Hat axióma, amiből a többi következik: 1/. Végérvényesen felbomlott az Isten által teremtett rend. 2/. Az uralkodó szellemek és lelkek kiűzettek a világból. 3/. A hierarchia és tradíció nélküliség arctalan, ösztönszinten manipulálható tömeget szült. 4/. Az anyag és a pénz uralma mennyiségi, mindössze megosztó és korlátozó jelleggel bír. 5/. Mindenféle manipuláció ostobaságra épít, és butasággal párosul. 6/. Az erkölcs teljes hiányából fakad a jelenlegi végső és teljes eldologiasodás.

Az összeomlás, amit a nemzet látnokai már a „jelmezváltás idején” előre megjósoltak, az katasztrofális gyorsasággal bekövetkezett, az hátborzongató hétköznapi valósággá terebélyesedett. Mivel nem volt a kommunista diktatúra után valóságos, új rendet kialakító reakció, a bolsevizmus átideologizált tömegemberéből gyorsan kisarjadt a liberális tömegfogyasztó, aki csak a pénz, a manipulált közvélemény és igénytelen közízlés zsarnoki szabadosságát ismerte el. Mivel nem volt szakralitás, szakrális vezető, nem volt értékteremtő elit, tradicionális polgár, kiterjedt középosztály, csak felfokozott fogyasztással konzumállt, a média által tökéletesen agymosott tömeg, így az emberek többsége azt gondolta, hogy a koncként elé vetett szabadság hatalma tisztán csak anyagi természetű lehet. Ennek a rapid módon atomizált, modernizált és „demokratizált” csőcseléknek semmi sem létezett azon túl, ami látható, megfogható, birtokolható vagy esetleg felzabálható. Képtelen volt felfogni elvont szellemi szubsztanciákat, esszenciákat és ideákat, csakis a pénzben kiszámíthatót és mérhetőt, a gyorsan megvásárolhatót értékelte. Ezt, a kizárólag a mának élő mohó tömegembert csakis a mennyiségi szempontok érdekelték. Nem törődött a jövővel, nem vette észre a nyilvánvalóan ellene irányuló gazdasági és politikai manipulációt. Ez a kiéheztetett, primitív és korlátolt csőcselék már nem viselte el a karizmatikus szellemi vezéreket, inkább önhitten kergette fogyasztási mániájának sorsfordító lehetőségeit. Ez lett a végzete. A sznobizmus, a butaság és ostobaság, öngerjesztő, egyszerre önjáró fogyasztásszervező erővé változott. Sőt, miközben teljesen alkalmatlan volt a feladatra, a primitív gonoszság és a műveletlenség már nyíltan igényt formált a közvetlen társadalmi irányításra is! A felajzott harácsolás és eladósodás vakságában vergődő rabszolgák nem hittek a borús jóslatok beteljesülésében. Nevettek csak a testükbe beköltöző új démonon.

Pedig akiket általában irreálisnak, elvontnak és kritikusnak szokás nevezni, azok már régen, félelmetes pontossággal feltárták ezt a mostani végzetes rendszerhibát. Akiket viszont a realitások, tények és számok embereinek nevezünk, a krízist csak akkor vették észre, amikor az már végleg a fejükre omlott. A régi példa időszerű, hiszen a baj minden esetben ugyanabból a forrásból, ugyanazokból a körökből fakadt. Amikor 1929-ben New Yorkban a gazdasági csőd első jelei feltűntek, sokan akkor vették csak észre, hogy a világ időközben hová is, milyen átkozott mélységekbe süllyedt. A világrend akkori és mai rejtőzködő urai – jól felfogott érdekeik szerint-, e jelenséget kizárólag pénzügyi, termelési, fogyasztási, fedezet, hitel vagy egyéb gazdasági természetű válságnak tartották, és nem akarták észrevetetni a távolabbi tragikus célokat és vonatkozásokat, az embert megnyomorító sorsfordító összefüggéseket. A pánikba esett közgazdászok kizárólag lokális gyógymódokat alkalmaztak, holott a halálos kór ekkora már az egész globális szervezetre kiterjedt. Nem látták meg a valóságot, a hiteles, egységes és mély összképet, s ebből adódóan kizárólag csak a felszíni jelenségekkel foglalkoztak. Nem érzékelték azt, hogy a drámai változás és válság alapjaiban nem anyagi természetű.

