Georg Albrecht

Szeretnék olyan lenni, mint a korának politikai összefüggéseit kristálytisztán látó Machiavelli, csakhogy nekem ez a tehetség nem adatott meg. De ha belegondolok, ő sem tudott olyan receptet adni, amelyet az állam képes lenne egy az egyben alkalmazni. Vagy meg sem próbálták. Mindenesetre, Machiavelli téziseit a mai napig emlegetik, sokszor sajnos pejoratív értelemben, ám nem fogják fel azt, hogy ő nem előidézője, csak elemzője volt a problémáknak. Az ilyen véleménnyel vagdalkozók nem fogják fel, hogy nem a diagnosztizáló orvost kell hibáztatni betegségekért, hanem a kórokozókat.

A Szent Egyed Alapítvány temploma a pfalzi Neustadtban

November második felében remek időt fogtunk ki. Előtte már napok, tán hetek óta szürke volt az ég, s szüntelenül esett az eső, fújt a szél, szóval, olyan nagyon nemszeretem idő volt. Így aztán jó kedvvel elmentünk a hozzánk közeli pfalzi Neustadt városba, ahol gyönyörködtünk a szebbnél szebb favázas, kőbe álmodott épületekben. Nem tudom, hogy a második világháborúban mi mindent tettek tönkre itt az angolszász bombázórepülők, de az utókor nagy szeretettel szépen rendbe hozta a várost. Voltunk már itt, de nem sokszor, így aztán újra rácsodálkoztunk erre a pfalzi gyöngyszemre. Neustadt, teljes és hivatalos nevén a Borút menti Neustadt (Neustadt an der Weinstraße). Azért teszik oda a neve mellé a „Borút menti” jelzőt, mert a németül is beszélő országokban van vagy tíz Neustadt nevű település.

Sikátor Neustadt an der Weinstraßéban

Elöljáróban néhány szót ejtenék erről a már több mint 700 éve várossá nyilvánított településről. Üzlet üzlet hátán, s vendéglőből pedig talán még ennél is több van. A kis közökben az utcácska egymással szemben lakó háziasszonyai szinte az ablakon keresztül is átadhatják egymásnak az ebédhez éppen hiányzó hozzávalót. S hogy milyen látnivalókat lehetne még kiemelni? Mindenekelőtt talán a legfontosabbat: itt kevés törököt és más nemzetiségű muszlimot, ám annál több kiegyensúlyozott helybelit látunk az utcákon. Azt az életigenlést sugározzák, aminek láttán az ember mindjárt azt mondja, hogy legszívesebben itt szeretne élni. Sajnos én az egyre inkább tornyosuló viharfelhőket is látom, s elképzelem magamban, milyen mélyre süllyednek majd a ma még kiegyensúlyozott életvitelű helybeliek, ha itt is más vallású, mentalitású és kultúrájú emberek teszik ki a többséget, amire a jelenlegi uniós tervek alapján bizton számítani lehet. Nem vagyunk ettől olyan messze, hiszen az egyik itteni vezető németországi bank kirakatában nem angol, francia vagy netán magyar nyelvű felvilágosítás olvasható, hanem török.

A Hídhoz címzett egykori fogadó 1975-ben újraépített változata

De megint eltértem attól, hogy mi az értékes látnivaló ebben a tündéri szépségű kisvárosban. Néhány, még eredeti állapotában megmaradt polgárház udvarába is bemerészkedünk. Évszázados lépcsők, árkádok, tető-összevisszaságok, díszítések, oromzatos házak. Csodás, romantikus látvány ez, de ott lakni azért mégsem szeretnék. Sok helyre ugyanis csak prizmával lehet becsalogatni a fényt, a napsugarat.

A Hídhoz címzett hajdani fogadó udvara

A gótikus stílusban épült, fali freskókkal gazdagon díszített Szent Egyed Alapítvány templomát még a katolikusok emelték. A freskókat később a protestánsok igyekeztek eltakarni, ám manapság a békülésük jeléül feltárják azokat, sőt újak alkotására is megbízást adnak, a templom meghatározott részében pedig katolikus szentmisét is tartanak. Ottjártunkkor éppen megkondult az időt előjelző harang, amire gyönyörű mély hangjával válaszolt a világ legnagyobb, legsúlyosabb acélöntvényű, Császárharangnak nevezett harang. A felemás templom tornyába fel lehet menni, de mi ezt nem vállaltuk. Hajdanában a torony erkélyéről tartották szemmel a közeledő ellenséget, jelezték a tűzeseteket, s a veszélyre már időben riasztották a város lakosságát.

