Mikor e sorokat gépelem, már késő éjszaka van, s nem is terveztem, hogy ilyenformán még meghosszabbítom a választás éjszakáján ébrenlétemet. Eredetileg arra gondoltam, várok pár napot, meghallgatok több véleményt, nézőpontot, bármi egyebet, és aztán, ha úgy látom, érvényes mondanivalóm van, leírom. Ezt azonban felülírta valami.
Zoom
Azt tudjuk, a Mi Hazánk Mozgalom 3,3%-ot ért el, ami egy 9 hónapja bejegyzett párttól igen szép eredmény, de nem ez önmagában a fő üzenete az EP-választásnak számunkra. Azok számára, kik nemzeti, jobboldali gondolkodásúak vagyunk.
Pár nappal ezelőtt tüntetett Törökszentmiklóson a Mi Hazánk a Betyársereggel karöltve, de többek között a MIÉP és HVIM részvételével és még több nemzeti szervezet jelenlétével a patrióta közösség, mégpedig a közbiztonságért, melyet a városban tomboló cigánybűnözés veszélyeztet és rombol. A liberális és a kormánypárti jobboldalinak mondott sajtó is igyekezett úgy beállítani az eseményeket, hogy azt a Mi Hazánk csak politikai haszonszerzés céljából tette. Emlékezhetünk rá, a Pesti Srácok újságírója egyenesen „műhisztinek” nevezte. Igyekeztek minél több embert megszólítani, minél több olyan nézőpontot bemutatni, ami legalábbis azt igyekezett bizonyítani, minimum fel van fújva az ügy, de igazából nincs is semmi probléma a városban a magyar-cigány együttélés tekintetében.
Oh, ez csak egy elszigetelt eset volt, egy bedrogozott fiatalember meggondolatlansága, és a többi, és a többi. Végső soron ez pedig inkább ártott, mint használt Törökszentmiklósnak. Ismerjük ezeket az „érveket”.
Nos, ha ez valóban így lett volna, ám legyen, akkor viszont a választóknak néhány nappal később meg kellett volna büntetniük a Mi Hazánkat, melynek abban a formában kellett volna manifesztálódnia, hogy a kutya sem szavaz rájuk.
Kedves liberális tollforgatók, kedves jogvédők és „szegénységi bűnözésesek”, kedves hivatásos rettegők, tudjátok, mi történt?
Nagyon nem ez.
Ugyanis a Mi Hazánk messze meghaladva az országos átlagot, csaknem 15%-ot ért el Törökszentmiklóson! És tudjátok, mit jelent ez? Két dolgot mindenképpen. Az egyik, hogy nyugodtan befoghatjátok a szátokat, bár illúzióim nincsenek, rátok az önvizsgálat sohasem volt jellemző. A másik, s ez sokkal fontosabb, a törökszentmiklósi emberek ezzel visszavonhatatlanul, megcáfolhatatlanul tudtára adták az országnak, igenis van cigánybűnözés, és a kiemelkedő számú szavazataikkal tulajdonképpen megjutalmazták a Mi Hazánkat.
Zoom
Valós problémákra valós válaszokat kell adni, ez történt ott és akkor Törökszentmiklóson - ez 15%-ot ért. A politika magára hagyta az embereket, félrenézett, elhazudta a jelenséget, és ez városi szintén egy földindulásszerű politikai változást eredményezett.
De mi ott leszünk a következő években minden városban, ahol csak kell, és ma Törökszentmiklós, holnap pedig az egész ország! Akár tetszik ez cigánybűnözőknek, akár nem. Mint ahogyan teljesen érdektelen, mit nyávognak majd a jogvédőnek csúfolt bűnpártolók.
Miénk a jövő! Fel a győzelemre!
Lantos János – Kuruc.info