könnyű elérni, hiszen ahogyan a Szovjetunió sem engedett el magától senkit, ugyanúgy az Európai Unió sem fog, mert a hatalom- és pénzéhes politikusoknak, valamint az őket a zsebükben tartó háttérhatalmi irányítóknak az az érdekük, hogy erőpozíciójukat megtartsák.

Amit Ön tehet, az az, hogy felvilágosítja családtagjait és ismerőseit, hogy ne essenek bele a hamis választás, a „vagy az EU, vagy az éhhalál” csapdájába, hanem ismerjék meg az egyéb racionális és élhető lehetőségeket is.

(Hidra)