A megszokott és elvárt: mérhetetlen közöny, majd a szokásos: nacionalisták itt, nacionalisták ott. Így reagált a külföldi sajtó és a politikusok a dunaszerdahelyi meccsen a magyar szurkolók elleni brutális szlovák rendőrtámadásra. Mármint az a része, amelyik reagált.
Helyünk – Szerdahelyünk a világban. Amely után az egyenlőségben, az elvek és jogok egyetemességben hívők legalább felrázást érdemelnek. A nyugati reagálás ismét csak sokat, nagyon sokat mond annak, aki tud akár a csendből is olvasni. Ugye emlékszünk még a közelmúltra?
Ugye emlékszünk arra, hogy a világ egyetlen szuperhatalmának, az Egyesült Államoknak budapesti képviselőnője vette a fáradságot, és egy Magyar Hírlapban megjelent cikk miatt tiltakozott? Ugye emlékezünk arra, hogy ugyanez a nagykövet asszony több helyi emberrel órákig tanácskozott, hogy miként lehet leállítani Amerikában, a szólásszabadság hazájában, az ottani törvények megsértésével egy internetes portált, amely azóta is vidáman működik, miután szervert váltott. (És az ingyenreklámot köszöni April Foley nagykövetnek, miután már megköszönte Gyurcsány Ferencnek és az egész magyarországi balliberális médiának.)
De hol volt Dunaszerdahely után a budapesti vagy a pozsonyi amerikai nagykövet? Hol? Sajnos a helyén. Pedig ha lenne valóban értelme elvek egyetemes érvényének, már kötelesség mulasztás matt menniük kellene. Ismét kiderült, milyen elvek mentén megy az általunk közelebbről ismert világ. Ismét kiderült, hogy egyeseknek a verbális sérelem fontosabb, mint akár a fizikai halál. Kivéve persze, ha a rövidebb végét ők húzzák.
És hol van az Európai Unió? Hol van Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista frakciójának képviselője, akinek – mint keserű, felháborodott szavakba öntötte nem egyszer – oly gyötrelmet okozott a Magyar Gárda eddig egyetlen szlovák rendőrgazembert, egyetlen szlovák Fico-gazembert, egyetlen szlovák Slota-gazembert, de senkit eddig még fejbe nem vágott tagja? Hol trappolnak a jogvédők a felháborodottság piedesztálja felé? Az amerikai neokon Freedom House Falk Miksa utcai lerakata? És a többi?
Milyen kár, hogy nem vagyunk annyira érdekesek, mint egy felfirkált horogkereszt. Mint a kubai foglyok az adott pillanatban. Mint a tibeti nép az olimpia előtt és alatt. Mint Darfúr, ha valakik éppen el akarják terelni a figyelmet az egész világot elementárisan felháborító, 1947 óta tartó palesztin népirtásról és megszállásról.
Dunaszerdahely non coronat. Persze. Nekünk pedig talán illene megtanulnunk, hogy kire vagy kikre számíthatunk. Aki Dunaszerdahely után még most is elsősorban az elnyomott romákért, a kubai politikai foglyokért, Tibetért vagy Darfúrért aggódik és nem hajlandó prioritást cserélni csak egy pillanatra, most, Dunaszerdahelyért, az...
A három pont egy olyan elfojtott gondolat, amely miatt nyugati nagyhatalmak tiltakoznának.
(Lovas István - Magyar Nemzet Képeslap)
Helyünk – Szerdahelyünk a világban. Amely után az egyenlőségben, az elvek és jogok egyetemességben hívők legalább felrázást érdemelnek. A nyugati reagálás ismét csak sokat, nagyon sokat mond annak, aki tud akár a csendből is olvasni. Ugye emlékszünk még a közelmúltra?
Ugye emlékszünk arra, hogy a világ egyetlen szuperhatalmának, az Egyesült Államoknak budapesti képviselőnője vette a fáradságot, és egy Magyar Hírlapban megjelent cikk miatt tiltakozott? Ugye emlékezünk arra, hogy ugyanez a nagykövet asszony több helyi emberrel órákig tanácskozott, hogy miként lehet leállítani Amerikában, a szólásszabadság hazájában, az ottani törvények megsértésével egy internetes portált, amely azóta is vidáman működik, miután szervert váltott. (És az ingyenreklámot köszöni April Foley nagykövetnek, miután már megköszönte Gyurcsány Ferencnek és az egész magyarországi balliberális médiának.)
De hol volt Dunaszerdahely után a budapesti vagy a pozsonyi amerikai nagykövet? Hol? Sajnos a helyén. Pedig ha lenne valóban értelme elvek egyetemes érvényének, már kötelesség mulasztás matt menniük kellene. Ismét kiderült, milyen elvek mentén megy az általunk közelebbről ismert világ. Ismét kiderült, hogy egyeseknek a verbális sérelem fontosabb, mint akár a fizikai halál. Kivéve persze, ha a rövidebb végét ők húzzák.
És hol van az Európai Unió? Hol van Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista frakciójának képviselője, akinek – mint keserű, felháborodott szavakba öntötte nem egyszer – oly gyötrelmet okozott a Magyar Gárda eddig egyetlen szlovák rendőrgazembert, egyetlen szlovák Fico-gazembert, egyetlen szlovák Slota-gazembert, de senkit eddig még fejbe nem vágott tagja? Hol trappolnak a jogvédők a felháborodottság piedesztálja felé? Az amerikai neokon Freedom House Falk Miksa utcai lerakata? És a többi?
Milyen kár, hogy nem vagyunk annyira érdekesek, mint egy felfirkált horogkereszt. Mint a kubai foglyok az adott pillanatban. Mint a tibeti nép az olimpia előtt és alatt. Mint Darfúr, ha valakik éppen el akarják terelni a figyelmet az egész világot elementárisan felháborító, 1947 óta tartó palesztin népirtásról és megszállásról.
Dunaszerdahely non coronat. Persze. Nekünk pedig talán illene megtanulnunk, hogy kire vagy kikre számíthatunk. Aki Dunaszerdahely után még most is elsősorban az elnyomott romákért, a kubai politikai foglyokért, Tibetért vagy Darfúrért aggódik és nem hajlandó prioritást cserélni csak egy pillanatra, most, Dunaszerdahelyért, az...
A három pont egy olyan elfojtott gondolat, amely miatt nyugati nagyhatalmak tiltakoznának.
(Lovas István - Magyar Nemzet Képeslap)