A Kinga vendéglő Neustadt an der Weinstraßéban

A neustadti beszámolómmal csak látszólag tértem el a politizáló iránytól, hiszen ezt a városkát a német demokrácia bölcsőjének tartják. A pfalzi Neustadtban született, és lakott Johann Philipp Abresch, aki első ízben itt varratta 1832-ben a Hambachi Várkastély múzeumában máig megőrzött, nagy becsben tartott fekete-vörös-arany színű zászlót a „Németország újjászületése” (Deutschlands Wiedergeburt) felirattal. Abresch volt a történelmi, mintegy 30 ezer résztvevőt vonzó 1832-es Hambachi Fesztivál (vagy amiképpen ma mondanák: piknik) egyik főszervezője. Később, az 1848-ban, a frankfurti Szent Pál-templomban megtartott birodalmi nemzetgyűlés ezt a fekete-vörös-arany zászlót javasolta a mintegy negyven egyesítendő német állam egységes zászlajának, ám az 1867-ben létrejött Észak-Német Konföderáció mégsem ezt, hanem a fekete-fehér-vöröset tette meg hivatalos zászlajává, amiképpen később, az 1871-ben megalakított Németország is.

Vonulás a hambachi Várhegyre 1832-ben (Erhardt Joseph Brenzinger korabeli tollrajza, amit később, emlékezetből részben kiszínezett)

A Hambachban (amely manapság már a pfalzi Neustadt településrésze – a szerk.) első ízben meglobogtatott fekete-vörös-arany zászlót azonban hivatalosan csak 1919-ben tették meg Németország zászlajává, miközben 1926-tól néhány esztendőn keresztül vele párhuzamban ismét lehetett használni a fekete-fehér-vöröset is. Adolf Hitler 1933-as hatalomátvételétől azonban már csak a fekete-fehér-vörös, majd 1935-től egészen a második világháborús összeomlásig a vörös alapon, fehér körben elhelyezett fekete színű horogkeresztes zászló volt a hivatalos birodalmi zászló.

Johann Philipp Abresch kifakult, színét vesztett, elrongyolódott zászlója 1832-ből a hambachi várkastély múzeumában

A fekete-vörös-arany zászlót manapság is lobogtatja a szél a Hambachi Várkastély legmagasabb pontján. Képzeljük csak el, hogyan hemzsegett 1832-ben a Várpalota udvarán és a Várhegy lejtőin a különböző német tartományokból, Franciaországból és Lengyelországból, illetve Straßburg, Colmar, Párizs, Metz, Weißenburg, Konstanz, Heidelberg, Tübingen, München, Nürnberg és más városokból idesereglett sok ember. A fentebb említett, mintegy 30 ezer ember annak idején óriási tömegnek számított, hiszen Majna-Frankfurt is csak 45 ezer lelket számlált.

A hambachi várkastély – részlet

A Hambachi Várkastély 2015-ben elnyerte az Európai Örökség címet, s ezért a falán a többi között a következő olvasható: „Európa itt kezdődik.” (Europa beginnt hier). Az európai demokráciát persze nem Hambachban és nem is 1832-ben találták fel, hanem jóval korábban, Athénban, amit bizonyít az is, hogy a görög főváros történelmi városrésze 2014-ben szintén elnyerte az Európai Örökség címet, s azóta ott is föl van írva, hogy „Európa itt kezdődik”. Ezen kívül pedig itt, Németországban nehéz demokráciáról beszélni. Legfeljebb puha demokráciáról, mint valamikor a magyarországi „puha diktatúráról”. A poroszok 1848-ban nagyon hamar leverték a forradalmat és a szabadságharc is csak Baden tartományban tartott majdnem olyan sokáig, mint a magyar. Majd hosszú ideig semmi nem történt. De a második világháború utáni helyzetet sem lehet igazán demokráciának nevezni, hiszen az amerikai csapatok még mindig itt állomásoznak (Úgy néz ki, hogy még „ideiglenesebben”, mint Magyarországon a szovjet hadsereg... – a szerk.) Igaz, kevesebben vannak, s az amerikaiak azt a látszatot keltik, hogy ők csak előretolt támaszpontot tartanak fenn. De ki látja igazán, hogy mi lenne a szerepük, ha Németország a nekik nem tetsző módon viselkedne? Nem csoda hát, hogy lehallgatták (lehallgatják) például a kancellár telefonját, amire a németek valójában nem is reagáltak.