A spirituális értékek, az addig természetes hierarchiában uralkodó szellemek és lelkek drasztikusan kiűzettek a világból, ezért aztán szétzüllött az organikus/hierarchikus állam és társadalom, vagyis végső soron maga az egész emberi civilizáció. Nem látták meg az elzüllés négy fokozatát: az elfordulást az egyháztól (reformáció), a dogmától (felvilágosodás), az Istentől (materializmus), végül az erkölcsi rendtől (liberális cinizmus). Nem látták meg a történeti idő sodrában átalakuló világuralom gyilkos eszközeit sem: vagyis a katolicizmus államvallását, a szabadkőműves háttérhatalmat, a nacionalizmus frontszellemét, a nemzeti- és állami szocializmus inkvizícióját, az amerikanizmus technokráciáját, az orosz bolsevizmus anarchiáját, az elzüllött emberiség hazugságokba csomagolt szabadelvű szabatosságát, vagyis a liberalizmus végsőkig felfokozott isten- és államellenességét. Végezetül a pénz és a felfokozott fogyasztás ördögi önemésztését sem akarták felismerni. A gyarmatosító, nyugati pénz- és uzsoracivilizáció, az arany, a gép, a technika és a tudomány bűvöletében élt, vagyis végleg a számok mennyiségének zárt falanxa lett.

Ebben a mesterséges bűvöletben, ebben az újjászervezett liberális kommünben teljesen elfogyott a levegő, elapadt a szellem, a szabadság és a fény. És eljött az idő, amikor a szabadságot már maguktól a szabadgondolkodóktól kellett védelmezni. Jól látta Tacitus: - Azért, hogy felforgassák az igazi organikus, tradicionális államot, a szabadság mindenhatóságát hirdetik. Ha viszont a hőn áhított szabadság már megvalósult, akkor teljes hévvel azt támadják, azt rombolják. Valódi zsarnokság egyetlen más rendszerből sem születik meg, kizárólag csak a demokráciából. Szélsőséges szabadságból születik meg a legteljesebb és legkíméletlenebb rabszolgaság-.

Valóban, hiszen ezeknek a liberális/marxista „parlamentáris szabadsághősöknek” a történelemszemléleti sémái, haladásként mutatják be a felforgatás, a kifosztás és megnyomorodás alantas stációit. Az elsötétülő mai civilizáció így válik általuk a zaj, a bűz, a mocsok, a tömeg, a giccs, a bulvár és a fogyasztási hisztéria civilizációjává. Hamvas Béla jól látta a szörnyű jövőt, így fogalmazott a Scientia Sacra köteteiben: a félelmetes rabszolgasorsban élő tudattalan emberiség tömegeit lassan elborítja, felemészti majd az apokalipszis dühöngő vihara, a végítélet végső szellemi és anyagi elsötétedésének korszaka. Ma úgy tűnik, hogy régi eszközökkel a nyugat alkonyát befolyásolni már nincs remény, nincs alkalom, nincs lehetőség!

Tény, hogy az emberiség mintha elveszítette volna valódi képességét a katartikus megtisztulásra, önön sorsának bölcsebb (keleti orientációjú) irányítására, vagyis a csendes szemlélődésre a befelé fordulásra, a beavatásra és a hősi tettre. Nem csoda, hiszen önhittségében elveszítette hitét, lelkét és Istenét, megszakította eredeti szellemi összetartozását földöntúli hatalmakkal, tönkretette kultúráját, érdektelenné hazudta történelmét, elfeledte múltját és hagyományait. A folyamat végére az ember, mindössze ordenáré és falánk állattá silányodott! Ma látszólag ez a nyájhajlamú, őrjöngve fogyasztó, jellem és erkölcs nélküli „utó-ember” uralkodik. Az a szellemileg mutálódott lény, akit a „szabad és demokratikus” választásokon kilóra felvásárolhatnak. Arc nélküli sokaság ez, ahol valamennyi kiüresedett és szánalmas lényt az átkozott anyagiasság tart bűvkörében. A pénz lett minden dolog mozgatórugója. Ez szervezi az uralkodó és rabszolga kasztokat, irányítja az államhatalmat és a bürokráciát, élteti és táplálja a korrupció mocsarát. A kiüresedett, sokszor aberrált emberi kapcsolatok is a kereskedés sivár eszközeivé silányodtak. A pénz minden dolog mozgatórugója lett. Az összeharácsolt anyagi „jólét” az öncélú pénzcsinálásra és pénzforgásra épül, az anyagi dolgok megszerzésére, az álságos és felfokozott szükségletek beszerzésére és kielégítésére koncentrál. A pénz hajszolása válik az élet egyetlen szánalmas céljává. Az élet egy örök bevásárlás aktusává silányult, ahol a véglényeket már csak bér, adó, jutalom, juttatás formájában irányítják, miközben maga a munka is elvesztette egyediségét, művészi élményét, hitelességét és hivatástudatát.