A hambachi várkastély – részlet

Azt is demokráciának hiszik itt, hogy szavazás keretében négyévente megkérdezik a véleményünket. De eddig egy-egy választás következtében szinte semmilyen változás nem történt, hiszen nálunk alig politizálnak az emberek. A munkahelyemen, a baráti és ismerősi körben évtizedekig azt sem tudtam, hogy ki milyen világnézetű. Egyszerűen nem volt téma. Ha valaki mégis felhozta, a többiek lehurrogták. Nem azért, mintha zavarta volna őket, hanem mert érdektelennek tartották, és ezért csírájában el is fojtották az ilyen témájú társalgási kezdeményezéseket. A választások előtt irdatlan sok pénzt költenek itt a plakátokra, hogy a pártok meggyőzzék a választókat az igazukról. Ha megkapják a bizalmat, akkor elfeledkeznek az ígéreteikről, és szinte azt csinálnak, amit akarnak. A demokráciához talán a svájciak állnak a legközelebb, mert ott a legkisebb kérdésben is népszavazással kérik ki a polgárok véleményét.

A várkastélyon fekete-vörös-arany zászló a lenyugvó nap fényében

Itt, Németországban négyévente eddig szinte automatikusan mentek szavazni a polgárok. Az idén azonban megváltozott a helyzet, de még mindig nem gyökeresen, mert sokan ezúttal is csak rutinból voksoltak a megszokott pártokra. A jövőbe is látó ingadozók és az általában nem szavazók közül sokan a liberálisokat és a bevándorlást ellenző, a polgárok véleményét leginkább figyelembe vevő Alternatíva Németországért (AfD) nevű pártot támogatták. De mindezt persze úgy teszik, hogy ne tudják meg a szomszédok, a barátok és az ismerősök. Senki sem szeretné magát kitenni a csípős megjegyzéseknek. Így volt ez a mi falunkban is. Azt hittem, hogy az AfD nálunk nem fog jó eredményt elérni. A választások utáni eredményekből viszont kiderült, hogy a CDU mögött a második helyen végzett. Jó dolog ez a titkos választás, a szavazófülkékben felszabadulnak a gátlások.

Felirat a várkastélyon: Európa itt kezdődik

A németországi CDU-SPD nagykoalíció szinte kizárja a kis pártokat az ország irányításából. A legutóbbi választásokból majdnem vesztesen kikerült néppártok most mindenáron szeretnék megtartani a hatalmukat. Nem tudom, hogy így volt-e, de szerintem Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) számított arra, hogy nem lehet négypárti koalíciós egyezményt kötni, mert igen eltérőek a választóknak adott ígéretek. Most ahelyett, hogy valami új, pezsdítő változás történne, újra a nagykoalíciót erőltetik. Persze, az SPD most nyeregben érzi magát, hiszen a kegyeiért esdekel a CDU-CSU pártunió. Ebben a helyzetben Martin Schulzék akár zsarolhatják is őket, amint teszi ezt Törökország a migránspaktum miatt Németországgal.

Martin Schulz és Angela Merkel – Európa itt végződik? (fotó: AP)

Európának, és persze Magyarországnak, jobb lenne egy erős, stabil Németország. Eddig az is volt, pedig az utolsó évtizedben csak gazdaságilag maradt vezető helyen, a politika terén viszont már nagyon ingadozott, és csak a német-francia érdekeket tartotta szem előtt. Ha Angela Merkel két kormányzati ciklus után távozik, bekerülhetett volna a nagyok panteonjába. De nem távozott, hanem csak halogatott, s mint az angolna, kisiklott minden szorításból, nem hatott rá a kritika. Nem értem, hogy mi, ki és miért befolyásolja Angela Merkelnek a migránsválságban tanúsított magatartását. Az sem világos, hogy a vezető néppártok miért nem veszik be programjukba a nép által hangoztatott követeléseket. Mert, ha megtennék, máris kifognák a szelet az AfD vitorlájából. Ha a bajok előidézőit mi, szürke kisemberek is látjuk, akkor miért ne látnák azok a politikusok, akik ott vannak a nagy néppártok második vonalában, s akik alig várják, hogy végre szóhoz juthassanak, tehessenek valamit a változásért, a népért – sőt egész Európáért?

Hogy mit hoz a jövő, azt nehéz lenne megjósolni. Az AfD nem a legmegfelelőbb váltópárt, de egyelőre nincs jobb, amely valamennyire képviselhetné a nép érdekeit. Az esetleg megismételt Bundestag-választásokon a migrációt ellenző AfD nemcsak Szászországban, hanem országszerte megelőzhetné a többi pártot. Talán tudják ezt a néppártok vezető politikusai is, s ezért mindenáron szeretnék elkerülni a megismételt választásokat.

Georg Albrecht
Németország

Kapcsolódó: Menedék-őrület - német sikerkönyv magyarul, a fordító portálunknak írt bemutatójával