Sokan vannak, akik elhiszik a történelmi materializmus eme újjászületett ateista mammonvallását: miszerint történelmi eseményeket formáz, társadalmi eszményeket határoz meg a pénz, az egyedüli teremtő istenség. A pénz, a haszon, a kamat lesz a világ dicsősége és csúcspontja, ahol az életfenntartás eszközei fölébe kerekednek magának az életnek. A társadalmi kötelék haszonelvű és személytelen módon szervezi újra önmagát, ahol már a gyáriparos, a multi, a bankár, vagyis a kereskedő és uzsorás kezében van a tényleges és korlátlan hatalom. Ebben a modern falanszterben az éjjel nappal dolgozó menedzser típusok a rendszer kitüntetett sztahanovistái. Aki kilép a pénzhajszolásból, az azonnal ingyenélővé, semmirekellővé, „csirkefogóvá” változik. A haszonelvűség magasabb kategóriának látszik a szeretet haszontalanságánál, miközben az élet zaklatottan tovább zakatol. A politikai pártok saját „eltaknyolt”, „realista” és „középutas” ideológiájukat kínálják kispolgári megváltásul. A pénzemberek folyamatosan a gazdasági fellendülést szajkózzák. Az egyházak és szekták, Istent nélkülöző „New Age” korszakokat celebrálnak. A tudósok a megismerés és haladás minden szavatosságot nélkülöző, fantasztikus utópiáiról áradoznak. Az alpári művészek egymásra fossák és okádják az értéktelen, érthetetlen szemetet mind hiába, mert mindez avas részlet, töredék és maradék marad csupán. Egy elpusztulóban lévő, haldokló, kipusztulásra ítélt civilizáció utolsó veszélyes hulladéka. Ez a dinamikus gyorsaságú - egy jól körülírható rassz/kaszt által irányított- mesterségesen előidézett dögvész, sorra elnyeli az erkölcsöt, elértékteleníti az értéket, felszámolja a munka becsületét. Elveszi, majd végsőkig koncentrálja az uzsorások kezében a hatalmat és magánvagyont, korlátozza a szabadságot, feléli a természetet, élelmiszerhiányt okoz, s majd mindezeket követően éhséglázadásokat, forradalmakat és pusztító háborúkat generál.

Ennek a modern kori apokalipszisnek, ennek a bankárok és eladósodott tömegek között feszülő végső „osztályharcnak” /Ó, mily népszerű ismét a bebukott Marx, aki

Isten helyére a munkásosztályt, a munkát és az anyagot helyezte!/ egyetlen kegyetlen célja és vágyakozása maradt csupán: a nagybetűs TŐKE. Ennek megszerzése által, a hatalom mohó koncentrációját kívánják elérni, vagyis a világ feletti tökéletes uralom megragadását szolgálják. Ahogyan a 9/11 néven emlegetett közismerten kirobbantott háborús ok, vagyis az ikertornyok elleni öntámadás, a világmérető, egypólusú katonai uralom megszerzésének volt a kiindulópontja, úgy a mostani „gazdasági” világválság, a globális pénzügyi gyámkodás kialakítására, a koncentrált pénzhatalom monopóliumának megvalósítására irányul. (A rendre felbukkanó járványok, a legfrissebb H1N1 influenza hisztérikus és jól megszervezett világkampánya is ezt, az egész emberiség feletti uralmi cél kialakítását szolgálja!) A végső megoldás ma már egyre inkább nyilvánvaló: a mostani modern válságok egy eljövendő, ellenőrzés nélküli világkormány és világhatalom irányába mutatnak. Ez a mérhetetlen befolyású globális szervezet nem rejtőzködik majd, titokzatos szabadkőműves páholyok mintájára. Nem rejti majd véka alá eljövendő sátáni szándékait és terveit. Helyi kormányai, pénzügyi - politikai szervezetei és bankárjai - rezidensei segítségével irányítani akarja a gyarmati, rabszolga sorba kényszeríttet nemzeteket. Ebben a helyzetben a szabadság, mindössze a pénzhatalom szabadságává, játékszerévé nivellálódik, ahol a polgárinak titulált társadalom alapvető pillérei: a vallás, a politika, a kultúra, a gazdaság és az erkölcs, mind-mind a pénz uralma alatt állnak. Amíg az ember nem szabadul fel a pénz, az anyag, a matéria uralma alól, addig szelleme és lelke örök kárhozatban vergődik. A gazdaság mindenhatósága és démonikussága végleg megsemmisíti a lelkek szabadságát. Ma már olyan pénzvilágban sínylődünk, amely teljesen ellentétes alapvető emberi természetünkkel, vagyis szemben áll az Isten teremtett, tradicionális és szakrális világával.

Ebben az eltorzult létezésben egyre inkább eltűnik az örök emberi érték, a hallhatatlan lélek értéke. A fogyasztás és profit túlhajszolásával mesterségesen előidézett permanens válság végsőkig legyengíti a közösségeit feladó, értékeit elherdáló államot. Ez az emberiség elleni globális harc azonban akaratán kívül - egyfajta Isteni ellensúly gyanánt-, az egyre erősödő ellenállásban felértékeli majd az önálló, erős és büszke nemzetállam vízióját. Felértékeli a még meglévő kicsinyke vallási, családi, nemzeti és kulturális közösségeket (Magokat), felemeli a védekezésre kényszerülő protekcionista és a támadó nacionalista szellemet. Miután a bedőlt adósok milliói már „csak” hiteleik rabláncait veszíthetik, a szegénységgel és nyomorúsággal egyre erősödik majd az ellenállás ösztönös kényszere. Ha eljön az idő, akkor csak valódi, élő, egymással szolidáris, szociálisan érzékeny, öngondoskodó vallási és nemzeti közösségeknek lesz esélyük a túlélésre. Az eladósodás irányába nyitott roncstársadalmak viszont teljesen esélytelenek lesznek, a világkormánnyal és a hozzá szorosan kapcsolódó nemzetközi /kozmopolita/ bankárbűnözéssel szemben. Itt tartunk most! Összeesküvés elméletek helyett, hamarosan letarolja majd az egész világot a pénzügyi-politikai összeesküvés hétköznapi valósága és gyakorlata. Az apokalipszis előszele.

Tényleg nincs remény? Nincs kiút, nincs kitörés? Kamatlábak gettóiban, tőzsdeguruk kemencéiben, hitelmutatók füstfelhőiben, a disznófejő nagyúr fehérgalléros maffiózóinak karmai között kell kivéreznünk? Az esélytelen emberek nyugalmával idézzük fel talán Spenglert, aki mérhetetlen éleslátásával előre felvázolta ennek a hanyatló, dekadens, kizárólag Mammon hatalmát imádó nyugati civilizációnak a végső pusztulását: „Ebben az időbe születtünk, és bátran meg kell járni utunkat. Nincs más lehetőség, mint helyünkön kitartani, remény nélkül, a megmenekülés hite nélkül.” Kegyetlen, elkeseredett és harcos mondatok ezek, akárcsak az utolsó ütközet előtt, a lövészárkokban kuporgó, életösztönükbe kapaszkodó magányos frontharcosok fohásza. Nem térhetünk ki a „rosszabbik” világ végső összeomlása elől! Ha élni akarunk, ha életben akarunk maradni, akkor erős és organikus nemzetállami közösségekkel, nemzeti érdekvédő módszerekkel és tradicionális, szellemi eszközökkel kell megharcolnunk saját igazunkat! A valódi változás kizárólag belülről, újra felemelt szellemünkből és lelkületünkből fakadhat! Lázárt sem tudta volna feltámasztani gyilkosa. Isten nélkül nincs mélyreható változás!